Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2020. november 8. 10:38 Forrás: Szegedi Tükör

Félelem atomi-szöveti szinten – Bod Péter jegyzete


Hirdetés

Kevés izgalmasabb munkám volt az elmúlt években, mint néhány hete, amikor utána kellett járnom a hírnek, amely szerint tizenöt orvos néhány hónapon belül elhagyta a szegedi klinika aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetét. Bevallom, eleinte nem hittem el a több vonalon érkező információt. Pontosabban hittem, azzal a megszorítással, hogy bizonyára úgy lehet igaz: szakdolgozókkal, ápolókkal együtt értendő a tizenöt fős létszám.

Gyorsan kiderült: nem. A tizenöt kivétel nélkül orvos. Elkezdődött a „hajtóvadászat”. Olyan embereket kellett találnom, akik vagy maguk érintettek az ügyben, vagy hiteles tudással rendelkeznek mindarról, ami történt. Nem kizárólag a téma kényessége miatt gondoltam, hogy aligha fogok névvel nyilatkozó embereket találni.

Az anyaggyűjtés során mindjobban kiderült számomra, amiről addig is tudtam, de olyan látványosan még nem mutatkozott meg előttem: a félelem szöveti-atomi szinten átjárja az országot. Nem tudtam szabadulni az érzéstől – és akkor is leírom, ha túlidézettsége miatt talán jobb volna ettől eltekinteni –, hogy „fortélyos félelem igazgat” itt szinte mindent és mindenkit.

Még névtelenül sem akart senki nyilatkozni. Minden rábeszélőképességemre szükség volt, hogy meggyőzzem személyes találkozón vagy telefonon utolért, az egészségügyben dolgozó vagy onnan éppen frissen távozókat, hogy beszéljenek. Valamennyiüket megnyugtattam, hogy kilétüket soha nem fedem fel, hogy erre még peres eljárásban, bíróság előtt sem vagyok köteles. Hitték is, nem is. Érvelésem alapvetően arra irányult, hogy nélkülük, segítségük nélkül nem tudom elkészíteni a cikket, mert nem jutok hozzá a szükséges információkhoz.

Ezzel valamennyien tisztában voltak, és annak ellenére szerettek volna kimaradni az ügyből, hogy személyes és szakmai vesztesei voltak valaminek, amit nagyon szerettek és szolgáltak. És valahol itt fordult meg a dolog. Többeknek könnyes lett a szemük, elcsuklott a hangjuk, amikor úgy fogalmaztak: nehéz az orvosi munka, de „ez a világ legjobb munkája”.

Gyóntató papnak éreztem magam, aki szeretne valamit megnyitni ezekben az emberekben, és tudja, közel járhat ahhoz, hogy ez megtörténjen. Nem mindenkivel sikerült, de öten hosszabban beszéltek. A nehezen induló párbeszédek egyre gördülékenyebbekké váltak. Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy gátak szakadnak át a megkeresett és megtalált emberekben. Mintha évek kibeszéletlensége tört volna elő belőlük.

Nem voltam abban a helyzetben, hogy ellenőrizni tudjam mindazt, amit elmondtak. Ám az felettébb feltűnő volt, hogy mind az öten mintha ugyanazt a történetet mondták volna. Ez önmagában elég meggyőzővé, hihetővé, mi több: hitelessé tette az elmondottakat. Az újságírás írott és íratlan szabályait alkalmazva, megkerestem az ügyben az egyetem vezetését. A megfogalmazott kérdésekkel lehetőséget teremtettem arra – ez az újságíró kötelessége –, hogy cáfolják, pontosítsák, árnyalják mindazokat a megállapításokat, kijelentéseket, amelyeket a név nélkül nyilatkozó orvosoktól hallottam.

Jellemző vagy sem, három hete küldtem el az egyetemnek a kérdéssort, de a mai napig annyi választ sem kaptam, hogy „türelmet kérnek a válasz elkészüléséig”, vagy a „kérdéssort a megfelelő helyre továbbítottuk”. Minden érzékenység nélkül, ennyit talán megérdemelne ilyen és hasonló ügyekben egy szerkesztőség.

Az igazi mélyütést ebben az ügyben mégis máshonnan kaptam, még akkor is, ha ezt senki sem szánta annak. Tucatnyi orvos ismerősöm írt üzenet. Dicsérték a cikket, de leírták: nem merik megosztani.

Hol élünk?

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bod Péter egészségügy járvány jegyzet koronavírus orvos pandémia Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tükör Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ SZTE vélemény világjárvány
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés