Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Ziccer
  • Öt perc alatt döntötte el a Szeged a mérkőzés: Kaposvári Rákóczi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–2 (0–0)
Ziccer 2020. október 25. 19:00

Öt perc alatt döntötte el a Szeged a mérkőzés: Kaposvári Rákóczi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–2 (0–0)

Az első félidőben még csak egy lesgólig jutott a Szeged, de a másodikban öt perc alatt kétszer is bevették a hazaiak kapuját, így megérdemelten hozták el a három pontot.

Hirdetés

A mérkőzés előtt a két csapat egymást követte a tabellán, a Kaposvár 15 ponttal a 14., míg a Szeged 14 ponttal a 15. Így az összecsapás sokat jelentett mind a két együttesnek.

Közel 500 néző előtt léptek pályára a csapatok. A hazai együttes erősen kezdett, az első 10 percben többet támadtak. Vargának több alkalommal is védenie kellett. Először Balázs Zsolt lövését hárította, majd pedig Nagy János Patrik, valamint Nagy Tamás veszélyeztetett, de a szegedi hálóőr a helyén volt.

Ezt követően a Szeged átvette a mérkőzés irányítását, de a mezőnyfölényt nem tudta kihasználni.

A félidő felénél Balázs kapott egy remek labdát, amellyel egészen a 16-osig nyargalt, de lövését Varga magabiztosan fogta.

A 29. percben szöglethez jutott a Szeged, Varga Szabolcs harcolta ki a lehetőséget. A sarokrúgást Jovanovic ívelt be, de a labda Pogacsics kezében landolt. Két perc múlva újra Jovanovics végezhetett el egy szögletrúgást, most azonban a védők avatkoztak közbe és fejelték ki a labdát.

A 38. percben egy szép szegedi támadás futott végig a pályán. Varga Szabolcs a baloldalon lépett meg, majd Mohlhoz továbbított, akinek a beadása azonban nem jutott le az érkező Kóródihoz, mert a hazai védők közbeléptek

A félidő utolsó perceiben mind a két kapu veszélybe került először Balázs Zsolt lőtt veszélyes szögből, de Varga a helyén volt.

A másik oldalon Jovanovics ívelt középre, a labdát Simon csúsztatta meg, a hosszú saroknál Deák érkezett, aki be is lőtte a kapuba, de a bíró lest jelzett, így érvénytelen volt a találat.

A csapatok gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre.

Támadóbb felfogásban kezdte a második félidőt a Szeged, először Kóródi lőtt egy kicsivel a kapu mellé, majd Varga, illetve nem sokkal utána Mohl lövését kellett Pogacsicsnak hárítania.

A 61. percben góllá érett a szegedi fölény. Dobos labdát szerzett a jobb oldalon, a beadása Simont találta meg középen, aki nagy erővel lőtt a kapuba (0-1). Simonnak ez volt az első találata a bajnokságban szegedi színekben.

Egy perc múlva a gólszerzőt le kellet cserélni Dobos Barnának, Simon megsérült, helyére Gajdos állt be

A gól fellelkesítette a vendégeket, néhány perc múlva Kóródi lövését üggyel-bajjal tolta szögletre Pogacsics. Egy percre rá, már újabb szegedi gól született, Dobos beadását Varjas saját kapujába lőtte (0-2).

A 74. percben Szabó felrúgta Vargát, aki a földön is maradt. Mind a két játékos sárga lapot kapott, a hazaiak játékosa a szabálytalanságért, Varga pedig reklamálásért. A szabadrúgást Jovanovics végezte el, de beadását Gajdos a kapu fölé fejelte.

A 80. percben a labdarúgópályákon ritkán látható jelenet zajlott le, a mérkőzés játékvezetője, Horváth Tibor sérült meg, aki nem is tudta folytatni a meccset, helyét Sipos Tamás vette át.

Az utolsó percekben Varga kétszer is nagyot mentett. Először egy átívelést hátrafelé futva ütött a kapu fölé, majd becsúszva ért legjobbkor a jobb sarokhoz és hárított.

A hosszabbításban szépíteni tudott a Kaposvár, Szilvási a 16-oson belül buktatta Szarkát, a megítélt 11-est Balázs értékesítette (1-2).

Kaposvári Rákóczi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–2 (0–0)
Merkantil Bank Liga NB II. 13. forduló, Kaposvári Rákóczi Stadion
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics - Vachtler, Nagy J., Szakály, Szabó, Varjas, Andric (Erdei Carló, 62.), Szarka, Gál, Nagy T., Balázs. Vezetőedző: Várhidi Péter
Szeged-Csanád GA: Varga B. - Ódor, Szilvási, Oláh, Dobos (Grumic, 89.), Mohl, Varga Sz. (Bitó, 92.), Simon (Gajdos, 62.), Deák, Kóródi, Jovanovic. Vezetőedző: Dr. Dobos Barna
Gólszerzők: Varjas (66., öngól), Balázs (92., tizenegyes) valamint Simon (61.)
Sárga lap: Szarka (68.), Szabó (74.), Vachtler (78.) illetve Oláh (40.), Varga (74.)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Kaposvár labdarúgás Merkantil Bank Liga NB II Szeged-Csanád Grosics Akadémia