Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Volt idő, amikor még nézőként se szeretett volna színházba menni a szegedi teátrum új művésze, Tánczos Adrienn
Művház 2020. október 17. 20:12

Volt idő, amikor még nézőként se szeretett volna színházba menni a szegedi teátrum új művésze, Tánczos Adrienn

A színpadon szeretett bele a férjébe. Korábban volt már Kossuth Lajos felesége is, igaz csak Bereményi Géza filmjében, a Hídemberben. Hivatalosan az idén szerződött Szegedre, de előtte két évig már több darabban is játszott a szegedi teátrumban. Tánczos Adrienn, az Illatszertár Rátz kisasszonya nagyon megszerette a vidéki tempót.

Hirdetés

– Ez az első hivatalos évad, amit Szegeden tölt. Korábban húsz évig a Hevesi Sándor Színházban játszott, majd hét évig szabadúszó volt. Zalaegerszegen jobbnál jobb szerepekkel halmozták el, miért állt fel végül?

– A Hevesi Sándor Színházban kezdtem az egész pályámat, ott voltam stúdiós, majd jött Bereményi Géza, Bagó Bertalan és Stefán Gábor. Ők lettek a vezetőim, és csodálatos lehetőségeket kaptam tőlük. Nekik, és a velem dolgozó rendezőknek köszönhetően mondhatom el magamról ma már azt, hogy színésznő vagyok. Valóban nagyon fiatalon csodálatos szerepeket kaptam, az életkoromhoz képest az átlagnál gyorsabban értem színésznővé, mert muszáj volt az akkor még hatalmas kihívásokban helyt állnom. Már huszonöt évesen megkaptam a Salemi boszorkányokban Elizabeth Proctor szerepét, aztán a Koldusopera Peacocknéját, 35 évesen pedig eljátszhattam a Cseresznyéskert földbirtokosnőjét, Ranyevszkaját. Nagyon hamar nagyon nagy drámai szerepek találtak meg, miközben játszottam a koromnak megfelelő további szerepeket is, minden műfajban.

– Kísérletezett a főiskolai felvételivel is, de nem sikerült. Nem bánja, hogy ez kimaradt az életéből?

– Igazából nem. Többször is próbálkoztam pedig, de ma már alapvetően nem érzem a hiányát. A pályám legelején Bereményiék azt mondták, olvassak sokat, nézzek filmeket és hallgassak zenét. Huszonhárom évesen nem is értettem, miért mondják ezt, hiszen addig is azt csináltam egyfolytában, ha nem a színházban voltam, akkor filmeket néztem, vagy olvastam, zenéltem, egyszóval képeztem magam.

– Úgy tudom, valójában filmszínésznő szeretett volna lenni!

– Igen, óvodásként még nem fogalmazódott meg bennem, hogy van filmszínész és színpadi színész. Egyszerűen csak kijelentettem, hogy színésznő leszek. Rengeteg régi magyar filmet néztem a dédszüleimmel, és teljesen elvarázsoltak azok a fekete-fehér mozik.

– Honnan indult az élete?

– Debrecenben születtem, de nem éltem ott soha, mindig a Dunántúlon laktunk. Édesapám katonatiszt volt és sokat vándoroltunk, de még Budapesten is a Dunántúlon éltem, a budai oldalon. Most élek először az Alföldön, holott egy alföldi nagyvárosban születtem.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Szabó Luca galériáját!

– Eddig közel száz színpadi szerepet játszott, azért egy kicsit a filmszínészi álom is beteljesült, hiszen olyan neves produkciókban játszott, mint a Hídember és a Sorstalanság.

– Forgatni csodálatos. Nagy kitüntetés volt két ilyen rangos rendezővel, mint Bereményi Géza és Koltai Lajos dolgozni. A Hídemberben Meszlényi Terézt, Kossuth Lajos feleségét játszottam, Nagy Ervin partnere voltam. A Sorstalanságban egy zsidó lányt, Erikát alakítottam. Koltai Lajos személyesen, egy castingon választott ki a szerepre.

– Térjünk még vissza egy kicsit Zalaegerszegre! Volt ott egy Régimódi történet, ami sok mindent megváltoztatott az életében.

– Debreceni születésűként Szabó Magda regényein nőttem fel. A Régimódi történet már fiatal lányként nagyon megfogott. Amikor hosszú évekkel később a színházba kitették a szereposztást és megláttam, hogy Jablonczay Lenkét játszhatom a darabban, nagyon megörültem. Az egyik partnerem Szegezdi Róbert volt, szerelmespárt alakítottunk, és a végén úgy maradtunk. Szerencsére nem a darab szerint alakult a közös életünk Robival, hiszen az nem egy beteljesült szerelem. Nálunk viszont ez már tizenhat éve tart, tavaly össze is házasodtunk. Tizenöt év után úgy gondoltuk, hogy itt az ideje.

– Zalaegerszeg húsz év, három igazgató! Utána jött a hétéves szabadúszás. Milyen volt?

– Amikor húsz év után felálltam Zalaegerszegen, hazaköltöztem. Nagyon nagy volt a nyomás akkor a Hevesi Sándor Színházban. Elfáradtam, és azt éreztem, hogy váltani szeretnék. Úgy jöttem el, hogy felmondtam, de nem kerestem magamnak új helyet.

– Ugrás a sötétbe?

– Igen.

– Zalaegerszegen mindent megkapott, a közönség is szerette, mégis eljött! Abban is bele lehet fáradni, ha túlkényeztetik az embert?

– Valóban elkényeztettek, sok csodálatos szerepet osztottak rám, húsz év alatt több mint nyolcvan bemutatóm volt.

– Mennyire volt sikeres szabadúszó?

– A Rózsavölgyi Szalonban, Budaörsön, illetve független társulatokban, például az RS9 Színházban dolgoztam ezekben az években. Szerettem Zalaegerszeget, de mindig is érdekelt a színháznak egy másfajta megközelítése és munkamódszere. Mindig is meg szerettem volna próbálni, hogy más körülmények között és más emberek között is meg tudom-e állni a helyemet?

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Szabó Luca galériáját!

– Sikerült?

– Amikor felmondtam Zalaegerszegen, tudatosan nem kerestem semmit magamnak. Azt gondoltam, ha helyem van a színpadon, úgy is vissza fogok találni. Elmentem egy természetgyógyász tanfolyamra, kicsit fel szerettem volna töltődni.

– De egyszer a tanfolyamnak is vége lett!

– Akkor már egyre jobban hiányzott a színház. Pedig volt úgy, hogy még nézőként se szerettem volna színházba menni. Besokalltam. Három hónap után azonban nagyon kezdett hiányozni a színház. Szerencsére egyszer csak megszólalt a telefon és hívtak egy szerepre, azután egy másikra is, és megint ott találtam magamat a deszkákon. Sokan féltettek a szabadúszástól, de én hiszek abban, ha egy ajtó bezárul, mindig kinyílik egy másik. Egyik produkció hozta magával a másikat.

– És közben tanult is…

– Felvételiztem egy felsőfokú szociális munkás képzésre a Károli Gáspár Református Egyetemre. Imádtam. Csupa olyan dolgot tanultam ott, amire korábban mindig vágytam, többek között pszichológiát, szociológiát, művelődéstörténetet, pedagógiát. Sokat épültem belőlük.

– Azután jött Szeged?

– Még nem. A tanulmányaim kapcsán felvettem a kapcsolatot a budapesti Utcaszak nevű színházi alkotóközösséggel. Velük a színházcsinálás mellett egyfajta szociális missziót is teljesítettünk, így kerültem Borsodba, ahol cigánygyerekekkel és budapesti javító intézeti fiatalokkal kezdtem el foglalkozni. Sikeres program volt, megkaptuk érte a gyermekvédelem egyik legfontosabb elismerését, a Ferenczi György díjat. Máig nagyon büszke vagyok erre. Csodálatos évek voltak, rendkívüli emberekkel találkoztam és nagyon kitágult előttem a világ.

– Úgy hírlik, nagyon stresszes!

– Néha valóban nagyon stresszes tudok lenni, mert hajlamos vagyok magamat túlpörgetni. Ezt meg kellett tanulnom levezetni. Így jött az életembe a jóga és a meditáció is. Néha egy kicsit vissza kell fognom magam, mert különben nincs megállás.

– Főleg, hogy beteg! Erről kérdezhetem?

– Persze. Most már könnyebben beszélek róla, és szívesen válaszolok kérdésekre is, mert úgy látom, az emberek keveset tudnak a sclerosis multiplexről. Sokaknak egy kerekesszékes, mozgásképtelen ember ugrik be erről a betegségről.Amikor évekkel ezelőtt szembesültem a diagnózissal, én is megijedtem. Ezentúl egy kerekesszékben fogok élni? Ez először nagyon rémisztő volt, de azután elég hamar megfogalmazódott bennem, hogy úgy kell ezt az egészet felfognom, hogy én, az élet nevű társasjátékhoz új szabályokat kaptam, és ha ezekre odafigyelek, akkor ezzel együtt lehet élni. Nem állítom azt, hogy ez mindig könnyű, mert vannak nagyon nehéz napok. 

– A próbák során nem zavarja?

– Tudom azt, hogy hol a határ és úgy szervezem az életemet, a munkámat.

– Hivatalosan az idén szerződött Szegedre, de korábban már játszott többek között a Szentivánéji álomban, a Molière-ben és az Illatszertárban is. Szeptemberben egy gálán mutatkoztak be az új művészek. Egy verset mondott, meglepően nagy tapsot kapott.

– Én is meglepődtem. Rab Zsuzsa Miatyánk című versét mondtam el.

– Melyik a kedvenc költője?

– Nagyon sok kedves költőm van. Rab Zsuzsa versét még soha nem mondtam el nagy nyilvánosság előtt. De most nagyon átment. Fontosnak tartom, hogy magyar költők verseit megismertessem másokkal. Manapság nagyon sokan verik a mellüket, hogyan kell magyarnak lenni. Nekem az jelenti elsősorban a magyarságtudatot, hogy megismerjem és tovább adjam a magyar irodalom, a magyar kultúra értékeit.

– Mi minden vár Szegeden Tánczos Adriennre?

– Az Illatszertárt visszük tovább ebben az évadban is. A napokban mutattuk be az 1984-et. Orwell disztópiájából Horgas Ádám rendezett előadást, ahol a tömegjelenetek mellett három megírt karaktert is alakítok. Végig mindnyájan rengeteget dolgozunk, nemcsak színészi feladataink vannak, hanem táncolunk, kórusban énekelünk.

– Miben láthatja még a közönség ebben az évadban?

– A tervek szerint szerepelni fogok a Mária országában. Ez egy kortárs darab, amit most ír Székely Csaba és Alföldi Róbert fogja színpadra állítani. 

– Milyen egy színész házaspár élete? Otthon is folytatják a színházcsinálást?

– Nem jellemző. Nem mondom, hogy odahaza soha nem hangzik el egy mondat a színházról, de igazából nem szakmázunk. A színházon kívül is van életünk és ez így is van jól.

– Nagyon sok fontos és jó szerepet eljátszott már. Van még szerepálma?

– Soha nem volt szerepálmom, még pályakezdőként sem. Később pedig eléggé elkényeztetett a sors. Maga az út és a csapat, akivel dolgozom az adott próbafolyamatban izgalmasabb és fontosabb számomra. Mindig azt szeretem, amit éppen játszom. Ha az ember sok drámai szerepet játszik egymás után, az rá tud ülni a lelkére, de idővel megtanulja ezeket elengedni, amikor lejön a színpadról, hogy ne hasson vissza a civil életére.  A színpadon ugyanis sokkal több minden történik meg velem, mint az életben. Egy-egy színpadi szerep által olyan dolgokat is megtapasztal az ember, amit a mindennapokban soha, hiszen az életben például nem fogok soha senkit megölni, és nem lehetek Kossuth Lajos felesége sem.

– Egy Dunántúli lány hogyan érzi magát az Alföldön?

– Szeged csodálatos város, elsősorban az itt élő emberek teszik azzá. Sokáig Budapesten éltem, de a végén nagyon besokalltam. Eladtuk a budapesti lakásunkat és az agglomerációban próbáltunk újat keresni, de végül itt kötöttünk ki, és mára már mindketten teljesen szívünkkel szegediek lettünk.

Rafai Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: 1984 Szegedi Nemzeti Színház Szegezdi Róbert színház Tánczos Adrienn