Hirdetés
Túl a városon 2020. október 24. 12:37

Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke szerint Orbán Viktor korcs demokráciát épít

A Fidesz politikája saját európai szövetségeseinek is egyre inkább elfogadhatatlanabb.

Hirdetés

Interjút adott a Szabad Európának Donald Tusk jobboldali politikus, korábbi lengyel kormányfő és az Európai Tanács volt elnöke. Tusk jelenleg annak az Európai Néppártnak a vezetője, amelynek tagjaként a Fidesz is politizál az európai parlamentben.

Szerinte az Orbán Viktor által illiberálisnak nevezett ideológia valójában korcs demokráciát jelent.

Tusk a Magyarországon és Lengyelországban is megfigyelt negatív folyamatokat kommentálta, ugyanis mindkét államban hasonlóan problémásnak látja az utóbbi időkben zajló eseményeket. Épp aznap adta az interjút, amikor bejárta a világsajtót a hír, hogy a magyar kormány egy olyan abortuszellenes koalícióba lépett be, amelynek Európából csak Lengyelország és Fehéroroszország tagja. Így talán az sem véletlen, hogy Tusk részletesen beszélt a belarusz helyzetről és elmondta, teljesen egyértelmű, hogy Lukasenka fehérorosz diktátor el fog bukni.

Tusk azért tekinti korcsnak az illiberális rezsimeket, mert mint mondta, jogállamiság és szólásszabadság nélkül a demokrácia egyáltalán nem demokrácia.

Kijelentése nagy jelentőséggel bír, ugyanis az Európai Néppárt, illetve annak tagjai a Fidesz legfontosabb uniós politikai szövetségesei. Az Orbán-kormány azonban kezd számukra is vállalhatatlanná válni és a párt tagságát az Európai Bizottság elleni támadások miatt 2019-ben felfüggesztették, ezt a döntést pedig idén határozatlan időre meghosszabbították.

Orbán Viktor illiberális és az unióval szemben kritikus politikáját egyre több meghatározó nyugati politikus kritizálja. Nemrég Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke tett kísértetiesen hasonló kijelentéseket.

Szerinte Orbán Viktor beteg demokráciát épít, a magyar emberek egy nap arra jönnek rá, hogy legutóbbi választásuk volt az utolsó szabad választásuk.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Aljakszandr Lukasenka demokrácia Donald Tusk Európai Bizottság Európai Néppárt Európai Unió Fehéroroszország jogállamiság Lengyelország Věra Jourová