• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Kétmilliárd forintos fejlesztéssel egészségesebb termékcsaládot fejlesztett ki a Sole-Mizo
Szegeden 2020. szeptember 15. 13:47 Forrás: MTI

Kétmilliárd forintos fejlesztéssel egészségesebb termékcsaládot fejlesztett ki a Sole-Mizo

Új E-szám mentes termékeket – sajtot, joghurtot, vajkrémet – fejlesztett ki egy uniós támogatással megvalósult, kétmilliárd forintos projekt keretében a Sole-Mizo Zrt. – közölte a Bonafarm csoporthoz tartozó cég vezérigazgatója kedden Szegeden.

Gerbrant Redmer De Boer elmondta, az elmúlt öt évben 19,8 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre a cég négy – szegedi, csornai, bácsbokodi és marcali – üzemében. Ezek egyaránt szolgálták a gyártás infrastrukturális hátterének megerősítését, a felújítást és a kapacitás-bővítést.

A 2016 végén elindult, a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézettel együttműködve végrehajtott projekt 2 milliárd 53 millió forintos költségéből 783 millió forintot fedezett uniós és hazai támogatás.

Léhárt Tibor termelési igazgatóhelyettes kifejtette,

a sikeres kutatás-fejlesztési tevékenységnek köszönhetően a vállalat bácsbokodi sajtüzemében sikerült olyan eljárást bevezetni – a többi közt zárt sajtkészítő kádak és speciális oltóenzim alkalmazásával – amely lehetővé tette a korábban használt technológiai segédanyagok – kálium-nitrát és kalcium-klorid – elhagyását.

A sajtgyártás melléktermékeként szintén E-szám mentes savófehérje-koncentrátum is készül, melyet Csornán porítanak. Ezt további alapanyagként használják fel helyben vajkrémek előállításához, Szegeden pedig joghurtok gyártásához.

A magas minőségű, E-szám mentes termékek – melyekre az egészségtudatos fogyasztók körében jelentős az igény – az év végén, jövő év elején kerülnek piacra.

A Magyarországon piacvezető, 1340 munkavállalót foglalkoztató Sole-Mizo Zrt. évente mintegy 400 millió liter tejet dolgoz föl. Az alapanyag 15 százalékát a Bonafarm csoporton belül állítják elő, nagyobbik részét pedig éves vagy több éves szerződések alapján mintegy kétszáz hazai partnerétől vásárolja fel a cég.

A vállalkozás 50 milliárd forintos nettó árbevételét öt év alatt, 2019-re 77 milliárd 151 millió forintra növelte, melyből több mint 25 milliárd forint exportból származott. Idén várhatóan 82-83 milliárd forint árbevételt érnek el, harmadát exportból. A belföldi értékesítés 60 százalékát a cég saját márkái – Mizo, Hazai, Gazda, Farmer – alatt forgalmazott termékek teszik ki.

A vállalkozás piacvezető az ízesített italok, a prémium UHT-tejek, a low carb és a laktózmentes termékek kategóriájában.

A cég szegedi gyára Közép-Európa legnagyobb tejfeldolgozó üzeme, a magyar tejtermelés 15 százaléka érkezik be a telephelyre.

(Nyitóképünk illusztráció)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: élelmiszer fejlesztés Sole-Mizo ipar