Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. szeptember 17. 09:56

Lakner Zoltán: Változatlansági miniszter

„Lényegében sok minden nem változik”, foglalta össze megkapó őszinteséggel a lényeget a leendő családügyi tárca nélküli miniszter. Nem változik az épület, a stáb, a hatáskör és a családpolitika tartalma sem attól, hogy az államtitkár hat év után elnyeri a miniszteri előléptetést.

Hirdetés
Hirdetés

Az állami televízió lelkendező riporterének adott minapi interjú során Novák Katalin többször is hangsúlyozta, hogy a helyzet, amiben most vagyunk, különleges, ám a saját szerepének módosulásáról csak annyit tudott mondani, hogy miniszterként ezentúl személyesen vehet részt a legmagasabb szintű megbeszéléseken. Tegyük hozzá, a politikus évek óta a Fidesz alelnöke, s mint ilyen, a kormánypárt legfelső, szűk döntéshozói grémiumának tagja, hivatalosan tehát aligha maradt ki eddig is bármiből.

A kormányüléseken való állandó jelenlét, persze, nem kevés, miniszteri programnak mégis vékonykának tűnik az, hogy ne változzon semmi, éppen akkor, amikor minden megváltozik körülöttünk.

Különösen kevés ez, mert Novák Katalin kinevezését lényegében az egyetlen konkrét intézkedésként jelentette be a miniszterelnök szombati, meglehetősen különös interjújában. Különös volt, mert a szombati főműsoridőben közvetített rendkívüli adás speciális közleményt sejtetett, ehelyett Orbán célja a járványkezelés kormányzati narratívájának felrajzolása volt. Miszerint, a második hullám idején nem lesznek kijárási korlátozások, az egészségügy felkészült az emelkedő esetszámra, de addig nincs baj, ameddig a halálozási adatok alacsonyak. Miniszterelnökként veletek vagyok, bízzatok bennem, kézben tartom az eseményeket, láthatjátok, nyugodt vagyok, üzente magamagáról a kormányfő. A gazdasági válságra adott reakciója pedig abban merült ki, hogy a budapesti turizmuson kívül minden rendben fog menni, a családok megélhetésével kapcsolatos esetleges kételyekre pedig a válasz pontosan Novák Katalin.

Az állami tévében megfigyelhető programismertetés is az elmúlt évek eredményeinek felsorolásával kezdődött, vagyis mindazon döntéseknek a felemlítésével, amelyeket a kormány családpolitikai sikerként könyvel el, az adókedvezménytől, a CSOK-on át a családközpontú gondolkodásmódig és a demográfiai folyamatok megfordításának szándékáig.

A helyzet azonban az, hogy a problémát a jelenlegi helyzetben kiváltképp a kormány által képviselt gondolkodásmód jelenti.

Novák Katalin profi kommunikátorként használta megint a felelős gyereknevelés kifejezést, miből következően tehát a kormány megkülönböztet felelős és felelőtlen családokat, és perdöntő módon el tudja különíteni egymástól e magatartásokat. S miután a családtámogatások nagy többsége kifejezetten a társadalom felső rétegeit támogatja, hiszen az adókedvezmények és a hitelprogramok természetüknél fogva őket részesítik előnyben, úgy tűnik, a jövedelem mennyiségével egyenes arányban növekszik a felelősség is.

Ezzel önmagában is gond van, például az, hogy a gyerekek fele olyan családokba születik, amelyek a társadalom legrosszabb helyzetben lévő harminc százalékához tartoznak. Nem igaz, hogy ők nem kapnak semmit, hiszen az ingyenes tanszer és étkeztetés elsősorban az ő számukra jelent segítséget, az ezekre fordított költségvetési pénzek azonban nagyságrendileg maradnak el azoktól az összegektől, amely a CSOK és az szja-kedvezmény esetében repkednek. Ezekből az alacsony jövedelműek sincsenek kizárva, csak éppen kevesebb pénzhez tudnak hozzáférni – holott nekik lenne rá nagyobb szükségük.

Éppen ez a feje tetejére állított logika okozza, hogy a kormány a demográfiai folyamatokat sem tudja megváltoztatni. Az igazán bőkezű, ösztönző ellátásokat ugyanis a társadalom szűk felső rétegére fókuszálják, akik éppen a létszámukból adódóan nem tudják egymagukban véghez vinni a kormány által olyannyira remélt demográfiai fordulatot. Ily módon tehát a felfelé célzás a kormány saját legfőbb célkitűzésének elérését teszi lehetetlenné.

Ehhez jön most még a gazdasági válság, amivel, ugye, először is az a gond, hogy a kormány el sem ismeri a létezését.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter például ki sem ejtette a száján a kormányülés utáni sajtótájékoztatón, hogy a második negyedéves gazdasági visszaesés 13,6 százalék volt, helyette összevontan beszélt az első fél évről, mert az a szám csak 6,1 százalékos mínusz. A számháború jelentősége, feltehetően, hogy a 2009-es válság idején a mélypont szintén a második negyedév volt, 7,9 százalékos zuhanással, az pedig lehetetlen, hogy az Orbán-kormánynak rosszabb számai legyenek a Bajnai-kormányhoz képest. Ezen kívül még a budapesti hotelekkel és a taxisokkal vannak gondok, de amúgy, állította a miniszterelnök, a gazdaság az év végére felpörög, és minden, a válság miatt megszűnt munkahely helyére létrejön majd egy új.

Hogy ugyanolyan értékű, minőségű munkahely jön-e létre, ezt egy szóval sem mondta.

Kissé aggasztó az is, hogy a kormány, legfelsőbb szinten, változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy a gazdasági válság szakadékának aljáról majd egyszer csak visszapattanunk, miközben ez a nagy ugrás egyre várat magára és ma már körülbelül mindenki tudja, hogy egészen biztosan nem ugyanoda jutunk vissza a válság végén, ahol, mondjuk, februárban tartottunk.

Ami önmagában nem is volna baj, ha a válság egyik oldalról az innovatív iparágak, másik oldalról a személyes segítséget nyújtó ágazatok felpörgetésére ösztönözné az államot. Ehelyett azonban a központi források változatlan szerkezetben történő kilapátolása zajlik továbbra is. Annyi lesz a térkő, hogy lassan belefulladunk, és még a klímakvóták eladásával nyert pénzünket is ráköltjük Paksra.

Lehet az a kormánypolitika, hogy az ijesztő változások közepette változatlanságot, tehát biztonságot és kiszámíthatóságot kínál a társadalomnak, csakhogy akkor megint a kommunikációs panelek kapnak elsőbbséget a lehetséges és szükséges kormányzati döntésekkel szemben. Mivel az alacsony jövedelműek élik fel a leghamarabb a megtakarításaikat, már ami egyáltalán volt nekik, és közülük is azoknak a szegénységi kockázata a legmagasabb, akik gyerekeket nevelnek, éppen a válság miatt volna indokolt, akár legalább egyszeri, kivételes intézkedésként megnövelni a családi pótlékot, ami mindenkit, így tehát a legrosszabb helyzetben lévőket is eléri. Valójában a családi pótlék markáns és „állandóra” szóló emelésére lenen szükség, de ettől aztán a kormány végképp elzárkózik.

Politikailag sajnos nagyon is érthető, hogy a kormány a legsebezhetőbb csoportokat nem segíti, sőt inkább ellenük kelt hangulatot, ám azt igazán nehéz megérteni, mit vár: mitől múlik el a válság, ha az amúgy is nehéz helyzetben lévő háztartások képletesen szólva beleállnak a földbe?

Éppenséggel pontosan ennek elkerülésére lenne alkalmas egy családügyi miniszter, de csak akkor, ha nem az a programja, hogy nem változik majd semmi, az ajtaja melletti tábla feliratán kívül.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Lakner Zoltán Novák Katalin vélemény

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés