Hirdetés
Szegeden 2020. október 19. 19:53

2015-ös szinten a Szegedi Tudományegyetem hallgatói létszáma

A mostani 22 ezres hallgatói összlétszám az öt évvel ezelőtti szint elérését jelenti.

Hirdetés

Megfordult a tendencia: 2017 óta növekszik a hallgatói létszám a Szegedi Tudományegyetemen. A 2020/2021-es tanévben 22 ezer hallgató tanul a szegedi egyetemen – írja közleményében az egyetem.

A mostani az elmúlt évek legjobb hallgatói létszáma: a szegedi egyetemen tanulók száma meghaladta a 2016-os, a 2017-es, a 2018-as és a 2019-es esztendő hallgatói létszámát; az új tanévben 22 ezer hallgatója van a szegedi felsőoktatási intézménynek.

Míg korábban 25–30 ezer hallgatója is volt a Szegedi Tudományegyetemnek, 2017 őszére a hallgatói létszám 20 ezer 328 főre csökkent. Rovó László 2018-as rektorrá választásakor azt mondta, az a célja, hogy növekedjen a hallgatói létszám. Ez sikerült is, hiszen 2020 őszétől 22 ezren tanulhatnak Szegeden.

Íme, néhány konkrét számadat a múltból:

  • 2005 átlaga: 30 ezer 503
  • 2006 átlaga: 30 ezer 110,
  • 2007 átlaga: 28 ezer 706,
  • 2008 átlaga: 28 ezer 162,
  • 2009 átlaga: 26 ezer 827,
  • 2012 ősz: 24 ezer 834,
  • 2014 ősz: 23 ezer 114,
  • 2015 ősz: 22 ezer 220,
  • 2016 ősz: 21 ezer 584,
  • 2017 ősz: 20 ezer 328 fő.

Az intézmény azt írja, a Szegedi Tudományegyetemen a Mezőgazdasági Kar (MGK), a Fogorvostudományi Kar (FOK) és a Gazdaságtudományi Kar (GTK) hallgatói létszáma nőtt 2014-hez viszonyítva a legnagyobb mértékben.

Szakál Péter, az SZTE oktatási igazgatója szerint az MGK és a GTK népszerűségének növekedését magyarázza az is, hogy ezeken a karokon új szakokat indítottak, ezek iránt nagyon nagy az érdeklődés. Népszerűek az egészségtudományi terület képzései, az Egészségtudományi és Szociális Karon az ápoló és a gyógytornász szak volt a legnépszerűbb. A Bartók Béla Művészeti Kar létszáma is szépen növekszik, itt egyre nagyobb a külföldi hallgatók aránya is.

Négyszáz vendéghallgató érkezett az SZTE-re köszönhetően a EUGLOH-szövetségnek, ami egy 2019-ben alakult, öt jelentős európai egyetemet – Université Paris-Saclay, Lund University, Ludwig Maximilian University, University of Porto, Szegedi Tudományegyetem – összefogó Európai Egyetemi Szövetség.

Szakáll Péter szerint a Szegedi Tudományegyetem azért egyre népszerűbb, mert kiszámítható, de emellett folyamatosan megújuló képzési kínálattal, kiváló elhelyezkedési esélyeket nyújtó diplomákkal és nem utolsósorban az intézményen belüli áthallgatási és a szakváltási lehetőségekkel is támogatja diákjait.

Az oktatási igazgató megemlítette a szegedi egyetem ösztöndíjait is: az SZTE Start ösztöndíj például ebben a tanévben is mintegy 200 hallgató tanévkezdését könnyítette meg a Szegedi Tudományegyetem.

A Szegedi Tehetséggondozó Tanáccsal és a Szegedi Tudós Akadémiával közösen kiírt ösztöndíj révén a nyertes pályázók 40 és 100 ezer forint közötti egyszeri támogatásban részesülnek. A lehetőségre azok pályázhattak, akik a felvételi eljárás során az SZTE-t jelölték meg első helyen, és sikeresen felvételt nyertek. Az SZTE Start ösztöndíj népszerűségét jelzi, hogy idén 1400 pályázatból kellett kiválasztani a 200 legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatót. Idén először nemcsak az alapszakra jelentkezők, hanem a mesterszakot kezdők is pályázhattak. Az ösztöndíjjal járó okleveleket hagyományosan az egyetem őszi nyílt napján kapják meg a hallgatók, idén elektronikusan – olvasható az egyetem közleményében.

(Nyitóképünk illusztráció; fotó: Szegedi Tudományegyetem)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Szegedi Tudományegyetem felvételi hallgatói létszám felsőoktatás SZTE