Hirdetés
Szegeden 2020. október 16. 10:55

Baj lehet a Szegeden is használt koronavírus elleni hatóanyaggal a WHO szerint

Az Egészségügyi Világszervezet szerint kiábrándító eredményeket produkált az a kutatás, ami a remdesivir hatékonyságát vizsgálta a koronavírusos betegeknél. A fejlesztő azt mondja, ez még nem jelent semmit.

Hirdetés

Néhány napja jelent meg a hír, hogy több magyarországi egészségügyi ellátóközpontban, köztük a szegedi klinikán is használnak már remdesivir-tartalmú szert a koronavírusos betegek kezelésében. A WHO legújabb kutatása azonban árnyalja a hatóanyaggal kapcsolatos korábban kialakult örömteli képet.

A Telex vette észre a CNN cikkét, amiben a kutatásról írnak. Összesen 30 ország 11 ezer fertőzöttjén vizsgálták a remdesivir hatékonyságát, az eredmény pedig kiábrándító, de meggyőző.

Azt írják, hogy a szernek nincs komoly hatása az új koronavírus-fertőzöttekre, a remdesivirtől nem halnak bele kevesebben a fertőzésbe, és nem is gyógyulnak fel hamarabb.

Az egyértelműen látszik, hogy a szerrel kapcsolatban egyelőre nincs tudományos megállapodás a kutatók között, hiszen korábban több szakértő is azt mondta, a szer hatékony. A Szegedi Tudományegyetem is azt írta a közleményében, hogy a nemzetközi kutatási adatok szerint a hatóanyagnak köszönhetően akár felére is csökkenthető a halálozás kockázata, ami igen jelentős eredmény.

És akkor jöjjön a fejlesztő véleménye: az amerikai Gilead úgy véli,

a WHO közzétett kutatása nem jelenti azt, hogy hatástalanok lennének a remdesivir-tartalmú szerek. A Gilead azt is közölte, a WHO-kutatás még egy komolyan vehető egészségügyi vagy tudományos szaklapban sem tették közzé, így ezeket senki sem cáfolhatta eddig.

A Telex megjegyzi, Magyarországon eddig 12 koronavírusos beteg kapott remdesivir-tartalmú szert.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: gyógyszer járvány járványkezelés koronavírus Remdesivir koronavírus elleni gyógyszer