Művház 2020. szeptember 14. 15:22

Máthé Tibor az SZFE-tiltakozásról: A fiatalok a gondolati szabadságért küzdenek

A most zárult Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon az operatőröknek járó életmű-díjat Máthé Tibor, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr kapta, aki olyan rendezőknek volt alkotótársa az elmúlt években, mint Gárdos Péter, Enyedi Ildikó és Szász János. Olyan nagyszerű, korszakos filmeknek a fényképezése kötődik nevéhez, mint a Szamárköhögés, az Én XX. századom, a Bűvös vadász, a Woyzeck, a Witman fiúk, az Ópium, A miskolci boniésklájd. A művészképzés veszélybe kerülő szabadságáról, film és a mozi fontosságáról, a szegedi filmfesztivál létjogosultságáról és Zsigmond Vilmoshoz fűződő személyes kapcsolatáról egyaránt kérdeztük a frissen díjazott operatőrt.

– Mennyire lepte meg, ami a Színház és Filmművészeti Egyetemen történt? A kormány forgatókönyvében a diákok ellenállása mintha nem lett volna benne.

– Biztos, hogy nem volt. Erre senki nem gondolt, noha benne volt a levegőben. A diákok felett nem lehet uralmat gyakorolni, ez már így volt kommunista rendszerben is. Gondoljunk arra, hogy az első egyetemet 1200-as évek elején hozták létre Bolognában, és ezeknek az intézményeknek kezdettől fogva megvolt az önállóságuk. Az SZFE esetében nagyon durva húzás volt, hogy minden jogot elvontak tőle. Mindent az újonnan kinevezett kuratórium határozhat meg. Így azokat is: ki lesz a rektor, kik taníthatnak. Állami kontrollként eddig is ott dolgoznak a kancellárok az egyetemeken. Ezért sem értem, mi szükség volt az intézménytől elvenni a jogokat. Művészetben két dolog létezik: jó és rossz. Művészjelölteket nem lehet ideológiai alapon tanítani. Érzelmekkel igen, és amíg ember lesz, érzelem is lesz. A művészet mindig a politika fölött él. Gondoljon arra, hogy a reneszánsz korában a városállamok háborúztak egymással. A művészet azonban egységes volt. A művészek mentek az egyik városállamból a másikba. Dolgoztak és alkottak. A SZFE-re visszatérve váratlan az is, hogy ennyire összefogottan és szervezettek tiltakoznak a diákok, akik a saját szabadságukért állnak ki. A személyes jövőjükről van szó, és nem a mienkről.

(fotók: Szabó Luca)

– Hogyan értékeli az olyan kormányzati megnyilatkozásokat, hogy az egyetem vezetése és az oktatói szervezik és instruálják a diákok tiltakozását?

– Nem vagyok naprakész mindabban, ami történik. Egyfolytában a színházról esik szó az SZFE-tiltakozás esetében. A filmesekről szó sincs. Ráadásul a filmesek nemzetközileg is sikeresek. Hozzáteszem: a filmes képzésre eddig az állam semmiféle pénzt nem adott. A diplomafilmekre is a Filmalap utalta a szükséges összegeket. Nehéz mit kezdeni az ideológiai kérdésekkel. Ez a színházigazgatók szintjén merülhet fel, abban az értelemben, hogy mi van műsoron, mi a színház kínálata. De szegény színész mit tud tenni ebben a helyzetben? Játssza, amit játszania kell – jól vagy rosszul. Nem tudom, és nem értem, mire megy ki ez az egész. Ez van. Drukkolok a fiataloknak.

– Mi lehet ennek a helyzetnek a megoldása? A diákok elfoglalták az egyetemet, az újonnan kinevezetteket, élén Vidnyánszky Attilával, nem engedik be az épületben. Patthelyzet van, nem így látja?

– Igen, de nem tudjuk, ez meddig tart. Azt azért tudjuk, hogy mindig a hatalom győz. A hatalom adja a pénz, pontosabban tőle érkezik a közpénz. Az fontos, hogy ezt megfelelő módon használják fel. A képzéshez pénz kell. Ettől lesznek a jövőben is rendezők, operatőrök és színészek. Mégis a tehetség a legdöntőbb. Nem tudok róla, hogy a képzés elmúlt évtizedeiben bármit is ideológiailag befolyásoltak volna. Operatőröket tanítok az egyetemen. A képzés során a szakmán kívül senkinek nem jut eszébe más. A diákoknak meg kell tanulni világítani és képet komponálni. Mellette érteni és elmesélni egy történetet.

– Hogyan látja egy olyan városban rendezett nemzetközi filmfesztivál esélyeit, amilyen a szegedi Zsigmond Vilmos Filmfesztivál. Néhány éve létezik. Van ennek jövője?

– Remélem, igen. Mindig később derül ki, minek mi az értelme. Valamit tenni kell, mert különben sehova nem jutunk. A helyzet valóban nem egyszerű. Éppen a most zárult pódiumbeszélgetésen azt boncolgattuk, hogy a tévé mennyire devalválja a filmet és a mozgóképet. Az emberek kényelmesek. Többsége tévét néz, de mindig lesznek, akik moziba fognak járni. Hasonlóan a komolyzenéhez, a mozinak és vele a filmnek is mindig lesz tábora. Ez soha nem lesz tömeges, persze. Egy filmfesztivál a maga eszközeivel tenni tud mozi megmaradásáért, akár a korszellemmel szemben. Persze van úgy, hogy veszít az ember.

– Mennyire ismerte Zsigmond Vilmost?

– Szerencsére jó viszonyban voltam vele. Ápolnunk kell a szellemiségét és a gondolkodását. Szinte még ma is felfoghatatlan, hogy Zsigmond Vilmos az Egyesült Államokban képes volt egyszerű embernek megmaradni. Olyan szerény embert alig ismertem, mint ő. Ezért is példakép, a tehetsége és a munkái mellett természetesen. Az iskolának – és itt most az SZFE-re gondolok – ilyen embereket kell nevelni. És az rossz, ha ennek – a mostani történések fényében – csökken az esélye. Itt vannak a tények. Vidnyánszky vezette a kaposvári színészképzést, ami úgy sikeredett, ahogy. Erről az ottani diákok elmondták a véleményüket. Biztosan hitelesen. A fiatalok lázadnak, mert ez a dolguk. Nekik nem lehet felülről megmondani, mit tegyenek. Így van ez a családokban is, mert ez generációs kérdés is. De az nagy baj, ha a nemzedékek közötti konfliktusok ideológiai köntöst kapnak. A fiatalok a gondolati szabadságért küzdenek, de én ebben kívülálló vagyok. Nem is szabad ebbe beavatkozni, mert nem rólunk kell, hogy szóljon ez a történet.

– Látott valamit a versenyfilmek közül?

– Semmit, mert ma reggel ültem vonatra. (Az interjú pénteken készült – a szerk.) Tegnap még a SZFE épületénél, a Vas utcában álltam őrt a 2015-ben végzett osztályommal. Velük demonstráltam.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Belvárosi Mozi interjú Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Máthé Tibor