Hirdetés
Hirdetés
Ziccer 2020. november 4. 12:29

Foci, láz – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„Jó lesz nekünk, jó lesz nekünk, a súlytalanságban szeretkezünk...”
(mozgalmi dal)

Becsukom a szemem, és látom, ahogy a miniszterelnök beszél bele a kamerába – bele a lelkünkbe. Látom, ahogy felgyűrt ingujjban, komoly arccal mondja a magáét.

Nyugodtnak tűnik. Nyugodtnak és kimértnek. Mintha esélyt latolgatna a Felcsút–Kisvárda futballrangadó előtt. Vagy így, vagy úgy. Látom a miniszterelnököt, a felgyűrt ingujját és kicsit félek a látványtól. Amikor így nekiveselkedik és a „legdolgosabb énjét” mutatja, már tudom, hogy baj van. Nagy baj. A képek önmagukért beszélnek.

A vezér, ahogy megszólítja a népét.

Becsukom a szemem, és hallom, újra hallom, amiket mond.

Számokat, statisztikákat emleget, Ausztriára, sőt egész Európára hivatkozik és hangsúlyozza, folyamatosan hangsúlyozza, hogy itt nálunk még „istenes a helyzet...”

Istenes a helyzet.
Néha pedig úgy tűnik, hogy istentelen.

Hogy a kórházakban már nem bírják a harcot a járvánnyal, hogy orvosok halnak meg, egyik a másik után, hogy az ápolók belerokkannak a folyamatos életmentésbe, a lélegeztetőgép-kezelésbe. A rémült betegek vigasztalásába.

A betegség elleni folyamatos harcba.

Halált megvető bátorsággal.

Milyen olcsó, elcsépelt, agyonhasznált mondat ez.

Aztán mégis.

Becsukom a szemem, és látom a miniszterelnököt, de már nem felgyűrt ingujjban, komoly ábrázattal, hanem mint Ceasart, az Amfiteátrumban, ahogy kiint a lelátón ülő sokadalomnak – az ő drága népének.

Látom a miniszterelnököt a „Népstadionban” ahogy besétál a dísztribünre, körötte sok ezer magyar, a zöld gyepen pedig válogatott csapatunk tagjai melegítenek, velük szemben pedig az izlandi fiúk. Ez lesz, ez lehet miniszterelnökünk nagy napja.

Kormányzásának a legnagyobb, legemlékezetesebb pillanata.

Mert épülhet itt bármi ebben az országban uniós támogatásból (átkozott bürokrata Brüsszel, csak adja és adja azt a rohadt pénzt...), ám a siker igazi fokmérője mifelénk a futball. A közpénztengerbe csaknem belefulladt TAO-támogatással, zsoldosok idecsábításával megtámogatott labdarúgás.

Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.

Bill Shankley mondta mindezt.

Liverpoolban imádják őt az idők végezetéig, Szobra áll az Anfield Roadon.

Kijelentését százszor, ezerszer idézték már.

A mi miniszterelnökünk most mindezt szó szerint vette.

Omlik össze a világ körülöttünk, terroristák gyilkolnak brutális módon, Párizsban, Bécsben. A hírműsorok teli s tele vannak kórházban készült felvételekkel, amelyeken lélegeztetőgépre tett haldoklókat mutatnak. Körülöttük orvosok futnak – versenyt az idővel. Az adatok egyre rémisztőbbek, a járvány mint Hannibál serege megy, megy előre feltartóztathatatlanul.

És mi ilyenkor is futballnemzet vagyunk.

A kórházi drámát feldolgozó fotók mellett nálunk, fociországban képeket látni, boldog jegytulajdonosokról. A felvételen fiatalok, idősek mutatják büszkén a belépőiket a Ferencváros Bajnokok Ligája találkozóira, és az Izland elleni válogatott mérkőzésre. És mellette a harsogó szalagcím: „Roham a jegyekért...”

Feláldozni mindent a sikerért.

Mindent és mindenkit.

Nálunk sok ezer ember ülhet a lelátón, miközben európai kiscsapatok, mint a Real Madrid, az Internazionale és a Barcelona üres nézőtér előtt rendezi a meccseit a „hátsó salakoson”, de mi különbek vagyunk náluk. Mi megtehetjük, hogy dacolva vírussal, vészhelyzettel, az orvosok folyamatos segélykiáltásával, újra és újra összetereljük az embereket, és közben a mosolygó bennfentes elnök arra kéri szurkolóit, hogy ne ölelkezzenek az esetleges góloknál.

Abszurdisztánban élünk.

Távol a valóságtól. A mi országunkban bármi megtörténhet. Például, hogy októberben már kihűlnek hajléktalanok az utcán. Hogy beteg embereket tesznek ki a saját lakásukból tartozások miatt. Hogy a „szegényügyi tanácsadó” harminchatezer forintos olasz bort vásárol közpénzből, és hogy a testes italt leöblítse, vesz hozzá tizenhatezerért francia pezsgőt. Nálunk az is megtörténhet, hogy a futball is a kampány része. Mert a miniszterelnök számít majd a viszonzásra – ő gesztust tett a drukkerek felé, felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg őket. Láthatták élőben a Juventust, a Barcelonát, ott lehetnek az Izland elleni „évszázad meccsén”.

Az élmény megfizethetetlen.

Alighanem így lehetnek ezzel február 19-én az olasz Atalanta szurkolói is. Bajnokok Ligája meccsen fogadták a saját pályájuk alkalmatlansága miatt a milánói San Siróban a spanyol Valenciát. Azon a napon Bergamo lakosságának nagyjából egyharmada utazott az Inter és a Milan otthonába. Negyvennégyezren buzdították az Atalantát, volt közöttük kétezer-ötszáz spanyol, a meccset az olaszok nyerték 4–1-re, ám a sikernek nem lehetett sokáig örülni, pár héttel később a Sky News televízió készített riportot Bergamo egyik kórházában és a megrázó, sokkoló képek bejárták a világot. A folyosón, a lépcsőházban, mindenhol betegek, haldoklók feküdtek.

Százak haltak meg naponta a környéken.

Mondhatnánk, más idők voltak. Az még csak az első hullám volt. Az első hullám, amit mi magyarok hősiesen, fegyelmezetten végigcsináltuk.

A felelősségteljes kormány irányításával.

Most „istenes a helyzet” meg aztán maszkot visel mindenki a lelátón, és majd jó messze ül a másiktól. Ez a biztos recept a túlélésre.

Becsukom a szemem, és látom a miniszterelnököt felgyűrt ingujjal.

Félek a látványtól.

Félek, mert a szemében bizonytalanságot és félelmet látok. A járvány hullámai már átcsaptak a feje felett – a fejünk felett. Éjszakai kijárási tilalom, mint fajsúlyos intézkedés.

Biztos, hogy ez a megoldás?

  • Ingyenes parkolás, az önkormányzatoknak egy újabb szög a koporsóba.
  • Bosszú, folyamatos bosszú az elveszített választásokért.
  • A színházak, mint „libernyák szórakozási forma” ugyancsak halálra ítélve – egy kisszínház hogyan éli majd túl ezt az időszakot?

De a labda pattog tovább.

A magyar pályákra továbbra is bemehetnek nézők, hogy nézzék, lessék izgatottan ahogy a Felcsút kilábal a hullámvölgyből. Írom ezt megrögzött futballrajongóként, fanatikus drukkerként.

Becsukom a szemem, és látom, ahogy a miniszterelnök beszél bele a kamerába – bele a lelkünkbe. Látom, ahogy felgyűrt ingujjban, komoly arccal mondja a magáét.

Aztán kinyitom a szemem, és látom azt is, ahogy felhördül a közönség a stadionban.

Végülis egyszer élünk.

Huj, huj, hajrá!

Itt van nekünk a mindent elsöprő fociláz.

Foci és a láz...

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: egészségügy foci járvány koronavírus labdarúgás Orbán Viktor pandémia Sinkovics Gábor veszélyhelyzet világjárvány
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés