Hirdetés
Túl a városon 2020. október 1. 10:39

Lakner Zoltán: A gazdaság, te hülye!

A gazdaság, te hülye – írták fel maguknak a Clinton-kampány vezetői, mármint az 1992-es Clinton-kampányéi, hogy folyton emlékeztessék magukat, milyen irányban kell haladniuk.

Hirdetés

Az idősebb Bush kormánya szenzációs külpolitikai sikereket könyvelhetett el, az ő idején omlott össze a Szovjetunió és nyerték meg az Öböl-háborút, ám a gazdaság átrendeződése és az egyenlőtlenségek növekedése amerikai családok millióit sodorta nehéz helyzetbe, amelybe aztán valósággal beleragadtak. Itt volt tehát politikai keresnivalója Bush kihívójának.

Ezt a mára tantörténetté vált legendát azóta sok helyütt felidézik, ahol azon tanakodnak ellenzéki stábok, hogyan találhatnának fogást egy jó erőben lévő kormánypárton. Olyan elemzők is emlegetik, akik a hamarosan induló kampány lehetséges témáit próbálják előrejelezni.

Magyarországon az a helyzet, hogy tíz év után a kormánypárt támogatottsága továbbra is magas, rajongótábora stabil, elkötelezett és motivált. Vezetői folyamatosan ellátják friss ellenségképekkel, újabb és újabb veszélyekkel, amelyekkel szemben minduntalan a döntő csatára kell hadrendbe állni és győzedelmeskedni. Minden egyes félelem- és gyűlölethullám csak még jobban összekovácsolja ezt a politikai közösséget, és annál elgondolhatatlanabbá teszi a tagjai számára, hogy bármikor is változás következzen be. Ennek a puszta lehetőségét is hisztérikus ellenkezéssel próbálják majd elhárítani.

A Magyarországot egy évtizede uraló politikai oldalnak nyilván nincsenek olyan külpolitikai sikerei, mint Bushnak voltak, az azonban távolról sem mellékes, hogy ha nincsenek is, attól még így élik meg. A szuverenitásért folytatott küzdelem – amely valójában egyetlen ember minél kiterjedtebb hatalmát szolgálja – megannyi állomása, a Brüsszellel és Sorossal vívott háborúk e politikai tábor számára a nemzeti büszkeség visszaszerzésének mérföldkövei. Úgyhogy, végeredményben, az a külpolitika, amitől sokan csak a fejünket fogjuk, a rezsim hívei szerint soha nem látott sikertörténet.

Ami pedig a gazdaságot illeti, az elmúlt fél évtizedben valóban gazdasági növekedés jellemezte a hazai viszonyokat. Az irdatlan méretű forrás-beáramlás az Európai Unióból, a még mindig meghatározóan német befektetők messzemenő állami kiszolgálása, valamint a kedvező világgazdasági feltételek közepette jól alakultak a mutatók, és nem csak azok, hanem általában az életkörülmények is javultak. Igaz, és ez fontos igazság, nagyon egyenlőtlenül oszlottak el a növekedés hasznai a társadalomban, sokak számára még ekkor is lehetetlen volt tartalékokat felhalmozni, hiába élték meg a hétköznapokat egy kicsit könnyebben, mint korábban.

Ami ennél különösebb, hogy a kormány sem készült tartalékokkal a nehezebb időkre, pedig azt azért egy-két éve pedzegették már a gazdasági prognózisok, hogy a konjunktúra nem tart majd örökké. Arra nyilván nem számított senki, ami 2020-ban bekövetkezett, a közel teljes leállásra, de hogy valamilyen szintű lefékeződés áll előttünk, az nem volt titok. Ehhez képest a magyar kormány úgy fűtötte tovább a növekedést, hogy közben semmilyen előkészületet nem tett, holott éppen a kedvező időszak tette volna lehetővé a források felhalmozását, a kríziskezelő eszközök előkészítését.

Ez is az oka annak, hogy a magyar gazdaság akkora ütést kapott a válság eddigi szakaszában, amekkorát csak olyan országok szenvedtek el, ahol a járvány első hulláma szörnyű pusztítást végzett a mi helyzetünkkel összevetve. Ehhez jött még az is, hogy a kormány következetesen nem segít a családoknak és a sokat emlegetett hazai vállalkozásoknak sem.

Fél éve benne vagyunk most már a krízisben, amikor a Nemzeti Bank ötletelni kezd a lehetséges gazdasági intézkedésekről, elismerve ezzel, hogy ami eddig történt, az elégtelen volt. Az Állami Számvevőszék elnöke is nekiállt gazdaságpolitikát csinálni, amire aztán neki végképp semmilyen felhatalmazása nincs. Domokos László jól odatette magát az szja-csökkentés ötletével, ami csak azokon segítene, akiknek megvan még az állásuk, és közöttük is azokon segítene nagyobb mértékben, akiknek még most is magasabb a keresetük. A Pénzügyminisztérium hallgatásba burkolózva fogadja az önjelölt konkurencia agymenéseit, amelyek egyúttal a minisztérium kritikájaként is értelmezendők.

Közben a miniszterelnök a 2017 óta változatlan, 54 ezer forintot alig meghaladó közmunkabér emelését veti fel – elismerve ezzel, hogy sokak számára nem lesz más ajánlat a jövőben, csakis a közmunka. Aki pedig már egyszer maga mögött tudta hagyni a közfoglalkoztatást, s pláne a középosztályi élethelyzetben lévők számára bizony a havi 54 ezer forint nem a megmenekülést, hanem a drámai leértékelődést jelenti. Ezért jut eszébe a kormánynak, hogy valamit kezdeni kellene a közmunkabérrel. Ezzel együtt nehéz azonban elképzelni, hogy annyival megemelnék, amit érdemi változásnak lehetne már tekinteni.

Mindez azért érdekes, mert a magyar kormány mindent elkövet, hogy ne látszódjék: fogalma sincs, mit kellene tennie. Jön inkább egy újabb kiabálási kör Brüsszellel, ezúttal a kormány Věra Jourová európai bizottsági alelnök miatt beszél sértettségről az egész nemzet nevében, ahogy szokott. Azonnal visszaordítoznak a Bizottság jogállamiság jelentése kapcsán is.

Orbán már múlt héten kiadta a jelszót híveinek, készüljetek, a kormányzás felfüggesztve. Pedig csak idén januárban mondta a miniszterelnök, hogy akkor végre hozzá kellene kezdeni. A négy éves kormányzati ciklusból tehát nyolc hónapot szánt kormányzásra, s mivel nem ment, jöhet az egyetlen dolog, amiben igazán jó: a politikai háború.

Holott, s ez volna a lényeg: a gazdaság, te hülye.

Védtelenül, magukra hagyva állnak a családok és a magyar vállalkozások a válság közepette, aminek még csak nem is vagyunk a közepén vagy az alján, s aminek a megoldására a kormány egyszer már bejelentett egy történelmi csomagtervet, még áprilisban. Utána jött a 13,6 százalékos visszaesés.

A gazdasági válság mutatja meg igazán, hogy mi épült itt az elmúlt évtizedben valójában: a klientúra.

A nagy propagandisztikus elterelő műveletek célja, hogy a politikai őrjöngés közepette kevesen gondoljanak arra 2022-ben: rosszabbul élnek, mint négy éve. Mindez azt is jelenti, hogy ha az ellenzék nem lesz képes hiteles gazdasági programot és azt hitelesen képviselő személyiségeket előállítani, akkor a rendszerváltás történelmi esélyét mulasztja el.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: gazdaság gazdasági válság jegyzet Lakner Zoltán vélemény