Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. szeptember 6. 23:17

Így vitte az színművészetisek kiáltványát a tüntetők élőlánca – videó

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületétől a parlamentig élőlánc adta kézről-kézre a tüntetők által megfogalmazott chartát. 

Hirdetés

Az SZFE függetlensége mellett kiálló chartában a többi között az olvasható, hogy 

  • az egyetem autonóm intézmény, 
  • ahhoz, hogy az egyetem teljesíthesse feladatát, a kultúra értékeinek létrehozását és átadását, minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie. 
  • Mindezeken felül az egyetem működése során nélkülözhetetlen a kutatás, az oktatás, a képzés szabadsága, 
  • amelynek tiszteletben tartását az államhatalomnak és az egyetemeknek saját illetékességi körükön belül biztosítaniuk kell.

A charta teljes szövege:

„Az egyetemi autonómia évszázadok óta megkérdőjelezhetetlenül fontos és nélkülözhetetlen egyetemes érték, amely az európai kultúrában gyökerezik; és mint ilyen, a magyar jogállamiság és demokratikus értékrendszer szerves részét képezi. Az „európai egyetem” alighanem a nyugati világ egyik leghosszabb folyamatos történettel rendelkező társadalmi alapintézménye.

A felsőoktatás hagyományos, lassan évezredes autonómiája elengedhetetlen feltétele a tevékeny, produktív oktató- és kutatómunkának. A felsőoktatási autonómiával összefüggésben az európai egyetemek autonómiáját rögzítő kiáltvány, a Magna Charta Universitatum az egyetemek politikai és gazdasági hatalomtól való elkülönülését hangsúlyozza, és az egyetemek erkölcsi, szellemi függetlenségét emeli ki: ezt a fajta függetlenséget jóval lényegesebbnek tartja a gazdasági autonómiánál.

Ezt a jogot bontja ki a hazai felsőoktatás eddigi szabályozása során is alapul vett Magna Charta Universitatum négy alapelve. Ezek rögzítik, hogy az egyetem autonóm intézmény, és ahhoz, hogy teljesíthesse feladatát, a kultúra értékeinek létrehozását és átadását, minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie. Mindezeken felül az egyetem működése során nélkülözhetetlen a kutatás, az oktatás, a képzés szabadsága, amelynek tiszteletben tartását az államhatalomnak és az egyetemeknek saját illetékességi körükön belül biztosítaniuk kell.

Ezen elvekkel összhangban áll hatályos Alaptörvényünk, amely a Szabadság és felelősség címet viselő részében deklarálja, miszerint Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá – a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében – a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát. A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket törvény szabályozza.

Az SZFE autonóm intézmény, amely oktatással, művészeti tevékenységgel és tudományos kutatással hozza létre és adja át a kultúra értékeit. Az egyetem oktatási, művészeti és kutatási tevékenysége elválaszthatatlan egymástól. Az újraértelmezett tradíciókra építve és a társadalmi folyamatokra is figyelve követnie kell a diszciplínák változásait. Erkölcsi és szellemi értelemben függetlennek kell lennie minden politikai és gazdasági befolyástól. Az oktatás, a művészet és a kutatás szabadsága az SZFE működésének alapelve; ezt a mindenkori fenntartónak és az egyetemi közösségnek tiszteletben kell tartania.

A türelmetlenséget elutasító, a párbeszédre mindig kész egyetem a tanárok és diákok együttműködésének kivételezett helye. A tanároké, akik képesek ismereteik átadására és rendelkeznek mindazon eszközökkel, amelyek tudásuk továbbfejlesztéséhez szükségesek; a diákoké, akik jogosultak, alkalmasak és készek ismereteik gyarapítására.

Az SZFE európai és magyar egyetemként a humanista hagyományok letéteményese, folyamatosan törekszik az egyetemes ismeretek gyarapítására és megosztására, küldetésének teljesítése érdekében nem vesz tudomást földrajzi vagy politikai határokról, és hangsúlyozza a kultúrák kölcsönös ismeretének és kölcsönhatásának parancsoló szükségességét.

Az egyetemi közösség minden tagjának elemi joga, hogy hozzájusson azokhoz az eszközökhöz és lehetőségekhez, amelyek révén megőrizhető a az oktatás, a művészet és a kutatás szabadsága.

A tanárok kiválasztásánál, valamint jogaik és kötelezettségeik meghatározásánál annak az elvnek kell teljesülnie, hogy a művészeti tevékenység és a tudományos kutatás elválaszthatatlan az oktatástól.

Az egyetemnek biztosítania kell a hallgatók szabadságát és azokat a feltételeket, amelyek között tanulmányaikat eredményesen folytathatják, az egyetemes emberi értékeket elsajátíthatják, esküjükhöz híven, a magyar kultúra felvirágoztatásának szolgálatában.

Az egyetemi közösség kötelezi magát, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a mindenkori fenntartó (valamint a nemzeti és a nemzetek feletti, illetékes szervezetek és intézmények) az SZFE működésének feltételeit a fentebb kihirdetett alapelvek és eszközök tiszteletben tartásával alakítsa ki és biztosítsa.”

Nézze meg délutáni élő videókközvetítésünket is! Élőlánccal tiltakoznak a Színművészeti fideszes bekebelezése ellen Budapesten – videó

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: demonstráció Színház- és Filmművészeti Egyetem tüntetés videó
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés