Hirdetés
Túl a városon 2020. november 15. 11:07 Forrás: Magyar Hang

A NER rákapott a Puskás Arénára, sorra ott szervezik rendezvényeiket

A Puskás Aréna eddig labdarúgó mérkőzésekből 326 millió forint bevételre tett szert, a különféle helyiségeinek bérbeadásából pedig 184 millió forint folyt be a kasszába. Főleg a nemzeti együttműködés rendszeréhez tartozó cégek szervezték oda rendezvényeiket.

Hirdetés

A 190 milliárd forintból felépített stadionban nem egészen egy év alatt több mint 50 különböző rendezvényt tartottak, azonban ennek elenyésző hányada volt labdarúgó mérkőzés. A Magyar Hang utána járt, hogy kik is vették igénybe a létesítmény szolgáltatásait. Leginkább konferenciáknak, banketteknek és más kisebb-nagyobb összejöveteleknek adott helyet a Puskás Aréna.

A legnépszerűbb időpont tavaly karácsony és szilveszter környéke volt, akkor szinte egymást érték a rendezvények.

Bulizott ott Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt., akik 300 embert láttak vendégül 3.6 millió forintért. A Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda 110 fős bulit csapott a stadionban, több mint 1 millió forintért. A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja 200 fős bankettet rendezett 1,5 millióért. Ők egyszer még a gyepszőnyegre is szerveztek rendezvényt, az 3 millió forintba került nekik.

Legtöbbet egy ismert NER-lovag költötte a Puskásban, Balásy Gyula (aki óriási sikerrel húzta be a Nemzeti Kommunikációs Hivatal kormányzati reklámkeret elköltésére irányuló tendereit) Moonlight Event elnevezésű cége két bankettet szervezett oda, amiért összesen 25 millió forintot fizetett.

De tartott a Puskás Arénában rendezvényt a Magyar Labdarúgó Szövetség, az Antenna Hungária, a Magyar Birkózó Szövetség, a Széll Kálmán Alapítvány, a Magyar Esport Szövetség.

A rendezvényekből a stadiont üzemeltető Nemzeti Sportközpontoknak 184 millió forint bevétele származott. A legtöbbet azonban egy foci meccs hozott a konyhára, az UEFA a Bayern München-Sevilla FC Szuperkupa-mérkőzésért 211 millió forintot fizetett. Emellett további meccsekből 115 millió forint bevételre tett szert a cég.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: NER Puskás Aréna

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés