Hirdetés
Túl a városon 2020. szeptember 23. 13:49 Forrás: MTI

Müller Cecília: Felszállóágban vagyunk

Csaknem egy hete megközelíti az ezret a napi új fertőzöttek száma, tehát a koronavírus-járvány második hullámának felszálló szakaszában vagyunk – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos.

Hirdetés

Müller Cecília felhívta a figyelmet a maszkhasználat, illetve a másfél méteres távolság fontosságára azokon helyeken is, ahol a jogszabály ezt külön nem írja elő. Példaként említette a rokonlátogatást, a sorban állást, illetve az esküvőket.

Az országos tisztifőorvos közölte: a járvány második hullámában nehezebb a védekezés, hiszen „közösségi terjedés van”, szinte mindenütt megjelenhetnek a betegek.

Hangsúlyozta: tervszerű a védekezés, a „betegutak pontosan kijelöltek”. Jelenleg három budapesti kórház, a Dél-Pesti Centrumkórház, a Szent János Kórház, illetve az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet van kijelölve a középsúlyos, illetve súlyos, bizonyítottan koronavírusos betegek ellátására.

A „főorvosasszonnyal egyetemben” Kiss Róbert tartott tájékoztatót.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy kedden Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere videomegbeszélést tartott kórházi főigazgatókkal. Ezen áttekintették az aktuális járványügyi kérdéseket, és arra kérte a kórházvezetőket, hogy továbbra is a megszokott fegyelmezettséggel hajtsák végre a járvány megfékezésére hozott utasításokat.

  • Az ellátás centralizálása a cél, hogy a súlyos és középsúlyos betegek olyan intézménybe kerüljenek, ahol mind a személyi, mind a tárgyi feltétel adott gyógyításukhoz. Továbbá cél az is, hogy maradjanak úgynevezett „tiszta” kórházak, ahol nem ápolnak koronavírusos beteget.
  • Müller Cecília kérdés kapcsán elmondta, a vírus örökítő anyagának felszaporodása a szennyvízben fontos előrejelzés lehet arra vonatkozóan, hogy egy hét-tíz nap múlva mely helyeken várható több beteg.
  • Az iskolákban hordott egyszer használatos maszkokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy azokat érdemes két napig dupla falú szemeteszsákban tárolni, majd kidobhatók a kommunális kukába. Ezek a maszkok, szemben az egészségügyi ellátás során használtakkal, nem számítanak veszélyes hulladéknak.
  • Szintén kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, az egészségügyi intézmények adatszolgáltatása része a járványügyi megfigyelési rendszernek, jogszabályi kötelezettség, hiszen a hatóságnak tudnia kell arról, hogy hány egészségügyi dolgozó vezényelhető oda, ahol munkájára a legnagyobb szükség van.
  • A szakember kitért arra is, hogy várhatóan október második felében lesz elérhető a szezonális influenza elleni védőoltás, immár mindenki számára térítésmentesen. Jelezte, a védőoltás beadatására a háziorvossal történt időpontegyeztetés után lesz lehetőség.

Arról, hogy miért fontos beadatni a védőoltás két hozzáértő szakember Jakab Ferenc és Kemenesei Gábort írt egy összefoglalót a Magyar Tudományos Akadémia fölkérésére, amelyet szó szerint mi is megjelentettünk.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: járvány Kiss Róbert koronavírus Müller Cecília operatív törzs pandémia világjárvány