Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Tiltólistáról a könyvesboltokig jutott a magyar börtönvilágot leleplező Börtönhakni – Szegeden mutatták be Tódor János riportkönyvét
Művház 2020. szeptember 29. 08:51

Tiltólistáról a könyvesboltokig jutott a magyar börtönvilágot leleplező Börtönhakni – Szegeden mutatták be Tódor János riportkönyvét

Nevelőként beszélgetett fogvatartottakkal, ezek az anyagok adják Tódor János Börtönhakni – smasszerregény című kötetének egyik felét, míg az anyag másik fele a börtönök mindennapjairól szól. A szerző olyan képet rajzol a 80-as évek végi magyarországi börtönviszonyokról, amit csak nagyon kevesen láthattak, azokat a rétegeit pedig biztosan nem, amiket ő. Tódor János Szegeden, a Grand Caféban mutatta be a 31 éve betiltott, most átdolgozott formában megjelent könyvét.

Hirdetés

„Hogy milyenek voltak a börtön mindennapok a szocializmus legvidámabb barakkjában, arról reményeim szerint életre szóló benyomásokat kap az olvasó, ha helyet foglal a magyar Bahamákra induló rabomobilban”

– írja ajánlójában Tódor János.

Jogi tanulmányaiból egyedül a kriminológia érdekelte, így elsőre bármennyire is meglepő, másodjára mégsem az, hogy a ma már tényfeltáró újságíróként ismert Tódor János jogi diplomával a zsebében nevelőként dolgozott a baracskai börtönben 1985 és 1987 között. A Baracskai Fogház-és Börtön – vagy ahogyan a szerző a kötetben nevezi – a Bahamák a 80-as években „kirakatbörtön” volt: rabgazdasággal, lovakkal és olyan körletekkel, amik alkalmasak külföldi delegációk és hazai nagyemberek fogadására. Ezeket az intézeteket rendszerint akkor mutogatták, ha meg kellett győzni a külföldieket arról mennyire kulturált körülmények között tartják a fogvatartottakat.

Pedig a börtönviszonyok már akkor kriminálisak voltak, Baracskának sem volt minden a kirakatba való. A magyar viszonyokra jellemző, hogy már ekkor, a 80-as évek végén 15-16 ezer fogvatartottal és 130 százalékos kihasználtsággal, azaz jókora túlzsúfoltsággal működtek a büntetés-végrehajtási intézetek. Ma sincs ez másként.

Tódor János a menekültek, csicskák és közmunkások után idén a börtönök világáról jelentetett meg könyvet (fotók Szabó Luca)

Tódor János a Grand Caféban rendezett hétfő esti könyvbemutatón elmesélte: egy pszichológus ismerőse ajánlotta neki, ha érdekli a kriminalisztika és a börtönök világa, dolgozzon nevelőként Baracskán. Saját bevallása szerint nem a könyv megírása motiválta, de amikor bekerült a falak közé, elég gyorsan rájött: könyv lesz a nevelői munka vége.

„Az újságírói börtönlátogatás egy előkészített szemle, kijelölik a megszólalókat, nem hiteles, nem is nagyon lehet megtudni semmit” – magyarázta Tódor János, miért lett elege a hírlapi börtönriportokból.

Arra a kérdésre, hogy mi rázta meg a leginkább, amikor 1985-ben elkezdett dolgozni Baracskán, a kollégái hozzáállását említette: „többség munkahelyként tekintett a börtönre, és meglehetősen megalázóan bántak a fogvatartottakkal”.

Baracskán voltak bezárva a katonai szolgálatmegtagadók, akik között Jehova tanúi és a Burányi György-féle Bokor bázisközösségek keresztény tagjai is voltak. Ők szinte mind 3 évet ültek, hamarabb nem szabadulhattak még jó magaviselet esetén sem, hiszen az első kérdésen elbuktak, ami azt firtatta, megbánták a bűnüket vagy sem. Tódor elmondta, a fegyőrök rendszeresen csempésztek vallási tartalmú írásokat a vallásos fogvatartottak zárkájába, majd zárkakutatást tartottak náluk, „megtalálták” az iratokat, amiért a „bűnösök” rendszerint 20 nap magánzárkát kaptak.

Tódor János elmondta, a rendszerváltoztatás előtt, még egyetemistaként sofőrködéssel és rakodó munkával kereste a kenyerét, megjárta az éjszakai életet is. Ezeken a helyeken sok egykori fogvatartottal dolgozott együtt, akiket javító-nevelő munkára rendeltek ki. Így alakult, hogy már fiatalon szép számmal akadtak börtönviselt ismerősei. Nem volt tehát kényelmetlen a számára szót érteni a fogvatartottakkal.

Nevelőként az is dolga volt a börtönben, hogy az előzetes letartóztatásból érkező elítéltekkel elbeszélgessen. Elvileg ezek miniinterjúk lettek volna, de Tódor János gyakorlatilag mélyinterjúkat, portréinterjúkat készített. „Volt, akivel 36 órát beszélgettem.

Naiv voltam, mert a parancsnok és a környezete mindenről tudott, amit csináltam, de egy időben ki tudtam védeni a támadásokat, hogy miért érdekelnek megszállottan a fogvatartottak.” Tódor János elárulta, később forró lett a talaj, egyre több fegyelmit kapott, a hatodik után nem volt maradása.

Elmesélte, hogy egyszer egy pécsi NB III-as focista csapattársával is találkozott a börtönben, P. Pityuval. Kiderült, hogy Pityu Mohácson bukott meg, ahol akkor épp focizott. Nem volt pénze, ezért egyszer csak harisnyát húzott a fejére, és bement a helyi OTP-be egy fegyvernek látszó tárggyal. Csakhogy Pityu fején elszakadt a harisnya, és egy csapattárs felesége, aki a bankban dolgozott, felismerte. Nyolc évet kapott, mert előtte épp itt, Szegeden ült. Tódor János később a baracskai börtön gyengélkedőjén futott össze Pityuval, aki elmesélte, hogy összeszűrte a levet az ottani ápolónővel, akinek a férje ezt megtudta. A felszarvazott férj részegen ment be a börtönparancsnokhoz, hogy reklamáljon, de közben kiderült, az asszonykája bizony a börtönparancsnokkal is szoros kapcsolatot ápolt. Ez a történet is benne van a könyvben.

Az a parancsnok később Vácra, majd Tökölre került, a fiatalkorúak börtönébe. „És hogy milyen kis ország vagyunk” – kötötte át a történetet Tódor János: ez

a börtönparancsnok jóban volt Zemplényi György úszómenedzserrel, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökével, akinek bőkezű magánadományokért cserébe megengedte, hogy rendszeresen kivihessen magával 4-5 fiút börtönből azok közül, akik tetszettek neki. A parancsnok (Vörös Ferenc – a szerk.) végül lebukott, lefokozták.

„Ezekről a visszaélésekről több cikket is írtam Fegyencgyarmat Kft. címmel. A legjobb anyagokat a parancsnok operatív tisztként dolgozó, megsértett felesége juttatta el hozzánk, aláírás nélkül” – mesélt az információszerzés kulisszáiról Tódor János.

A Börtönhakni – smasszerregény első változata 1989-ben elkészült, a kéziratot elfogadta a kiadó, ki is fizették a honoráriumot, de egy lektori vélemény – Gönczöl Kataliné – miatt nem jelenhetett meg. „Az volt a véleménye, hogy nagyon jó írás, de csak akkor jelenhet meg, ha a szerző engedélyt kér a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától, akik felmentik a titoktartási kötelezettség alól”. Gönczöl Katalin korrekt módon elárulta, miután a jogi hallgatókat évek óta Baracskára viszi börtönlátogatásra, nem engedheti át a kötetet.

„Tudtam, miről szól a történet, a lovaglástól a homokfutó terepjárózáson át a birkapörköltözésig volt minden. Egyetemistaként én is elfogadtam volna. Volt ott egy tanya, ott látták vendégül az Igazságügyi Minisztérium, a Legfőbb Ügyészség, vagy a Fejér Megyei Pártbizottság tagjait, minisztereket és külföldi delegációkat. Ilyen uram-bátyám világ volt ez.”

Tódor János beavatta a hallgatóságot a 80-as évek börtönrendjébe: az elítéltek hierarchiája sokkal szigorúbb volt, mint a formális. Öntevékeny szervezet működött a baracskai börtönben, minden tisztséget meg lehetett venni. „Velejéig korrupt rendszer volt.” Elmondása szerint ez a rendszer már Budapesten elkezdett működni: az elosztásért felelős elítélt írnokok pénzért jobb börtönökbe utalták ki az előzetesben lévő fogvatartottakat.

„Minden megvásárolható volt. Ha valaki Baracskára akart kerülni, akkor megvolt, hogy mennyit kellett tejelni ezeknek az elítélt írnokoknak. Baracskán aztán maguk a fogvatartottak osztották be az újakat az öntevékeny csoportokban, megint csak pénzért” – tette hozzá Tódor János.

Elmondta, ma is van szinte minden a börtönökben ellentételezésért cserébe. Van, aki saját mobiltelefont tarthat, de pénzért azok is használhatják, akiknek nincs. Elérhető a kávé, a dohány, a cigi, a drog is. A kábítószert papírnak hívják, úgy jut be, hogy WC-papírt vagy cigaretta papírt beáztatják kábítószer tartalmú folyadékba.

A szerző kérdésre válaszolva elmondta: ma Magyarországon 19 ezer fogvatartott van, a zsúfoltság azonban mit sem változott. Csak a büntetőpolitika változása segíthetne: meg kellene változtatni a letöltendő és a pénzbüntetéses ítéleteknek, de az emberek anyagi helyzete miatt ez itt megoldhatatlan, itt alig tudja valaki megváltani a szabadságát.

Tódor János szerint Magyarországon a szabadságmegvonásnak még mindig kevésbé célja a nevelés és a visszatartó erő, inkább a megtorlás eszköze a börtön. „A börtönben nem az a legnehezebb, hogy be vagy zárva egy területen, hanem az, hogy kikkel vagy összezárva. A mentális hatás a legszörnyűbb, két-három évnyi elzárás után leépül a személyiség, helyrehozhatatlan károsodás indul, megroppan, megtörik, főleg, ha gyengébb a személyiség” – magyarázta a szerző. Példaként a fogvatartott szülő nőket említette, akiket egy hónap után elválasztják az újszülött gyereküktől. „Mi ez, ha nem megtorlás?” – jött a költői kérdés.

„Erre az emberek általában nem gondolnak, az a felfogás, hogy ott rohadjon meg a börtönben. Pedig, ha az emberek tudnák, mennyibe kerülnek a fogvatartottak egy évre (több mint 1,5 millió forint – a szerk.), akkor azért tüntetnének a parlament előtt, hogy ne zárjanak be annyi embert.” – tette hozzá Tódor János.

Névjegy

Tódor János
Budapest, 1952. szept. 28.

Volt sorállományos katona, egyetemi hallgató állam- és jogtudományi karon 1973-tól 1980-ig, rakodómunkás, gyámügyes, börtönnevelő, nevelőtanár.

Újságíró-szerkesztőként dogozott a Fejér Megyei Hírlap, az Aréna, a Világ, a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom, a Typográfia, a Népszava, az Árgus, a Szabad Föld, az Amaro Drom és az Átlátszó.hu szerkesztőségében. Négy évig volt az Árgus című országos irodalmi, szociográfiai folyóirat főszerkesztője.

Az 1980-as évektől írt prózát, szociográfiát, kritikát az Új Írásba, a Kortársba, a Mozgó Világba, a Forrásba, a Kritikába, az ÉS-be.

2005 óta szabadúszó író, újságíró.

Díjai:
Soros Alapítvány Tényfeltáró Újságírás Díj (1995),
Mozgó Világ Nívódíj (1996), Radnóti Miklós Antirasszista-díj (2008),
Minőségi Újságírásért Díj (2008), Pulitzer-emlékdíj (2012),
Raoul Wallenberg-díj (2014), Sajtószóvivők Média-díja (2014),
Magyar Sajtódíj (2020).

Fontosabb kötetei:
Két évad a Bahamákon (börtönszociográfia, Mozgó Világ- Forrás 1989),
Hová tűnnek a katonák?-Kórkép a seregről (Pataki Kálmánnal, riport, Antikva Kiadó 1991),
Zacisok (szociográfia,Ezredforduló Alapítvány 1993),
Nem vagyunk mi fasiszták ( szociográfia, EzredfordulóAlapítvány 1995),
Szkander (novellák, Árgus Kiadó 2002),
Zárka (versek, Árgus-Vörösmarty Társaság 2003),
Aluljárók népe (válogatott szociográfiák, Árgus Kiadó 2004)
Taxisofőr bajonettel – Kis magyar agressziók (szocioprózák, Árgus Kiadó 2006)-
Vadászjelenetek Magyarországon – gyűlölet-bűncselekmények
Olaszliszkától a cigányok elleni sorozatgyilkosságig(szociográfia, Osiris Kiadó 2017)
Menekültek, csicskák, közmunkások (szociográfiai, Dodeskaden Kiadó 2019)
Börtönhakni – smasszerregény (Dodeskaden Kiadó 2020)

Cservenák Zoltán

(Archív fotók: Fortepan/Urbán Tamás)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: börtön Tódor János Baracskai Fogház-és Börtön Börtönhakni – smasszerregény fegyház