Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Szegedi Pinceszínház vezetője a színművészetisek és Vidnyánszky harcáról: „az igazság középen lehet valahol”
Szegeden 2020. szeptember 1. 19:38

Szegedi Pinceszínház vezetője a színművészetisek és Vidnyánszky harcáról: „az igazság középen lehet valahol”

Kancsár Orsolya nyílt levélben mondja el véleményét a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói, hallgatói és Vidnyánszky Attila eldurvuló harcáról. 

Hirdetés

A Szegedi Pinceszínház igazgatója szerint a színművészetisek, mint „nem létező másik oldal” nem fogadnak maguk közé senkit, aki nem valakinek a valakije, vagy nem maguk közül érkezett, tehát nem SZFE-es, tanítvány vagy rokon – írja a színművészetisek és Vidnyánszky erőpróbájáról.

Kancsár szerint ez az oldal „féltve őrzi, amit 30-40 vagy 50 éve megérdemelten megszereztek, mert jó szakemberek, de... hiányzik a kíváncsiság, nyitottság”

Vidnyánszky kellemes meglepetés volt neki, amikor találkoztak, intelligens embernek tartja a Nemzeti Színház igazgatóját, aki a Színművészetit működtető alapítvány kuratóriumi elnöke lett.

Kancsár azt is leírja a levélben, hogy amikor megjegyezte, hogy sajnos a város csak kevés pénzzel támogatja őket, Vidnyánszky azt mondta, hogy nagy dolog, hogy támogat. „Igaza van” – jegyzi meg levelében a Szegedi Pinceszínház igazgatója. 

„Pedig Szegedről tudjuk, hogy az egyetlen olyan város, amiben Botka László már negyedik ciklusát tölti, mint polgármester. Azt is elmondhattam őszintén, hogy szeretem a városunkat és polgármesterünket, mert nyugodt és szépen fejlődő város a miénk. Számomra az egyetlen opció, hogy itt éljek Szegeden a szülővárosomban. Itt jól megvagyunk, függetlenek, alternatívok és a Nemzeti Színház aktuális igazgatója egymással. Segítjük egymást, dolgozunk együtt, ha úgy adódik” – olvasható az Origón közölt levélben.

Kancsár Orsolya úgy látja „azok a fiatalok, akik színészek szeretnének lenni, nem megosztottságot akarnak. Nekik egy cél lebeg a szemük előtt: Tanulni akarnak. Mindenáron”.

„Nyílt levél

Kancsár Orsolya vagyok, a Szegedi Pinceszínház vezetője. A Szegedi Pinceszínház független színház és idén immár 20. évadát kezdi. Nem ismerem Vidnyánszky Attilát annyira, mint a »mostohalánya« és annyira sem, mint aki 20 éve vele dolgozik. Csak saját tapasztalatomat tudom megosztani, mint aki 30 éve ebben a szakmában dolgozik és 20 éve működtet egy saját színházat minden nehézségével együtt. Mivel nincs állandó támogatásunk, így mindig rugalmasnak, tettre késznek kell lennünk és a legfontosabb, hogy mindig addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Mi mind a két – nem kellene, hogy létező – oldal munkássága alatt rendületlenül működtünk függetlenként. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy a mindenkori hatalom mennyire enged maga közé és milyen lehetőséget biztosít a függetleneknek. Azt szeretném leszögezni, hogy mind a két – nem létező – oldalon vannak igenis jó szakemberek és minden tiszteletem az övék.

Az igazság középen lehet valahol. A saját tapasztalatom viszont az, hogy a »nem létező másik oldal« nem fogad maga közé senkit, aki nem valakinek a valakije, vagy nem maguk közül érkezett (SZFE, tanítvány, rokon, stb...). Nem volt esély, hogy kíváncsiak legyenek ránk, hogy lehetőséget adjanak, hogy megismerjenek. Elfogadtam így, hiszen én nem végeztem színművészetit. Számomra nem volt más opció. Ez volt a természetes, törvényszerű. A színházat, az alkotás és játék örömét így is magaménak érezhettem, és megtanultam, hogy ne a szakma elismeréséért küzdjek, hanem a tiszta játékért, alkotásért, a közönség szeretetéért. Ezért hálás vagyok. A »nem létező másik oldal« féltve őrzi, amit 30-40 vagy 50 éve megérdemelten megszereztek, mert jó szakemberek, de... hiányzik a kíváncsiság, nyitottság.

Saját tapasztalatom, hogy mikor megszüntették a TAO-rendszert, mi is bajba kerültünk, legalábbis nagyon bizonytalan volt minden. Így teljesen ismeretlenül időpontot kértem Vidnyánszky Attilától, hogy legalább bemutatkozhassak. Tettem ezt úgy, hogy fogalmunk sem volt, hogy mi lesz a TAO után. Kaptam egy időpontot, és nagyon izgultam. De nem kellett volna, mert nagyon kellemes meglepetés volt számomra Vidnyánszky Attila. Egyrészt magával ragadott az a hatalmas lelkesedés, amit a színház iránt érez, másrészt az a nyitottság és kíváncsiság, amivel fogadott, lenyűgözött. Hiszen mi csak egy kicsi vidéki stúdiószínházként működő magánszínház vagyunk, aki nem az alternatív vonulatot képviseli, hanem hagyományos kőszínházi konstrukcióban működik és repertoárja széles skálán mozog. Ő kíváncsi volt ránk, és ez új volt számomra, kíváncsi volt arra, hogy mit csinálunk, miből élünk, milyen előadásokat játszunk, milyen költségeink vannak, stb... Egyszóval őszintén érdekelte, hogy mi, a kicsi vidéki stúdiószínház hogy működünk, hogy maradtunk fenn ennyi időn át? Márpedig az intelligens ember egyik legfőbb ismérve a kíváncsiság.
Beszélgettünk egy vagy két órát és ennyi. Egy szóval sem szidta a »nem létező másik oldalt« és nem bántott senkit. Sőt, mivel nekünk közszolgálati szerződésünk van a várossal, és amikor megjegyeztem, hogy sajnos a városunk csak kevés pénzzel támogat, azt mondta, hogy nagy dolog, hogy támogat. Igaza van.

Pedig Szegedről tudjuk, hogy az egyetlen olyan város, amiben Botka László már negyedik ciklusát tölti, mint polgármester. Azt is elmondhattam őszintén, hogy szeretem a városunkat és polgármesterünket, mert nyugodt és szépen fejlődő város a miénk. Számomra az egyetlen opció, hogy itt éljek Szegeden a szülővárosomban. Itt jól megvagyunk, függetlenek, alternatívok és a Nemzeti Színház aktuális igazgatója egymással. Segítjük egymást, dolgozunk együtt, ha úgy adódik. Szerencsés vagyok, mert soha senki nem követelte erőszakosan, hogy tartozzak ide vagy oda, hiszen a színházért vagyunk, a kultúráért, a közönségért, ami nem lehet egyik vagy másik oldalé. A várostól megkaptam az összes létező kulturális díjat, és ez sem jelentett soha hátrányt.

Szóval én a saját bőrömön csak a nyitottságot, a befogadást és lehetőségeket tapasztaltam, hogy hiába vagyok egy független vidéki városban tevékenykedő kicsi színház, mégis élhettem a lehetőségekkel, amiket Vidnyánszky Attila indított el. Gondolok itt a Lázár Ervin Programra, a tematikus pályázatokra, és a Déryné Program Barangoló alprogramjára. Nem kaptam több támogatást, mintha a TAO-rendszer működne, de sok más lehetőséggel tudtam élni. Olyannal is, ami nem az anyagiakról szól: például a Köszönjük Magyarország befogadó helyének lenni. Segíteni befogadással azokat a művészeket, akik támogatást kaptak.

Azt senki nem mondhatja, hogy ezek a kezdeményezések nem jók, hisz' ha valamilyen formában több emberhez jut el a színház, az nem lehet rossz. Én csak megköszönni tudom ezt a nyitottságot, amit még sosem tapasztaltam irányunkban. Olyan jó lenne, ha nem két oldal létezne, ha a szakma össze tudna fogni, kommunikálni tudna egymással, mert akkor a nézők és a szakmában dolgozók sem acsarkodnának. Persze ebben nagy szerepük van a szakma képviselőinek és a kritikusoknak is, akik ne nyilatkozzanak valakiről úgy, hogy egy rendezését sem nézik meg. Ez is saját tapasztalat. Vannak olyan szegedi kritikusok, akik egy 20 éve sikeresen működő, a város által is elismert, de legfőképpen a nézők által szeretett színházba egyszer sem jönnek/jöttek el. Persze nem egyszer kéne, hiszen van jobb előadás, van rosszabb és van fejlődés. De ez egy másik téma.

A SZFE-ről nem tudok érdemben nyilatkozni, hiszen nekem sosem volt lehetőségem oda járni, de az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy mindig lesznek olyanok, akik a Színművészeti elvégzése után nem lesznek színészek. (Pályaelhagyók lesznek, vagy csak megtűrve maradnak egy-egy színháznál.) És mindig lesznek olyanok, akik Színművészeti elvégzése nélkül lesznek elismert színészek, mert tehetségesek. Nehéz pár versből és monológból megállapítani a tehetséget. De annyi gondolatom mégis van, hogy véleményem szerint azok a fiatalok, akik színészek szeretnének lenni, nem megosztottságot akarnak. Nekik egy cél lebeg a szemük előtt: Tanulni akarnak. Mindenáron. Ha nem sikerül az SZFE, akkor megpróbálják Kaposvárt vagy fordítva. És ez így van rendjén.
Egyszóval, fontos lenne a kíváncsiság megőrzése és a nyitottság, ami Attilában még megvan.

Ez persze az én tapasztalatom, csak az enyém és nem másé.

Az intelligens ember, gondolom, a más véleményét is el tudja fogadni. Én elfogadom, ha valaki nem így gondolja.

Csak legyünk nyitottak és ne veszítsük el a kíváncsiságunkat!

Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház vezetője”

(Archív fotó: Szabó Luca)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Kancsár Orsolya Szegedi Pinceszínház Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés