Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2020. október 14. 13:51

Hét hónap kényszerszünet után koncerteztek a szegedi szimfonikusok

Egy koncertévad nyitása mindig ünnep és megkülönböztetett pillanat, ám hatványozottan így van, ha a koronavírus miatt hosszúra nyúlt szünet után áll újra színpadra a zenekar. Kedden este ez történt. Végre.

Hirdetés

Évadnyitó koncertet adott a Szegedi Szimfonikus Zenekar, amely Pál Tamás vezényletével két Brahms művet, a Kettős versenyt és a II. szimfóniát adta elő. A hangverseny előtt Gyüdi Sándor karmester, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója mondott rövid beszédet szép számú közönség előtt.

Minden kezdet nehéz, ez most különösen – fogalmazott Gyüdi Sándor, aki elmondta, hogy a járványhelyzet miatt hozott korlátozó intézkedések miatt hét hónapja nem koncertezett a zenekar, és nem hallhatott hangversenyt az itteni közönség.

Hagyomány, hogy az évadzárón adják át a zenekar egy-egy tagjának az Év Zenésze kitüntető címet, de az elmúlt évad úgy fejeződött be, hogy annak lezárása sem történt meg – utalt vissza az előzményekre a zenekar igazgatója.

A szükség ezúttal úgy bontott törtvényt, hogy az évadnyitó koncerten Gyüdi Sándor, Kozma József önkormányzati képviselő, a kulturális bizottság elnöke, valamint a Filharmónia szegedi vezetője, a helyi zenekar korábbi tagja, Pesti Ágota adta át Bödör Imre nagybőgősnek a kitüntető címet.

A varázslat innen folytatódott, Brahms két művét játszották el a szegedi szimfonikusok Pál Tamás dirigálása mellett. A Kettősverseny két szólistája Kosztándi István hegedűművész, a Szegedi Szimfonikus Zenekar első koncertmestere és Karasszon Eszter gordonkaművész volt.

A koncert második darabja a német zeneszerző egyik legkülönlegesebb műve, az 1876-ban írt és bemutatott II. szimfónia volt, amelyet a zeneirodalom a „legnapfényesebb”, legderűsebb, Mozart szellemét megidéző Brahms szimfóniának tart. Óriási tapsot kapott a produkció kedden este a Nemzeti Színház nagytermében.

A szegedi koncertprogram a hosszú szünet után most szoros lesz, mert hétfőn, október 19-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vendégszerepel a színházban, amely Rajna Martin dirigálása mellett Farkas Ferenc, Balassa Sándor és Dohnányi műveket ad elő.

Ezt követően október 27-én Beethoven-esttel készül a szegedi zenekar, amelyet ismét Pál Tamás vezényel. Az 1956-os forradalomra is emlékezve felhangzik az Egmont-nyitány, mellette a IV. zongoraverseny Krausz Adrienne játéka mellett, valamint Beethoven V. (Sors) szimfóniája.

B. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: 1956 díj díjátadó Gyüdi Sándor koncert Ludwig van Beethoven Mozart Pál Tamás Szegedi Szimfonikus Zenekar Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés