Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Bolyongás Britanniában a hős lovagok korában – Bak Róbert ajánlja a Nobel-díjas Kazuo Ishiguro Az eltemetett óriás című regényét
Művház 2020. november 7. 10:03

Bolyongás Britanniában a hős lovagok korában – Bak Róbert ajánlja a Nobel-díjas Kazuo Ishiguro Az eltemetett óriás című regényét


Hirdetés

Amikor 2017-ben a japán származású angol író, Kazuo Ishiguro elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, csak elismerően tudtam bólogatni, hiszen a szerző azt a brit középnemzedéket képviselte, amelynek tagjai – Ian McEwan vagy Graham Swift díjazásának is nagyon tudtam volna örülni – már bő három évtizede nyűgözik le a világot jobbnál jobb regényeikkel, és akiknek így már régóta kijárt volna a világ leghíresebb irodalmi elismerése.

Ishiguro előbb megírt

  • két hamisítatlan japán témájú regényt – A dombok halvány képe, A lebegő világ művésze –,
  • majd az őt egy csapásra világhírűvé tevő és napjainkig egyik „legangolosabbnak” számító művét, a Napok romjait – amelynek Anthony Hopkins fémjelezte filmváltozata sokaknak lehet ismerős –,
  • hogy azután a XXI. században már egyre inkább kikacsintgasson a zsánerirodalom felé is, előbb egy körmönfont krimivel – Árva korunkban –,
  • majd egy elgondolkodtató sci-fivel – Ne engedj el...–,
  • legutóbb pedig egy kimondottan furcsa fantasyvel, Az eltemetett óriással – amiről most fogok írni.

Bár ilyen sokszínűség láttán meglepő lehet, de aki igazán jól ismeri a szerzőt, az jól tudja, hogy Ishigurót rögeszmésen csak egy téma érdekli, mégpedig az egyén, illetve a közösség múlthoz való viszonya, és különösen az ehhez kapcsolódó emlékezés és felejtés kérdésköre.

Természetesen ez most sincs másként, még akkor sem, ha egy hamisítatlan fantasy díszletei között is bolyongunk. Valamikor az Arthur király utáni Britanniában járunk, amelyben már a hős lovagok – egy kivételével – eltűntek, mint ahogy az őket megelőző római kor a még járható útjaival és ekkorra már romokban álló villáival is inkább már csak halványuló emlék (nem csoda, hogy ez a kettő így összekapcsolódik, hiszen bizonyos elméletek szerint maga Arthur is egy, a légiók kivonulása után a szigeten maradt római hadvezér volt, aki igyekezett fenntartani a régi békét és civilizációt), és ahol csendes egyhangúságban éldegélnek egymás mellett az őshonos britonok és a nemrég érkezett szászok – már persze akkor, ha nagy ritkán nem ütnek rajtuk a mindent elfedő ködből előtörő emberevő ogrék, akik bizony elrabolhatják a gyerekeket is...

A helyzet közel idilli, azonban a közösséget egy furcsa kórság sújtja, a mindent átható feledésé, amely nem kíméli sem a közeli, sem a távolabbi emlékeket, minden korábban történtet elborít a homály. Nem kivételek ez alól hőseink, Axl és Beatrice, az idős briton házaspár sem, akik szép csendben éldegélnek a társadalom perifériáján, ám egy nap hirtelen eszükbe jut, hogy volt nekik egy fiúk, aki talán csak néhány napi járóföldre élhet tőlük egy másik faluban. Így hát felkerekedik a két öreg, hogy a már említett emberevő ogrék mellett boszorkányokkal, gonosz tündérmanókkal vagy éppen fegyveres idegenekkel teli vidéken keresztül áthaladva megtalálják az időközben már biztosan férfivá érett gyermeküket.

A szerző rendkívül komótos tempóban utaztatja hőseit, akikben első ránézésre talán semmi különös sincs, csak két idős ember, akik bár lehet, hogy nem sokra emlékeznek, de abban tökéletesen biztosak, hogy örökké szerették és örökké szeretni is fogják egymást. Vándorlásuk során számos kalandban lesz részük, és sorsuk összefonódik

  • Edwinével, a száműzött fiúéval,
  • Wistanéval, a rettenthetetlen szász harcoséval, akinek az a küldetése, hogy legyőzze a vidéket uraló szörnyű sárkányt,
  • valamint a leginkább Don Quijótéra emlékeztető Gawainéval, aki az utolsó megmaradt lovag Arthur udvarából, és aki szintén a sárkánnyal akar összecsapni.

Ishiguro nagyregénye több szinten is működik. Úgy is, mint fantasy – minden figura, lény, motívum, fordulat a helyén –, ám úgy is, mint fajsúlyos szépirodalom, hiszen pontosan érződik, hogy ez a csodás háttér csak arra szolgál, hogy teret adjon a mögöttes mondanivalónak, és a japán származású szerző kedvére tanulmányozhassa magának az emlékezetnek a működését, az emberek hozzáállását az egyéni és közösségi múltjukhoz, valamint szereplőit saját korábbi tetteik következményeivel is ütköztethesse.

Ezzel kapcsolatban nagyban segíti őt az embereket sújtó feledékenységi kórság, hiszen nemcsak ők, de mi olvasók sem tudhatjuk pontosan, hogy ki mit miért tesz vagy tett, hogyan is kapcsolódnak egymáshoz az egyes figurák, és milyen irányt is fog venni a történet, ám a végére természetesen minden megvilágosodik.

Még korábban nem találkoztam egyetlen olyan szépíróval sem, aki ilyen formában használta volna a fantasy irodalom zsánerét, ám Ishiguro most is meggyőzött a képességeit illetően.

Az eltemetett óriást nyugodt szívvel ajánlhatom azoknak is, akik egy „fantáziaországban” játszódó kalandtörténetet keresnek, és azoknak is, akik arra kíváncsiak, hogy miként nézhetünk szembe a múltunkkal ebben a melankolikus, sok bűnnel, ám sok-sok szeretettel és megbocsátással is teli történetben.

Bak Róbert

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bak Róbert irodalmi Nobel-díj irodalom könyv könyvajánló kortárs irodalom Nobel-díj Kazuo Ishiguro
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés