Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Így még nem olvasott a Szovjetunió megalakulásáról – Bak Róbert ajánlja Guzel Jahina A Volga gyermekei című regényét
Művház 2020. október 10. 10:53

Így még nem olvasott a Szovjetunió megalakulásáról – Bak Róbert ajánlja Guzel Jahina A Volga gyermekei című regényét


Hirdetés

A mai orosz irodalom teli van jelentősnél jelentősebb alkotókkal (mint Viktor Pelevin, Vlagyimir Szorokin, Zahar Prilepin, Jevgenyij Vodolazkin, Marina Sztyepnova vagy Tattyana Tolsztaja, és még sorolhatnám), így hihetetlenül nehéz belőle egy új tehetségnek kitűnni, ám 2015-ben az addig teljesen ismeretlen elsőkönyves tatárföldi alkotónak, Guzel Jahinának mégis sikerült. Hiszen nemcsak övé lett az Év Könyve díj, de a sikerlistákat is sokáig vezette, az olvasók többszázezer példányt vásároltak a Zulejka kinyitja a szemét című kötetéből, amely egyszerre tudta megszólítani a cselekményességet és az érzelmeket áhító tömegeket és a „vájtfülű”, mélyebb tartalmat kereső ínyenceket egyaránt.

Az eredetileg 2018-ban, hazánkban azonban csak az idén megjelent, A Volga gyermekei című második regényét ennek köszönhetően már óriási várakozások előzték meg szerte a világon, így nálunk is. A fő kérdés persze az, rászolgált-e erre? Azt hiszem, összességében igen.

Bár maga a téma (egy voltaképpeni szerelmi történet) és a korszak (a Szovjetunió megalakulása és Sztálin hatalomra jutásának ideje) egyáltalán nem különleges, hisz már számtalanszor és számtalan módon feldolgozták, de az, ahogyan ábrázolja és láttatja az eseményeket az írónő, annál inkább. Ennek a hamisítatlan nagyregénynek a lapjait ugyanis inkább a mese és a mesés elemek töltik ki, hogy annál nagyobb erővel vágódjon be ebbe a sokszor idilli világba a szovjet valóság brutalitása és értelmetlensége.

Az első oldalakon Bach, egy Volga-menti kisvárosban élő német tanító (talán nem túl közismert történelmi tény, hogy Nagy Katalin jelentős számban telepített be németeket az orosz birodalomba, akik évszázadokon keresztül őrizték meg nyelvüket és életmódjukat) még szokásos, szürke, egyhangú életét éli, amit mindössze két dolog tölt ki: az egyik, hogy megpróbáljon némi tudást verni a helyi iskolába járó nebulók fejébe, a másik, hogy magányos sétái során bejárja a vidéket. Ezt az állóvizet azonban egy igazán furcsa megbízatás zavarja meg, a folyó túlpartján élő Grimm nevezetű férfi a lánya tanítójának kéri fel, ám van egy feltétele, amit soha sem lehet megszegni: a tanító és a tanítvány nem láthatják egymást, ám ahogy egy mesében lenni szokott, így is szerelem gyúl kettejük között...

A Grimm név persze nem véletlen (de van itt Böll, Brecht és Hoffmann is), hiszen ahogy már említettem, a lapokon folyton új és új mesék kelnek életre, amelyek hol szépek, színesek, andalítók, hol pedig a megidézett híres elődhöz híven véresek, brutálisak, hátborzongatók.

Különös feszültséget ad a szövegnek, hogy míg a Grimm-tanya az örökké termő almafáival, az ellenségtől (általában) megvédő sűrű, sötét, áthatolhatatlan erdejével, és minden viharral dacoló takaros házikójával a béke szigete, addig az egész környék (és persze az egész, kontinensnyi ország is) a terror és az elnyomás talán még a mesei világnál is szürreálisabb terepe.

E két világ között őrlődve, de azért inkább a mesésből a külvilágot figyelve próbál Bach boldogulni előbb a szerelmével, majd gyermekével, hogy közben egyre inkább előtérbe kerüljön az eléggé didaktikus mondanivaló: a szeretet ereje mindent legyőz, legyen az háború, éhínség, vagy más egyéb huszadik századi szovjet őrület. Az írónő egyébként több emlékiratból idéz fel részleteket, amelyek hátborzongatósága túltesz bármilyen horrorén, és külön kiemelendő, hogy teszi mindezt oly módon, amivel nem a nagy történelmi folyamatokat, hanem azok átlagemberekre gyakorolt hatását mutatja be.

Jahina kötete ábrázolásmódjából is eredően kimondottan egyedi és eredeti, története alapszinten végigviszi a – valljuk be – nem túl eredeti szerelmi szálat, ám ezt gondosan ellensúlyozza a hol édes, hol pedig véres mesei világ és az abba folyton beleütköző brutális valóság. Ezzel a technikával csak kevés szerző tud és szokott élni.

A Volga gyermekei ezeken kívül a szöges ellentétek könyve is, egyszerre mutatja be a picit és a nagyot, a behatárolhatót és a végtelent. Jahina megkapóan ábrázolja a kicsi, esendő embert, aki bár sokszor jelentéktelennek tűnhet a nagyvilág iszonyatával szemben, de ha odafigyel és szerencséje van, megélheti az élete teljességét és az élet végességét egyaránt.

A Volga gyermekeit elsősorban azoknak ajánlanám, akik vevők a mágikus realista szemléletű történetmesélésre (ugyanis a szereplők és történések gyakran nem értelmezhetők realista szemmel), a modernebb köntösbe öltöztetett Grimm-mesékre, és egy Volgához hasonló óriási és lassan hömpölygő nagyregényre, mert Jahina kötete mindez egyben.

Bak Róbert

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bak Róbert irodalom könyv könyvajánló kortárs irodalom
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés