Hirdetés
Túl a városon 2020. október 13. 13:21

Mást mondott Orbán az iskolák bezárásáról, mint ami a nemzeti konzultációban van

Egy érdekes ellentmondást még fel kellene oldani a miniszterelnöknek a koronavírus-járvánnyal és az oktatási intézményekkel kapcsolatban.

Hirdetés

Orbán Viktor többször is lenyilatkozta az elmúlt hetekben: ameddig nem muszáj, nem zárják be az iskolákat. Érvként általában azt is hozzátette rendszerint, hogy azért tartják meg a normál oktatást, mert a szülők többsége ezt akarja.

Jegyezzük meg, a szülők többségének többsége azért szeretné az iskolában tudni a gyerekét, mert elfogyott minden szabadsága, és még ha megengedhetné magának a távollétet, akkor sem valószínű, hogy kapna fizetés nélküli szabadságot. Lehetne persze törvényeket módosítani, járhatna extra szabadság, fizethetné az állam legalább a gyermekes családok kieső bérét a rendkívüli helyzetben, de ezen a területen nem történt semmi az elmúlt hónapokban.

Szeptember 12-én az M1-nek adott interjúban Orbán Viktor konkrétan úgy fogalmazott: a szülők a normál iskolaműködést támogatták, és inkább az osztályok vagy egyes intézmények esetében kell intézkedni, ha szükséges.

Ehhez képest a miniszterelnöknek és a pártjának oly kedves, unásig lobogtatott Nemzeti Konzultáció október 8-án nyilvánosságra hozott adatai szerint a kitöltők mintegy 61 százaléka támogatja az oktatási intézmények bezárását és az áttérést a digitális oktatásra. 

A Fidesz szerint 1 millió 700 ezren töltötték ki a konzultációt – mi azt is hozzátesszük –, a többségük vélhetően inkább a kormánnyal szimpatizál, ehhez képest figyelemreméltó adat, hogy a visszaküldők közel kétharmada szerint nem kellene iskolába engedni a gyerekeket.

Nem véletlen az eredmény, hiszen napi ezres nagyságrendben találnak új koronavírus-fertőzötteket Magyarországon, az iskolák előtti lázmérőzés inkább vicces, mint komoly, a tanárokat nem akarják tesztelni, mert az Emberminisztérium szerint értelmetlen, pedig Kásler Miklós miniszter-orvos bizonyára tudja, a tünetmentesek is fertőznek.

Úgy néz ki, a kormány stratégiája az időhúzás, erről tanúskodik Maruzsa Zoltán nyilatkozata is: az őszi szünet majd kisöpri a koronavírust az iskolákból. Szerintünk meg kellene próbálni az alusisakot, hátha az is megvéd a vírustól.



Az iskolák bezárása tavasszal is komoly fejtörést okozott a miniszterelnöknek. Március 13-án reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor még azt mondta, nem zárják be az iskolákat:

„A gyerekekre is figyelni kell persze, de a gyerekek egyelőre kívül vannak ezen a járványon. Ráadásul miután több hónapos időszakról van szó, amikor be fogjuk zárni az iskolákat, ha erre sor kerül, ha bezárjuk, az a tanév végét fogja jelenteni. Akkor a tanároknak el kell menniük fizetés nélküli szabadságra, és be kell látnunk, hogy nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat. Tehát azok az országok, amelyek bezárták az iskoláikat, nem fogják tudni azokat kinyitni, mert két vagy három hét múlva a helyzet nem lesz jobb, mint most. Sőt, rosszabb lesz, a megbetegedések száma nőni fog. És még hónapokig tart, amíg a gyógyultak száma meghaladja majd az új megbetegedésekét. Tehát ha az iskolákat bezárnánk, akkor a tanévnek is vége lenne. Amit persze kell vállalni, ha a gyerekek egészsége a tét, illetve a kockázatot az jelentené, hogy ők megbetegednek, akkor nem haboznánk egy pillanatig sem. De én azt gondolom, hogy várjunk, és hogyha kiderül, hogy van olyan variánsa a vírusnak, amely a gyerekek számára is veszélyes, akkor habozás nélkül és azonnal cselekedjünk, de most nem ez a helyzet” – mondta a miniszterelnök.

De estére minden megváltozott: a Facebookon jelentett be, hogy március 16-án már nem nyitják ki az oktatási intézmények kapuit.

Z

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: iskolabezárás járvány koronavírus Orbán Viktor