Szegeden 2020. október 30. 13:48

Már a szegedi orvostanhallgatókat is bevonják a koronavírus-tesztelésbe

Az operatív törzs kérte fel az egyetemeket, hogy segítsenek a mintavételezésben.

Hirdetés

Csütörtökön került nyilvánosságra Gerber Gábor, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának dékánja által jegyzett levél az orvostanhallgatók bevonásáról a koronavírus-tesztelésbe.

Az alapján úgy tűnt, hogy nem önkénteseket keresnek, hanem ki fogják jelölni a résztvevőket.

Erre azért lehet szükség, mert az eddigi hírek alapján a mentőszolgálat nem tud annyi tesztet elvégezni, amennyit az egyre emelkedő fertőzésszámok indokolnak.

Egy rektori utasításból az is kiderült, hogy a Semmelweis Egyetem karainak összesen 160 hallgatót kell kijelölniük: 120 orvos hallgatót (60 ötödéves, 60 hatodéves), valamint 40 fogorvos hallgatót (20 negyedéves, 20 ötödéves). A kirendelt hallgatók eljuttatását a mentőszervezetekhez az Operatív Törzs szervezi és hajtja végre.

A Szegedi Tudományegyetem oldalán egy nappal később, pénteken jelent meg a felhívás, ami szerint már harmadéves orvostanhallgatók önkéntes jelentkezését is várják, hogy segítsék a koronavírus-tesztekhez szükséges mintavételezést.

A jelentkezőknek érvényes vezetői engedéllyel, illetve két éves vezetési gyakorlattal kell rendelkezniük. Mobil és helyben történő mintavételhez, valamint a koronavírusos esetek ellátásához is várják a harmad-, negyed-, ötöd- és hatodéveseket, de a konténeres szűrőállomásokra csak hatodéves hallgatók jelentkezhetnek.

Az önkénteseknek heti váltásban, hétfőtől péntekig minden nap 8 vagy 12 órás nappali szolgálatot kell biztosítania, ami tanulmányaikba beszámít, az OMSZ által leigazolt távollétet pedig az SZTE elfogadja. Ha pozitív lesz a hallgató, és egészségi állapota megengedi, online is vizsgázhat majd.

A hír kapcsán a következő kérdéseket küldtük el a Szegedi Tudományegyetemnek:

  • Megérkezett-e már az Operatív Törzs segítségkérése az egyetemhez, illetve a karhoz?
  • Amennyiben igen, úgy milyen segítséget tudnak adni az Operatív Törzsnek?
  • Mekkora a kvóta Szegeden, a Szegedi Tudományegyetemen?
  • Hány ötöd- és hatodéves orvostanhallgató tanul most az egyetemen, megkeresték-e már őket, van-e esetleg már olyan, aki bekapcsolódik és segít?
  • Hány negyed- és ötödéves orvostanhallgató tanul most az egyetemen, megkeresték-e már őket, van-e esetleg már olyan, aki bekapcsolódik és segít?
  • Tudnak-e már arról, hogy hány konténeres szűrőállomást tervez Szegeden, illetve Csongrád-Csanád megyében felállítani az operatív törzs?
  • A tesztelésbe bekapcsolódó hallgatóknak Szegeden kell csak segíteni, vagy bárhova kerülhetnek a megyében, a régióban vagy akár az országban?
  • Mi történik akkor, ha nem sikerül teljesíteni az egyetemre kiszabott kvótát?
  • Önöknek kell-e felkészíteni a jelentkezőket, vagy az továbbra is a mentőszolgálat feladata?
  • Amennyiben az önök feladata (is), hány nap alatt készíthető fel egy orvostan- vagy egy fogorvoshallgató?
  • Hogyan illeszthető be a tanrendbe, a szorgalmi időszak végébe, illetve a vizsgaidőszakba az önkéntesség, adott esetben kapnak-e kompenzálást a hallgatók azért, mert részt vettek a szűrésben (halasztás lehetőségére gondolunk, például)?

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: koronavírus operatív törzs Semmelweis Egyetem Szegedi Tudományegyetem hallgatók koronavírus-teszt