Hirdetés
Túl a városon 2020. szeptember 20. 10:24

Lakner Zoltán: Szolidaritás ott van, ahol szabadság van

Sokszor mondjuk, de most tényleg igaz, hogy történelmi időket élünk. Ami az egyes országokkal és társadalmakkal történik, hosszabb távon meghatározza, hogyan alakul a jövőnk. Mindazok a döntések, amelyeket betartunk, elviselünk vagy megtagadunk, hatással lesznek a következő évtizedek alakulására. Hogy merre haladunk, az mindenkit érdekel, de senki sem tudja pontosan.

Hirdetés

Amit viszont biztosan tudhatunk saját magunkról, az az, hogy a magyar társadalom válságálló képessége gyenge. Ennek sok tényezője közül az egyik a problémák megvitatására szolgáló mechanizmusok hiánya.

Egymásnak esni tudunk, vitatkozni nem nagyon. Egy másik súlyos gond, hogy a társadalom háromnegyedének nincs vagyona, a legtöbb család képtelen váratlan kiadások fedezésére. 

Ladányi János közel tíz éve arról írt Leselejtezettek című könyvében, hogy egymásra torlódtak az államszocializmus és az átmenet, valamint a globalizáció miatti szerkezeti válságok, majd aztán a 2008-as világválság. E gyűjtemény további krízisekkel bővül a koronavírus és a nyomában járó gazdasági válság révén. 

Kirajzolódik előttünk az új szituációt jellemző döntési helyzetek néhány fontos csomópontja, amelyeket észlelnünk kell a pánik, az aggodalom és az érzelmeket meglovagolni próbáló hatalmi törekvések közepette is.

Az egyik központi probléma az egyenlőség ügye. A világ jelentős része hirtelen elmozdult a garantált minimumjövedelem vagy akár az alapjövedelem felé, megértve, hogy minél többen kerülnek bajba, annál mélyebb lesz a szakadék, amelybe mindannyian belezuhanhatunk. Ennek elkerüléséhez, minden ellenkező híreszteléssel szemben, továbbra is szükség van a jóléti államra. 

Egy másik problémakör, hogy gyökeresen átértékeljük a szükségleteinket, párhuzamosan a klímaváltozással. A Covid átalakítja a találkozásainkat, a személyes érintkezéseket, a munkát, a munka feletti kontrollt, a közigazgatást, a termelést, a kereskedelmet, az utazást. Nem ugyanoda jutunk majd vissza, ha a pandémia véget ér, mint ahonnan elindultunk. Döntés kérdése, hogy egy még veszélyesebb világot hozunk-e létre, vagy olyat, amely többek számára lesz lakható, élhető, mint az eddigi.

Ebben nagy szerepe lesz annak, hogy elhisszük-e, hogy krízisben erős kézre van szükség, és hagyjuk-e kénye-kedvére csapkodni ezt az erős kezet. Egyáltalán nem igaz, hogy a felülről lefelé szervezett rendszerek jobban teljesítenek a válságban. Inkább ellenkezőleg: az információk eltitkolása, a szükséges lépések politikai okokból történő halogatása, a kellemetlennek ítélt vélemények kizárása végzetes következményekhez vezetett. A demokrata politikusok is hibáznak, ők sem szentek, de tudják, hogy leválthatók.

A propagandavezérelt, a pillanatot uraló, a közhangulat napi szondázására alapozott kormányzás képes lehet ugyan az emberi tényezők szinte korlátlan manipulálására (egy ideig), csak éppen ezek a mutatványok nemigen hatnak meg egy vírust.

Alkalom ez a mostani helyzet arra, hogy a valóságra alapozott kormányzás, a szakpolitikák visszanyerjék méltó helyüket. Ennek szükségességére mutat rá, hogy a hazai gazdasági elemzők közül egyedül a kormányzatiakat lepte meg a válság mélysége. Csak ők nem értették, hogy annál mélyebb lesz a válság, minél kevesebb embernek segítenek.

Végül pedig: a válság világszerte bebizonyítja, hogy döntő tényező, vajon működnek-e segítő, szolidáris közösségek ott, ahová a kormány már nem lát le, nem ér le, és nem is kell, hogy leérjen. Segítség ott van, ahol létezik erre fordítható társadalmi erőforrás, ahonnan nem vettek vagy loptak el mindent. Szolidaritás csak ott alakul ki, ahol van szabadság, hogy az emberek mozdulni tudjanak és merjenek.

Lakner Zoltán

(Nyitóképünk illusztráció; fotó: Iványi Aurél)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: alapjövedelem koronavírus Lakner Zoltán szolidaritás válság vélemény