Hirdetés
Túl a városon 2020. október 29. 16:30

Pedagógusok Szakszervezete: nem tesztelnek elég tanárt és lassú a kontaktkutatás

A szakszervezet elnöke az ATV-ben azt mondta: özönlenek hozzájuk a panaszok azzal kapcsolatban, hogy nem tesztelik őket és nincs kontaktkutatás sem, ha van, akkor lassú.

Hirdetés

A Pedagógusok Szakszervezete felmérést végzett a tanárok körében, ebből kiderül, hogy a 74 százalékuk nem érzi magát biztonságban a járvány miatt. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke azt is elmondta, a válaszadók 78 százaléka úgy nyilatkozott, megjelent a koronavírus a munkahelyén.

A kutatásból kiderül, a tanárok 46 százaléka szerint nem megfelelő a járványügyi protokoll az oktatásban, 45 százalékuk válaszolt úgy, nem volt érintett a koronavírusban, 9 százalékuk viszont igennel felelt.

A válaszadók 78 százaléka tartja szükségesnek a tanárok rendszeres tesztelését.

Szabó Zsuzsanna az ATV-ben arra is felhívta a figyelmet, hogy már négy tanár hunyt el a koronavírus miatt. Emlékeztetett, a szakszervezet már kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy teszteljék rendszeresen a tanárokat, de

a minisztérium azt válaszolta, hogy nem indokolt.

“A pedagógusok bemennek tanítani, még akkor is, ha tudják, hogy adott esetben 150 tanulóval találkoznak. A hivatástudatuk sokkal nagyobb, mint a betegségtől való félelmük, a hátukon viszik az oktatást” – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Emberi Erőforrások Minisztériuma Kásler Miklós koronavírus oktatás Pedagógusok Szakszervezete PSZ Szabó Zsuzsa tanár teszt