Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Ugyanúgy igent mondanék Debreczeni Palinak, mint annak idején! – Bódi György most már elsősorban a családjára figyel
Szegeden 2020. október 26. 11:02

Ugyanúgy igent mondanék Debreczeni Palinak, mint annak idején! – Bódi György most már elsősorban a családjára figyel

Harmincegy év titkári munka után nyugdíjba ment Bódi György a Szegedért Alapítványtól. Ott volt nemcsak az alapítvány, hanem a rendszerváltáskor ennek az egész struktúrának a születésénél. De most már másra figyel: boldog nagyapaként unokázik, most éppen csak a messzi távolból.

Hirdetés

– Nyugodtan mondhatom, olyan embernek, Kapás Ferencnek, adtam át a titkárságot, aki ha bemutatkozik, akkor nem nagyon kell magyaráznia, ki is ő valójában. Az alapítvány alapítói is ezt kérték, amikor végérvényesen eldőlt, nem csinálom tovább. Kapás Ferenc ismert szegedi közéleti ember, kellően tekintélyes ahhoz, hogy a Szegedért Alapítvány titkára lehessen – mondta Bódi György.

Akinek most legtöbb idejét a nagyapaság tölti már ki, még ha a koronavírus-járvány ebben egy kicsit most hátráltatja is. – A lányom tavaly december 4-én szült, a férje egy andalúz kutató, akit öt évig Bécshez kötött a munkája, de ez az időszak véget ért, Spanyolországba költöztek. Amíg a koronavírus-járvány engedte, addig tudtunk Bécs és Szeged között ingázni. Most ez nem lehetséges, de ha utazhatnánk, akkor sem gondolom, hogy két-három napra ruccannánk ki Spanyolországba. Akkor biztos, hogy hetekre, sőt akár hónapokra is maradnánk, na így nem lehetett volna a Szegedért Alapítvány titkáraként dolgozni, ezért is mondtam azt, elég volt, jöjjön valaki más.

Ha visszatekintünk erre a három évtizedre, akkor azért láthatunk egy s mást. Ám mielőtt a lehetetlenre vállalkoznánk, és fölsorolnánk a legfontosabb történéseket egészen az alapításig megyünk vissza az időbe egy kérdésig:

– Most is azonnal, gondolkodás igent mondanék Debreczeni Palinak, ha megkérdezné, vállalom-e. Mindig vonzottak a kihívások. Hogy felépítsünk egy intézményt. A Szegedért Alapítványban annak idején fejest ugrottunk az ismeretlenbe. Azt gondolom, ez volt benne az igazán nagy lehetőség, hogy a nulláról indultunk, hiszen az alapítványok, mint intézmények, szervezetek csak 1987-ben kerültek vissza a Polgári Törvénykönyvbe. Mi ott voltunk a kezdet kezdetén, ezt jelzi az alapítvány sorszáma is, a 28-as. Amit annak idején leraktunk alapokként, ha úgy tetszik, hitvallásként azok máig vállalhatók, időtállóak. Nekem annyi volt a dolgom, hogy azokat, amiket megfogalmaztunk mi, alapítók, azt megvalósítsam.

(fotók: Szabó Luca)

Bódi György arról is beszélt, egy kicsit más lenne a helyzet, ha most kellene elkezdeni Szegedért Alapítványt csinálni.

– 1989-ben volt egy nagy eufória. Akkor a rendszerváltáskor a politikai és a jogi környezet is arra ösztönözte az embereket, hogy gondolkodjanak szabadon. A mai politikai környezet ezt nem preferálja. Mindenfajta adminisztratív és egyéb nehézségeket görgetnek akadályként az indulás elé. De nemcsak a politikai, a gazdasági környezet is más volt annak idején. Amikor a Szegedért Alapítvány alapítói vagyonát, azt a 9 millió 200 ezer forintot el akartuk helyezni, akkor lehetett egy versenyt hirdetni a bankok között. Szentgyörgyi Pál későbbi gazdasági alpolgármester, aki akkor a Budapest Banknál, annak szegedi fiókjában dolgozott, azt vezette, mondhatta azt, hogy „gyertek hozzánk, a kamatok mellett további hárommillió forinttal támogatom az alapítványt.” Ma ilyen elképzelhetetlen lenne. Sokkal nagyobb volt a helyi önállóság, a bizalom. Nem gyanakvóan tekintettek ránk, bátorítottak minket.

Bódi György igazából már négy éve készül nyugdíjba menni. Akkor, 2016-ban volt egy nagy fiatalítás a vezető testületekben. – Akkor vonult vissza az alapítók generációja: Bihari Vilmos, Prohászka Ottó, Tráser Ferenc, Békési Imre, Sándor János, sorolhatnám. Bekerültek olyan fiatalok mint például Csonka Péter, aki az egyik alapító, Csonka István fia, egyébként, vagy Martinek Tamás fiatal egyetemi professzor. Természetszerű volt, ha a vezető testületben csinálunk egy fiatalítást, egy szemléletváltást, akkor előbb-utóbb nálam is eljön ennek az ideje. Erről többször is beszéltem, de mindig azt mondták, „majd”.

A majd tavaly december 4-én jött el, igen, az unoka születésekor. Aznap is üléseztek az alapítvány kuratóriumai és ez volt az első ülés, amelyen Bódi György bekapcsolva hagyta a telefonját. – Harmadikán vitték be a lányomat a szülészetre. Amikor Gonzalo megszületett, akkor éppen tartott az ülés. Nagyon fegyelmezetlenül felkiáltottam, „gyerekek! Megszületett az unokám!”

– Hogyan lehetett volna ezt fegyelmezetten közölni? Szót kellett volna kérni?

– A fegyelmezetlenség ott kezdődik, hogy bekapcsolva hagytam a telefont. Volt egy íratlan szabály, hogy az üléseken kikapcsoljuk a mobilokat, nem a telefonálással foglalkozunk. Látták a többiek azt a felhőtlen boldogságot, ekkor dőlt el, hogy befejezem. Megértették a kollégáim, hogy a magánéletnek van, lett egy olyan szegmense, amely nagyon fontos, fontosabb, mint az alapítvány. Az alapító-generáció hátralépése utána, így jött el az én időm is. Velem most már úgy beszél az utódom, hogy mindenki tudja, a felelősség nem az enyém. Nagyon sok e-mailt, telefont kaptam, mindenki boldog nyugdíjas éveket, boldog nagypapaságot kívánt.

Hogyan tekint vissza a munkásságára? Mire a legbüszkébb? Lehet-e bármit kiemelni? Ha kell választani „valamit” a több, mint harminc évből, akkor Bódi György rögtön három dolgot is említ: – Nagyon örülök annak, hogy a Szegedért Alapítvány fődíja nagy szoborként ott van a Glattfelder téren a szökőkútban. És annak is nagyon örülök, hogy sikerült egy összefoglaló kötetet kiadni erről a harminc évről. Tavaly március 12-én bemutattuk a szegedi nagy árvízről szóló táncgálát. Ez egy olyan táncdráma, amelyet évtizedekkel, évszázadokkal később is be lehet akár mutatni. Nekem ezek a teljesítmények az igazán fontosak.

Gonzalóval a Glattfelder téren (családi archívum)

Százhuszonnégy díjazottja volt a Szegedért Alapítványnak eddig. Ezzel kapcsolatosan is van egy fontos megjegyzése Bódi Györgynek. – Biztosan sokkal többen megérdemelték volna a díjainkat, de abban is biztos vagyok, hogy ebben a százhuszonnégy emberben nincs egy sem, aki érdemtelenül kapta volna meg az elismerést. Lehet, hogy nem mindig a legjobb döntést hoztuk, de senki nem kapott érdemtelenül díjat.

– Csinálna bármit másképp, ha újrakezdhetné?

– Nagyképűség lenne, ha azt mondanám, nem?

– Egyáltalán nem.

Amire szintén nagyon büszke az egykori titkár, az a gálaműsorok. – Sosem felejtem el, az első gálaműsorok egyike után Burger Kálmán akadémikus megjegyezte, sokba kerül egy ilyen gála, lehet, inkább szét kellene osztani ezt a pénzt a díjazottak között. Erre a Debreczeni Pali felelte azt, „nézd, Kálmán, át lehetne adni ezeket a díjakat Bódi Gyuri irodájában is. Csak azt gondoljuk, hogy egy díjnak a rangját az is megadja, milyen körülmények között adják át.” Tudtuk a kezdetekkor, hogy ez nagyon fontos. Hogy ez annak a négy embernek nagyon fontos, és hogy nem hibázhatunk. Mert jövőre, máskor nem lehet kijavítani, ha akkor éppen elrontottunk valamit.

Mi vár most Bódi Györgyre?

Az unoka! Gonzalót rögtön a születése után megnézhették a boldog nagyszülők. – Karácsonykor kimentünk a gyerekekhez, majd a feleségem még februárban, a járvány kezdete előtt kiment segíteni a lányomnak. Majd jött a koronavírus-járvány, és a lányomék végül augusztusban haza tudtak jönni egy kicsit Szegedre. Azóta Spanyolországban vannak. Azóta távnagyszülőségben vagyunk, de odakinn Virágék olyan lakást kerestek, ahova bármikor mehetünk segíteni. Most, sajnos, a járvány miatt nem lehet. Nem unatkozom a kortárs balett felügyelő-bizottságában éppúgy van feladatom, mint a Pick óvodájában. Vannak még társadalmi megbízatásaim.

– Emlékiratok?

– Nem hiszem, hogy megcsinálom. Ahhoz azért elég lusta vagyok...

Garai Szakács László

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bódi György Szegedért Alapítvány