Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. november 2. 09:10

A populizmus vírusa – Győri Lóránt, a Political Capital geopolitikai elemzőjének írása

Elemzés a koronavírus-járvány politikai kihívásáról és az arra adott jobboldali populista válaszokról.

Hirdetés

Az egyre riasztóbb járványügyi adatok és újabb hazai és nemzetközi korlátozó intézkedések mellett kevesen képesek az életünket alapvetően meghatározó problémák sokaságára pozitívan reflektálni. Az üdítő kivételek közé tartozik a hazai kríziskezelést kellő iróniával közelítő Paramount Channel őszi filmajánlója. Ebben az amerikai elnököt alakító Morgan Freeman bejelenti:

„Sajnálattal kell tudatnom önökkel, hogy egy aszteroida tart a Föld felé. És a zombiapokalipszis is kitört, és a földönkívüliek inváziója is megkezdődött, illetve a jégkorszak is beköszöntött, és ne felejtsük el a mesterséges intelligencia lázadását sem,” amire válaszul jön a riporteri kérdés: „Elnök úr, focimeccsek azért lesznek, nem?”

Az idézet a politikai irónián túl meglehetősen pontosan mutat rá arra a dilemmára is, járvány menedzselése és a normális élet működtetése közötti egyensúlyozásra vonatkozik. Ez korántsem magyar sajátosság. Egyelőre egy európai vagy amerikai ország sem találta meg az ideális megoldást a problémára, sőt az Európai Unió és az európai országok éppen a lezárások, kijárási korlátozások második körénél tartanak.

Politikai dilemmák

Magyarországon a döntéshozók egyelőre jól láthatóan szeretnék elkerülni a tavaszihoz hasonló zárást, az Orbán-kormány gazdaság működtetését előtérbe helyező retorikája pedig politikai és gazdasági szempontból érthető. Valamit kezdeni kell ugyanis azzal a helyzettel, hogy a magyar gazdaság a 2008-as világgazdasági válságnál is nagyobbat zuhant negyedéves alapon (a bruttó hazai termék 13,6 százalékkal esett vissza), illetőleg egész iparágak mennek csődbe vagy lehetetlenülnek el évekig.

Az orbáni válságkezelés immár a 2022-es választásokra való felkészülés része, hiszen a járványügyi helyzet potenciálisan, a gazdasági válság pedig szinte biztosan érezhető lesz 2022-ben és azon túl is.

Sőt, a válságnak a társadalmakat és politikai rendszereket destabilizáló voltára már számos példát találhatunk jelenleg is: a Lukasenka-rezsim ellen tüntető százezrektől, az országát korábban a csőd szélére sodró, szélsőbaloldali populista Evo Morales pártjának újbóli bolíviai győzelméig. Európában pedig vigyázó szemünket Rómára kell vetnünk, hiszen az olasz fővárosban tüntettek ezrek az újbóli járványügyi korlátozások miatt.

Mindez és a jelenség, amelyet sok szakértő úgynevezett pandémiás fáradtságként azonosít, nyilván nem kerülte el az Orbán-kormány figyelmét sem. Főként, hogy elmúlt tíz évet a relatív „bőség” körülményei jellemezték. A 2008-as válságot követő monetáris lazítás, a nagy jegybankok biztosította olcsó és bőséges pénz (hitelek) kora segítette, amelyre még ráerősített a hazai gazdaságpolitika pro-ciklikus, azaz a természetes gazdasági fellendülést további kereslet-élénkítéssel fűtő, jellege. Ebben a „dagállyal minden hajó emelkedik” helyzetben nem okozott jelentős politikai kockázatot a kormány számára a szociális háló végletes gyengítése, az állami pénz nélkül is erős vállalkozások hiánya, a helyi önkormányzatok pénzügyi autonómiájának megszüntetése, a stadionokkal fémjelezhető értelmetlen és helyi szinten kormányzati segítség nélkül fenntarthatatlan presztízsberuházások és fejlesztések köre.

A COVID-19 járvány nyomában járó válság azonban éppen ezért mind a magyar kormányt, mind a magyar társadalmat védtelenül érte. Egyes közgazdászok szerint ugyanis a nyugati és kelet-európai válságkezelést alapvetően az különbözteti meg, hogy míg a nyugati országok erős gazdasági háttérrel, többéves munkahelyvédelmi programokkal és erős(ebb) szociális hálóval kezelik a járvány járulékos következményeit, addig Kelet-Európában ezen feltételek egyike vagy mindegyike hiányzik.

A magyar és térségbeli populista rendszerek, ahogyan a szerzők fogalmaznak, „kifutnak a szerencséből,” hiszen a korábbi konjunktúra időszaka alatt felhalmozódott egyenlőtlenségek, az egészségügyi és szociális rendszerek alulfinanszírozottsága egyszerre omlik a kormányok és állampolgárok fejére a populista jelszavak és eurómilliárdokkal megerősített politikai klientúra ellenére. Nem véletlen, hogy a magyar kormány nemrég bejelentette az évek óta várt bérfejlesztését az egészségügyben. A tét immár ugyanis az, hogy a járványügyi helyzet kezelésének milyen politikai következményei lesznek úgy intézményekre, az egészségügyi rendszer működőképességére, mint a tömegek életszínvonalára, az egyének vagy családok pénzügyi vagy egészségügyi túlélésére nézve.

Három nemzetközi példa világíthatja meg a magyar kormány előtt álló lehetséges politikai forgatókönyveket, amelyek járványügyi társadalmi kísérletként folyamatában mutatják a válság tartós hatását egyes pártok és politikai rendszerek támogatottságára.

Brazília: az elnök a járvány nyertese

A szélsőjobboldali Jair Bolsonaro egy rendpárti, neoliberális, a kisebbségi (LMBTQ, migránsok) jogok és a környezetvédelem elutasításával kampányoló populista programmal került hatalomra Brazília elnökeként 2018-ban. A „Brazília mindenek fölött, Isten mindenki felett” jelszavával kormányzó Bolsonaro népszerűségét a járvány során továbbra is a gazdaság korlátozásoktól mentes működésére és nacionalista politikájára alapozta. Ennek érdekében a brazil elnök elutasította a tudományos szakértők ajánlásait, továbbá nyíltan megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, azt a sima influenzához hasonlította, amelynek jelentőségét csak a sajtó és az ellenzék fújta fel. Amikor pedig ő maga is megbetegedett júliusban, akkor gyógyulását az azóta hatástalannak nyilvánított hidroxiklorokinnak tulajdonította. A járvány tombolása ellenére népszerűsége 2020 őszére ismét nőtt, ami sokak szerint egyrészt populista, tudományellenes retorikájára, másrészt a dél-amerikai országok feketegazdaságára és informális gazdasági viszonyaira vezethető vissza, amely nem igazán bírna el hosszabb ideig tartó lezárásokat vagy kijárási tilalmakat.

Egyesült Államok: a tudományellenesség szabadságharca

Bolsonaróhoz hasonlóan Donald Trump amerikai elnök is egy olyan jobboldali, neoliberális programmal lett elnök 2016-ban, amely a dél-amerikai és muszlim migránsok démonizálására, a nagyvállalatoknak nyújtott adócsökkentésre és „Amerika naggyá tételére” (Make America Great Again) fókuszált. A pandémia kitöréséig kitűnően teljesítő amerikai gazdaság növekedését a járvány első hulláma 2020 márciusában földbe döngölte, a munkanélküliség pedig az 1930-as nagy gazdasági világválság szintjére, több, mint tizenöt százalékra növekedett. Trump elnök ezzel egyik legfontosabb elnöki teljesítményét látta veszendőbe menni, ezért a járványt megpróbálta a szőnyeg alá söpörni a 2020-as elnökválasztási kampányban, hol „csodakúrákat” propagálva, hol a koronavírus „csodálatos eltűnését”, a járvány végét hangoztatva. Az amerikai elnök kommunikációja és tudomány-ellenessége ugyan nem sokat hozott a konyhára népszerűség tekintetében, amely elnöki ciklusának egészében negyven százalék körül mozgott az amerikai választók körében, azonban a republikánus „keménymag” körében alapvető következményekkel járt. Míg a demokrata választók kétharmada támogatja az alapvető óvintézkedésként működő maszk-használatot és a szükséges lezárásokat, addig a republikánus szavazók szabadságjogi kérdésként fogják fel a járvány kezelését, amelybe az államnak alapvetően nem kellene beleavatkoznia a szükséges kórházi kapacitások és tesztek biztosításán túl. Végeredményben a járványügyi intézkedések támogatása vagy gyakorlása pártfüggővé vált az Egyesült Államokban. Az amerikai elnök és a republikánusok népszerűsége a saját táboruk körében pedig nem igazán csökkent a járvány relativizálása és alapvető óvintézkedések elutasítása miatt. Hogy mindez milyen következményekkel jár majd, az hamarosan kiderül az amerikai elnökválasztás eredményéből.

Anglia: káosz a köbön

A Nagy-Britannia uniós kilépését övező törvényhozási káosz révén került hatalomra 2019-ben Boris Johnson konzervatív miniszterelnök, aki korábban maga is aktívan részt vett a Brexithez vezető kilépéspárti populista „szuverenitáspárti” kampány szervezésében, a hamis és félrevezető ígéretek és rémhírek terjesztésében. A járványügyi korlátozásokat a járvány első hulláma idején szintén elutasító Johnson magatartása csak akkor változott meg, amikor ő maga is intenzív osztályra került a súlyos fertőzéssel áprilisban. Ahogyan fogalmazott, az orvosai egy „Sztálin-halála típusú helyzetre” készültek, annyira rossz esélyei voltak a felépülésre. Ezzel együtt a Johnson-kormány továbbra sem teljesített fényesen a járvány kezelésében, amely egyrészt a magas halálozási mutatókban, másrészt a sokszor ad hoc és területi szinten követhetetlenül bonyolult kijárási és lezárási korlátozásokban nyilvánult meg. Ennek eredményeként a brit kormány nemcsak a saját egészségügyi szakértőivel került konfliktusba, hanem elveszítette a választók bizalmát is. Szeptemberre a konzervatívok és Boris Johnson két számjegyű előnye a Munkáspárttal szemben elolvadt, sőt az ellenzék Johnson hatalomra kerülése óta először átvette a vezetést a közvélemény-kutatásokban.

Mindhárom, a brazil, az amerikai és a brit, szcenárióban közös a magyar politikai és járványügyi helyzethez hasonlóan a járvány elszabadulása, a jobboldali populista kormányzat esetleges kríziskezelése, továbbá a politikai kommunikáció előtérbe helyezése. Ami viszont eddig alapvetően megkülönböztette a magyar kormány járványkezelését és kommunikációját, az a tudomány és szakértői vélemények előtérbe helyezése, sőt bevonása volt a kormányzati döntéshozatalba. A Political Capital augusztusi médiaelemzése is megerősítette, hogy ezáltal Orbán Viktor nem csak leuralta az ellenzéket és a járványról szóló politikai diskurzust, hanem elejét vette a vakcina- és tudomány-ellenes nézetek széleskörű terjedésének.

Ehhez képest viszont az őszi kormányzati magatartás már-már vakmerően figyelmen kívül hagyja a saját járványügyi szakértőit és ajánlásaikat. Azonban a vészesen romló magyar járványügyi adatok már láthatóan elkezdték a kormánypárt népszerűségét aláásni. Immár nyitott kérdés, hogy a fenti három forgatókönyvből melyik fog megvalósulni itthon.

A magyar egészségügy állapota, a gyenge szociális háló, a magyar munkahelyvédelmi csomagok erőtlensége és például a turizmus és vendéglátás földbe állása meglehetősen aláássa az a lehetőséget az Orbán-kormánynak ismét megadatik, hogy sikeres járvány- és válság-kezelésről beszéljen. Jelenleg ezért a brit szcenárió megvalósulása látszik a legvalószínűbbnek, amely komoly esélyt adhat az ellenzéknek a kormányzati járványügyi hibák vagy következetlenségek kihasználására. Hacsak a kormányzati médiafölény és célzott pénzügyi osztogatás nem tudja ezt a negatív spirált felülírni, az Orbán-kormány politikai értelemben is nehéz helyzetbe kerülhet.

Győri Lóránt

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Boris Johnson Brazília Donald Trump Egyesült Államok Jair Bolsonaro járvány koronavírus Nagy-Britannia pandémia Political Capital világjárvány
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés