Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. november 16. 08:11 Forrás: MTI

Csökkentik a katonák az egészségügyisek leterheltségét

Kilencvenhárom kórházban vannak ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását.

Hirdetés

Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta, a katonák nem olyan feladatot látnak el, amihez egészségügyi szakmai képzettség kell, elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek majd, segítenek a hőmérőzésben is. Fő feladatuk, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék.

Szólt arról is, hogy a köznevelési intézményekben az őszi szünetben végzett fertőtlenítési feladatok óta számos további helyről érkezett erre vonatkozó kérés a honvédséghez. A fertőtlenítési feladatokat folyamatosan végzik a katonák, köztük önkéntes tartalékosok is.

Benkő Tibort kérdezték arról is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter is nemtetszését fejezte ki a fegyverrel járőröző katonák miatt. Erre reagálva a honvédelmi miniszter közölte: a katonának felszereléséhez tartozik az egyéni fegyverzet. Elmondta, a szolgálati szabályzatok 1974-től kezdve kimondták, és a 2005-ös HM-utasítás is azt rögzíti, hogy a katona az őrszolgálatot, a járőrfeladatot egyéni felszerelésben kell, hogy végrehajtsa.

– Ebben semmi új nincs – mutatott rá a miniszter.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Benkő Tibor járvány Karácsony Gergely koronavírus pandémia világjárvány honvédség járőr Juhász Ferenc katonaság
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés