Hirdetés
Túl a városon 2020. október 23. 14:29

Már idén beolthatják a németeket koronavírus ellen

Már 2020-ban védettséget szerezhetnek a németek a vírus ellen egy újonnan kifejlesztett oltóanyagnak köszönhetően - jelentette az MTI a Bild című német lapra hivatkozva.

Hirdetés

A Pfizer és a BioNtech közösen kifejlesztett koronavírus-vakcinája már a forgalomba hozatal engedélyeztetésének utolsó fázisában jár, ezért a német hatóságok megkezdik a felkészülést a lakosság beoltására. A két cég már a világjárvány kitörésének első heteiben megkezdte az oltás kifejlesztését a Lightspeed (Fénysebesség) elnevezésű programjuk keretében. Európában áprilisban, az Egyesült Államokban pedig májusban kezdődött meg a szer tesztelése embereken.

Az új oltóanyagot mínusz 78 fokos hőmérsékleten kell tárolni, de sok háziorvosi rendelőben nincs erre alkalmas hűtőberendezés, ezért az influenza elleni oltással ellentétben ezt a vakcinát központilag kijelölt oltási centrumokban lehet majd megkapni.

Az illetékes minisztérium már felkérte a tartományokat, hogy november 10-ig jelöljék ki azokat a címeket, ahová a kormány kiszállíthatja majd az új szert. Összesen mintegy hatvan ilyen centrumot terveznek felállítani és az első oltásokat már idén beadhatják.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint 11 242 fertőződést regisztráltak Németországban csak az elmúlt 24 órában, a halálesetek száma pedig egy nap alatt 49-cel nőtt, 9954-re. Eddig összesen 403 291 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: koronavírus Németország oltás Pfizer vakcina