Hirdetés
Kék hírek 2020. szeptember 8. 10:38

Halálra verte az anyját egy makói férfi, most vádat emeltek ellene Szegeden

A főügyészség a férfi felmentését és kényszergyógykezelését kérte.

Hirdetés

Vádat emeltek egy makói férfi ellen, aki tavaly májusban közös otthonukban olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy az asszony belehalt sérüléseibe – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden.

Saághy Flóra közölte, az előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfit halált okozó testi sértés bűntettével vádolják.

A pszichés gondok miatt kezelés alatt álló vádlott családjában évek óta állandóak voltak a veszekedések.

A vádirat szerint a fiú korábban is többször megverte anyját és – az asszony halálakor már különváltan élő – apját is.

Tavaly május 5-én a férfi az édesanyjára támadt, ököllel megütötte, az ágyáról lerángatta, majd eltörte az orrát. Ezután a mellkasára térdelt, összenyomta bordáit, aztán hasra fordította és a haját megragadva többször is a padlóba ütötte a fejét. A magára hagyott asszony ezután rövid időn belül meghalt.

A főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat kóros elmeállapota miatt mentse fel, de rendelje el kényszergyógykezelését, mivel tartani kell attól, hogy egyébként hasonló cselekményeket követne el.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: gyilkosság Csongrád Megyei Főügyészség vádemelés