Szegeden 2020. szeptember 23. 16:20

Több zsáknyi szemetet szedtek a szegedi kajak-kenusok a Tiszán

Közösségi akciót szervezett a NKM Szeged Vízisport Egyesület és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, 120 fiatal kajakos és kenus gyűjtött össze több zsáknyi hulladékok a folyón és a part közelében.

„Sok palack van itt, kiürült és olyan, amiben van tartalom is, vödrök, láttam már itt gumiabroncsot is” – mondta a Szeged Televíziónak Sík Balázs. A fiatal sportoló azt mondja, edzésen sokszor maguk is kiemelik a szemetet a vízből, a vízitelepen kidobják azt.

Ezt erősítette meg az olimpiai reménységek versenyén három érmet szerző Kálmán Brenda kenus is. Annyit tett még hozzá, hogy nagyon sok szeméttel találkoznak a Tiszán, nem örülnek neki, de ez a hazájuk, így szeretnék megvédeni.

Petrovics Kálmán, az egyesület vezetője felidézte, versenyzőként húzott olyan hűtőszekrénybe, ami centikkel a víz felszíne alatt úszott, ezért nem vette észre. A hűtő győzött, kilökte a hajóból a klasszist.

Az akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a környezet, azon belül is a folyópart megóvásának fontosságára. A kajak-kenusok a szemétszüret végére egy konténernyi hulladékot gyűjtöttek össze.

Nézze meg a Szeged Televízió híradós anyagát!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság NKM Szeged VE szemétszedés