Szegeden 2020. szeptember 26. 19:21

Suki Béla életében legenda volt, és mára még inkább az

Ritkán történik meg, hogy valakinek barátai, tisztelői, egykori tanítványai állítsanak emléktáblát. Suki Bélával ez történt. Egyszemélyes intézmény volt Szegeden az 1982-ben elhunyt filozófiatörténész.

Suki Béla legendája az elmúlt évtizedekben is lappangott Szegeden, és harmincnyolc évnek kellett eltelni, hogy egykori törzshelyén, a Tiszavirág étterem belsejében emléktáblát kapjon ez az egészen különleges egyéniség.

Egyszerre és egy személyben volt cigányprímás, középiskolai történelem tanár és filozófiatörténész, akit egy életre félreállítottak az 1956-ban tanúsított magatartásáért. A fiatal egyetemi oktató a forradalom bukása után be sem tehette a lábát filozófia tanszékre.

A szombati táblaavató előtt elsőként egykori középiskolai tanítványa, Dombi S. Gábor emlékezett rá. Remek tanár volt, mellette bohém, aki szerette a nőket, az italt, és aki Heidegger olvasásának fontosságát hangsúlyozta tanítványai előtt.

A forradalom alatt – ennek céljaival egyetértett – annyi bűne volt, hogy az egyetemisták előtt hegedűn eljátszotta a Himnuszt, ezért egy hónapra a Csillag börtönbe zárták.

Ha egyetlen szóval kellene megidézni Suki Bélát, akkor ez a latin spiritus volna, amely szellemet jelent. Hiába telt el a filozófia kezdetei óta több ezer év, ma sem tudjuk pontosan, mi a szellem. Ám azt érzékeljük, ha nincs jelen, mert olyankor sötétség lesz – fogalmazott Csejtei Dezső, az SZTE egyetemi tanára, filozófiatörténész, szintén Suki Béla egykori tanítványa.

Arról beszélt, hogy néhai tanára egyszerre képviselte a családszeretet, a tudás, a zene és az erkölcsi tartás szellemét. Morális döntés volt részéről, hogy nem egyezkedett az 1957-ben hatalomra került politikai garnitúrával, amivel vállalta az egy életre szóló mellőzöttségét is – emlékeztetett Csejtei. Szerinte Suki Bélának sikerült élethelyzetéből kihozta a legtöbbet: egy vidéki kisváros gimnáziumban tanítva spriritus rector lett, vagyis irányító szellemű ember.

Varázslatos egyéniségéről mindennél többet elmond, hogy a Tiszavirág étteremben a pincérek a fokhagymás flekkent is Heideggert emlegetve tálalták fel abban a korszakban, amikor budapesti (marxista) filozófuskörökben nem emlegették Heideggert, vagy ha mégis, akkor szitokszóként – fűzte tovább gondolatait az egykori tanítvány. Hozzátette: mindez már a hely szelleméhez tartozik, mert az emléktáblát Suki Béla törzshelyén, a Tiszavirág étteremben avatták.

Csejtei Dezső felidézte Suki egyik legkedvesebb szavát, a koncentrálást. A néhai filozófiatörténész tudta, hogy az ember nem mindig gondolkodik, mert ez a tevékenység a szó legbelső értelmében ritka szellemi állapot. Bevallotta, hogy sokáig maga sem jött rá, hogy Sukinak ebben is mennyire igaza volt.

Áldott legyen az emléke – fejezte be megemlékezését Csejtei Dezső, akinek a megrendültségtől többször elcsuklott hangja beszéd közben.

Stílusosan a beszédek közben egy cigányzenekar más művek mellett Monti Csárdását és Brahms Magyar táncok egy részletét adta el. Végül Balog József színművész olvasott fel két Suki Bélára emlékező szöveget. Előbb Ördögh Szilveszter Eltörött a hegedű című írását, majd Temesi Ferenc Por című regényében egy részletét.

A táblaavatón elhangzott, hamarosan elindítják a Suki Bélára emlékező honlapot.

B. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: emléktábla Suki Béla