• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Nagy nyertese lehet Szeged a kormány egészségipart megcélzó gazdaságfejlesztési terveinek
Szegeden 2020. szeptember 30. 15:33

Nagy nyertese lehet Szeged a kormány egészségipart megcélzó gazdaságfejlesztési terveinek

Lényegében erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt héten, még akkor is, ha a városunk nevét nem említette. Szegeden lett volna az idei közgazdász-vándorgyűlés, a rendezvényt azonban a neten tartották meg. Varga Mihály nyitóbeszédéből szemezgettünk.

A gazdasági helyzetet korántsem azon a rózsaszín szemüvegen keresztül látja a pénzügyminiszter, mint Matolcsy György jegybankelnök. Cikkünkben idézett beszédét eredetileg Szegeden, a Magyar Közgazdasági Társaság 58. vándorgyűlésén mondta volna el Varga Mihály.

Főbb megállapításai figyelmet ébresztőek, és jelzik: elmozdulás történhetett a kormányzat gazdaságpolitikájában, igaz, egyelőre csak a tervezés szintjén. Az ország gazdasági helyzete indokolja is az újfajta gondolkodást, mert Varga online elmondott előadásából kiderült, most úgy számolnak: a tervezettnél 1400 milliárd forinttal kevesebb bevétele lesz idén a központi költségvetésnek.

A költségvetés hiánya 3 helyett 9 százalék lehet, az államadósság szintje jelentősen növekedni fog, és nem látszik a versenyképességi fordulat a magyar gazdaságban, holott erre égető szükség volna. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kidolgozta a maga versenyképesség-javítást is magába foglaló programját, de ezek most még nem többek gondolatkísérleteknél.

„Egyesek azt mondták, hogy Magyarország akkor is növekedni fog, ha mindenki csökkenni fog” – fogalmazott szokatlanul nyíltan Varga, és ezzel egyértelműen Matolcsy Györgynek üzent, akinek derűlátó, nehezen igazolható gazdasági előrejelzéseit a Covid-járvány kitörése óta hallgatja az ország.

A pénzügyminiszter azzal is üzent a jegybankelnöknek, hogy a gazdasági visszaesés után nem lesz gyors a visszapattanás. A V-alakú esésről és emelkedésről kifejtette: a fellendülés vonala láthatóan ellaposodott. Írhatjuk úgy is: a V-betűnek csak az egyik szára van meg.

Szeged gazdaságfejlesztését közelről érintő gondolatokat akkor fogalmazott meg a pénzügyminiszter, amikor arról beszélt, hogy az autóipart, a vendéglátóipart és a szolgáltató szektort rázta és rázza meg legjobban a koronavírus-járvány nyomában járó gazdasági válság.

A magyar gazdaság nem kis részben ezekre épült, és ezért is vagyunk most más országokhoz képest nagyobb bajban – ezt már mi tesszük hozzá.

Varga Mihály a szegedi közgazdász-vándorgyűlésre időzített beszédében szó szerint úgy fogalmazott:

„Bennünket is az húzott vissza, hogy ezekre az ágazatokra volt fókuszálva a magyar gazdaság, ami egy fontos tanulság a jövőre nézve”

idézi beszédét a hvg.hu.

Az elmúlt évtizedekben rendszeres kritikaként fogalmazódott meg a mindenkori városvezetéssel szemben, hogy nem képes olyan nagyberuházást hozni Szegedre, amilyen például Kecskemétre érkezett a Mercedes-szel. A helyi adottságok azonban sokkal alkalmasabbá teszik a város, hogy tágan értelmezve a tudásiparra, kutatás-fejlesztésre és ennek bővítésére építse gazdaságának fejlesztését és ne az autóipari összeszerelő üzemekre.

Már koronavírus-járvány volt, amikor erről cikk jelent meg a szeged.hu-n. Ebben éppen azt taglaltuk „Nagyon könnyen előfordulhat – még akkor is, ha a derűlátó jóslat nem minden elemében válik valósággá –, hogy a koronavírus-járvány után hazai és nemzetközi gazdaságfejlesztés homlokterébe a korábbiaknál is lényegesen nagyobb hangsúllyal kerül a biológiai, orvosi, egészségügyi kutatás, és az ezek eredményeit alkalmazó egészség- és tudásipar. Ha ilyen fordulatot – vagy akárcsak félfordulatot – venne gazdaságfejlesztés, akkor Szeged éppen az a város lehet, ahol minden feltétel adott lehet, hogy meglovagolja a változásoknak ezt a hullámát.”

Szegeden ehhez sok feltétel adott, gondoljuk az egyetem jelenlétére és egyre fokozódó bekapcsolódására a gazdaságfejlesztésbe. Ennek csak egyik – igaz, legkiemelkedőbb – példája az 5-ös út mellett található tudományos ipari park, a Science Park. Itt a tervek szerint 6-8 ezer magasan képzett munkavállalót foglalkoztatnak a betelepülő vállalkozások.

A biológiai, orvosi, egészségügyi kutatásokban magától értetődő módon kapcsolódott be eddig is a Szegedi Biológiai Kutatóintézet (SZBK), és a helyi tudásipar másik fontos ágazata az egyetemi képzésre alapozott IT-szektor. Az ebben az iparágban tevékenykedő cégek sokasága évtizedek óta jelen van Szeged gazdaságában.

A fentiek önmagukban is örvendetes fejlemények, ám ehhez két kiegészítés mindenképpen hozzátartozik. A város soha nem volt, és előreláthatólag nem lesz hozzákötve egyetlen helyben működő nagy céghez. Vagyis a város gazdasága, ipara és foglalkoztatási helyzete nem azon múlik, hogy egy-egy nagy cégnek éppen jó megy az üzlet vagy sem.

A másik fontos jellemző, hogy a tudásiparban mindig magas a hozzáadott érték a munkához, ami nem vihető el olyan könnyen, ahogyan egy összeszerelő üzem, ahol zömében betanított munkásokat foglalkoztatnak. A képzett munkaerőt jobban megfizetik, ami a helyi gazdaság, szolgáltatások és életminőség szempontjából döntő jelentőségű.

És hogy mi köze ehhez Varga Mihály pénzügyminiszternek? Nagyon sok. A szegedi közgazdász-vándorgyűlésre írt beszédében megelőlegezte, hogy a most készülő újabb gazdaságvédelmi akciótervet úgy állítják össze, hogy abban kiemelt szerepet kap a hazai egészségipar fejlesztése, az ebben a szektorban érintett cégek támogatása

erről a napi.hu közölt részleteket.

Szeged számára ez jó hír. Egyelőre nyitott kérdés, hogy az autógyártás, az idegenforgalom és vendéglátás visszatér-e a járvány előtti állapotba. Vásárolnak-e olyan mennyiségben gépkocsikat az emberek, mint a 2010 és 2020 eleje közötti közel tízéves gazdasági fellendülés idején.

Nagy kérdés az is, hogy a tömegturizmusnak, a fapados repülőtársaságok uralta utaztatásnak abban a formában van-e jövője, ahogyan azt az elmúlt egy évtizedben megismertük. A kérdés nem eldöntött, hanem nyitott. De az Covid-járvány előtt ilyen jellegű dilemmák fel sem merültek.

Vigasztaló, hogy a gazdaság átalakulásából nagyon jól jöhet ki Szeged. A kilátások valóban jók, okot adnak a reményre. Vas és acél helyett ez a város eddig is a tudásipar városa volt, és még inkább az lehet.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének SZTE szervezete gazdaságfejlesztés kutatás-fejlesztés Pénzügyminisztérium Varga Mihály egészségipar