Túl a városon 2020. október 18. 08:43

Vizsgálja a kamara Horváth Szatmár kirúgását

A Magyar Orvosi Kamara vasárnap közleményben tudatta, vizsgálatot indít a Szegedi Tudományegyetem kirúgott docense ügyében.

Október 12-én azonnali hatállyal felmentette állásából Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora Horváth Szatmárt, aki egyben a Magyar Orvosi Kamara Csongrád Megyei etikai bizottságának az elnöke is. Az indoklás szerint szakmai alkalmatlanság, összeférhetetlenség és méltatlan viselkedés az oka, de sokak szerint a rektor azért rúgta ki beosztottját, mert az etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene.

A Magyar Orvosi Kamara Facebook oldalán közzétett közleményben tudatta, vizsgálatot indít az ügyben. A közleményt teljes terjedelmében olvashatják:

„A Magyar Orvosi Kamara a sajtóból értesült arról, hogy 2020. október 12-én Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora szakmai indokokra hivatkozva elbocsátotta a korábban ügyében etikai vétség gyanúja miatt eljárást kezdeményező Dr. Horváth Szatmárt. A pontos indokok és részletek ismerete nélkül a kérdésben a Kamara vezetősége nem kíván érdemben nyilatkozni, azonban 48 ezer magyar orvos érdekképviseleti szerveként a kialakult helyzetet megvizsgálja és az érintettek meghallgatása után dönt a következő lépésekről.

A szervezet elnöksége számára kiemelten fontos az átlátható, tisztességes viszonyok között működő egészségügy megteremtése. Ebben kiemelt fontosságú az etikai bizottságok munkája, mely a legnehezebb kamarai feladatok egyike. Az etikai bizottságok működésének függetlensége és biztonsága az orvostársadalom és a betegek kiemelt érdeke. Amennyiben az előzetes vizsgálat jogsérelem vagy etikai vétség gyanúját veti fel, a Kamara megteszi a szükséges lépéseket: a sértett számára jogi segítséget biztosít és eljárást kezdeményez a jogsértő ellen.”

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Horváth Szatmár Magyar Orvosi Kamara vizsgálat egészségügy orvos