Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2020. október 2. 12:42

A 22 milliárdos megaprojekt részeként geotermikus kutat fúrnak Makkosházán

Képriport
22 milliárd forintból geotermikus távfűtési rendszer épül Szegeden a Szetáv, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda és a Geo-Hőterm Kft. alkotta konzorcium összefogása nyomán. A megaberuházás újabb állomásaként a Makkosházi körút-Csongrádi sugárút kereszteződésénél kezdtek el dolgozni a szakemberek.

Hirdetés

Egy évvel ezelőtt indult el az a fejlesztési program, amelynek célja a szegedi távfűtési rendszer felújításaSzegeden évtizedek óta 27 ezer lakás és 470 intézmény fűtését látják el távhővel, és amikor a geotermikus rendszer teljesen kiépül, akkor a szegedi lehet Európában a második legnagyobb reykjaviki után. A rendszer kilenc termálkútból nyeri majd az ehhez szükséges hőenergiát.

Busa-Fekete Bertalan, a Hansa Kontakt Kft. Fúrás Üzletág vezetője elmondta,

a kilenc kútból négy kivitelezési fázisban, öt pedig előkészítés alatt van.

Minden helyszínen három-három kutat kell fúrni, egy kitermelőt és kettő visszasajtolót. Az odesszai, a rókusi és a felsővárosi területeken valamennyi, azaz mind a kilenc kút elkészült már.

A szakemberek a napokban az Északi városrész termelő és egyik visszasajtoló kútjának fúrási munkálatait kezdték előkészíteni, jelenleg a fúrótornyot és a zajvédő falat állítják fel.

A tervek szerint ezen a helyszínen a jövő év elejére végeznek majd teljesen. Ezt követően indul az ötödik kút fúrása, amelynek helyszíne a Csongrádi sugárút mellett, közvetlenül a körtöltésen belül lesz.

A szakember hangsúlyozta, a beruházás gyakorlatilag Szeged teljes területét érinti. „Ekkora mennyiségű termálkút elhelyezése a már meglévő kutak figyelembevételével komoly szakmai előtanulmányt igényelt.” A kutak elhelyezését hidrogeológiai és geológiai előtanulmányok alapján és a rendelkezésre álló helyszínek figyelembe vételével jelölték ki az önkormányzattal egyeztetve.

A nyitó képre kattintva megnézheti Iványi Aurél fotóit a munkálatokról

Busa-Fekete Bertalan kiemelte, a munkálatok porral és rezgéssel nem járnak, azonban az építés zajai zavarhatják a környéken lakókat.

Hozzátette, a fúrás során a berendezéseket gyakorlatilag egy kamionmotornak megfelelő dízelmotor hajtja. Ennek a monoton zaja zavaró lehet a közelben lakók számára, ezért a zajterhelés mérséklésére minden rendelkezésre álló intézkedést megtesznek. A berendezést zajvédő burkolat fedi és a közeli lakóházak felé pedig egy, az autópályák mellett is használt zajvédő falat építenek.

A szakember elmondta,

egy ilyen 1800 méter talpmélységű kút fúrása két hónapig tart, amennyiben nem merül fel semmiféle probléma.

A környék lakóinak megnyugtatására hangsúlyozta, amikor csak lehet, mellőzik az éjszakai munkavégzést. Azonban a fúrási technológia miatt körülbelül négy hétig kénytelenek éjjel is dolgozni, de azt ígérik, ebben az időben a zajosabb munkafolyamatokat a nappali időszakra időzítik. A tervek szerint november végére végeznek a fúrási munkálatokkal.

Egyelőre a Csongrádi sugárút melletti fúrás lesz az utolsó. Várhatóan 2021 márciusára ott is végeznek, valamint kiépülnek a szükséges távvezetékek és az egyéb kapcsolódó létesítmények is. Ezt követően kezdik majd el az előkészítés alatt lévő további kutak kivitelezését.

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: geotermikus energia Hansa-Kontakt Szegedi Távfűtő Kft. Szetáv távfűtés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés