Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. október 14. 10:12

Rosszul jártak az adófizetők a kormány civilellenes hadjáratával

Kártérítést és büntetést is fizethetünk ahelyett, hogy uniós támogatást kaptunk volna.

Hirdetés
Hirdetés

A parlament még 2017-ben fogadta el a törvényt, ami kimondja, hogy minden szervezet, amelyik egy évben legalább 7,2 millió forint támogatást kap határainkon kívüli forrásokból, köteles magát "külföldről támogatott civil szervezetként" regisztrálnia és ezt a bélyeget honlapján is fel kell tüntetnie.

Ez az úgynevezett "civil törvény" nem csak az érintett szervezetek tiltakozását váltotta ki, de kötelezettségszegési eljárás is indult miatta Magyarországgal szemben. Idén júniusban pedig az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a jogszabály sérti az uniós elveket. 

A Magyarországon bevezetett korlátozások az ítélet szerint indokolatlanok és hátrányosan megkülönböztetik a civileket.

Előbb-utóbb tehát a magyar kormány rákényszerül, hogy módosítsa a jogszabályt, amit anno a menekülteket támogató civilek és a Soros György elleni lejáratókampány részeként fogadtatott el a parlamenttel. Ez azonban egyelőre még nem történt meg, így fordulhatott elő, hogy az Emberség Erejével Alapítvány 72 ezer eurós támogatástól esett el, mert nem teljesítette a mostanra jogsértőnek ítélt törvény előírásait.

Az ügyben az EUrológus Lehóczki Balázs nyilatkozott a hvg-nek. A szakértő elmondta, hogy évente két-három olyan eset fordul elő, amikor egy tagállam nem tartja be az Európai Bíróság ítéletét, ilyenkor pedig a testület kártérítés megfizetésére kötelezheti az országot. Ráadásul időközben az Európai Bizottság is levelet írt a kormánynak, amelyben számon kérte, hogy a törvényt még mindig nem módosították. Ha a magyar fél nem tud kielégítő választ adni, elképzelhető, hogy pénzbüntetést szab ki ránk Brüsszel.

Tehát arról van szó, hogy a kormány civilek elleni hadjárata miatt nem egy magyar szervezet kap pénzt az Európai Uniótól, hanem helyette az államnak, végtére is a magyar adófizetőknek kell kártérítést és büntetést fizetniük.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: civil szervezet civiltörvény EU Európai Bizottság Európai Unió Bírósága Soros György

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés