Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2020. november 13. 11:48

Eddig 129 szegedi orvostanhallgató ápolhat koronavírusos betegeket

Mindenkire szükség van. Eddig 470 szegedi egyetemista jelentkezett önkéntesnek, közülük 129-en a koronavírusos betegeket ellátó osztályokon is dolgoznának. A Szegedi Tudományegyetem azt közölte: egyre több önkéntes jelentkezik náluk.

Hirdetés

A koronavírus-gyanús eseteknél mintavételezésben, adminisztrációban és sofőrködésben segítenek az Országos Mentőszolgálatnak a Szegedi Tudományegyetem önkéntesei. Az intézmény azt írta, továbbra is várják a harmad-, negyed-, ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók jelentkezését a betegek ellátására.

Más egészségügyi hallgatókra is számítanak, valamint azok is jelentkezhetnek, akik nem egészségügyi karok hallgatói, őket adminisztrációs és szállítási feladatokban való önkéntes részvételre kérik. 

Eddig 470 egyetemi hallgató jelezte részvételi szándékát.

Az Országos Mentőszolgálat tesztelős munkájának megsegítésére már 211 egészségtudományi képzésben résztvevő hallgató jelentkezett Szegeden, a konténeres szűrőállomások munkálataiban 6-an jelezték részvételi szándékukat.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ klinikáin a koronavírusos betegek ellátási feladataiban 129-en szeretnének közreműködni, valamint a nem egészségügyi karon tanuló hallgatók közül eddig 124-en jelezték, hogy az adminisztrációs és szállítási feladatokban részt vállalnának.

Prof. Dr. Lázár György, a SZTE Általános Orvostudományi Karának dékánja elmondta, hogy a hallgatók segítségét egyelőre 2 hetes időszakra veszik igénybe az Országos Mentőszolgálat munkatársai, az eddigi visszajelzések pedig kiválóak. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a hallgatók egészségének megőrzése, így speciális képzésen is részt vesznek az önkéntesek.

A feladatok ellátáshoz szükséges védőfelszerelést a mentőszolgálat biztosítja számukra, valamint ha nem lakóhelyükön történik a feladat ellátása, akkor szállást és napi háromszori étkezést is kapnak.

A Szegedi Tudományegyetem közleményében az is olvasható, hogy  az intézmény vezetése kiemelten fontosnak tartja a sikeres járványügyi védekezést, amelyhez nélkülözhetetlen a hallgatók önkéntes feladatvállalása. Az önkéntes munka ideje igazolt távollétnek számít, valamint az egyetem a diákok részére biztosítja az elmaradt képzések pótlásának lehetőségét is. 

Továbbra is kérik a hallgatókat, hogy folyamatosan jelentkezzenek az önkéntes segítői feladatokra. A jelentkezéssel kapcsolatos bővebb információ a Szegedi Tudományegyetem honlapján található.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: hallgatók járvány koronavírus önkéntes Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés