Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. augusztus 28. 16:03

Nem veheti nevére a Jobbik a tetűcsúzdásozó, judapestező ellenzéki jelöltet Borsodban

A Fidesz fellebbezését a Kúria megalapozottnak találta, így az összellenzékből a Jobbik logója nem szerepelhet Bíró László neve mellett az október 11-i időközi választásokon. A tét a Fidesz kétharmada.

Hirdetés

Azért kellett választást kiírni, mert néhány hete motorbalesetben meghalt Koncz Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. választókerület fideszes országgyűlési képviselője. A Fidesz már bejelentette, hogy a Koncz lányát indítja, Koncz Juditot, az ellenzék pedig a jobbikos gyökerű Bíró Lászlót támogatta.

A Jobbik augusztus 18-án kérte, hogy vegyék nyilvántartásba, mint jelölőszervezetet, de miután a helyi, tiszaújvárosi választási bizottság ezt jóváhagyta, a Fidesz sikerrel fellebbezett, és a Nemzeti Választási Bizottság végül elutasította, hogy a Jobbik jelölőszervezet legyen. A fellebbezés oka az volt, hogy a párt bejelentését intéző képviselő megbízatása május 12-án megszűnt. Csakhogy a tiszaújvárosi választási bizottság szerint a járvány következtében kihirdetett veszélyhelyzet miatt a a bejelentő megbízatása még élt, ezért ők elutasították a Fidesz fellebbezését.

Bíró Lászlóról közben kiderült, hogy korábban több antiszemita megjegyzést is tett, mint például a „tetűcsúzdás” vagy a „judapest”. Bíró a napokban többször is bocsánatot kért korábbi kijelentései miatt.

A Nemzeti Választási Bizottság szerint viszont a 90 napos záradék nem állt fenn ebben az esetben, mivel nem a veszélyhelyzet miatt nincs aláírási joggal bíró vezetője a Jobbiknak. A párt január 25-én döntött úgy, hogy új vezetőket akar.

Jakab Péter szerint nem véletlen, de legalábbis nonszensz, hogy 7 hónap alatt nem vezették át a bíróságon a jobbik új elnökségét.

Jakab azt írta:

„Július 7-i keltezéssel július 9-én kaptam meg azt a végzést, hogy én vagyok a Jobbik elnöke, csak valahogy ez még nem emelkedett jogerőre, pedig semmilyen fellebbezésről nem tudunk. Mégiscsak nonszensz, hogy 7 hónap alatt nem sikerült átvezetni a január 25-ei Kongresszus eredményét a birosag.hu oldalra. Így szerintük nemcsak Jakab Péternek, de még Gyöngyösi Mártonnak sincs érvényes képviselete. Az elnökhelyettesünknek a veszélyhelyzet alatt megszűnt ugyan az aláírói joga, ám a veszélyhelyzetről szóló átmeneti intézkedések alapján ez a jog három hónapig kitolódik. A választás iroda szerint azonban ez mégsincs így, mert a tisztújító kongresszus a veszélyhelyzet előtt volt megtartva. Lényegében jogászkodnak, de a céljuk világos: Bíró László ezen a választáson ne tudjon elindulni, és minden jogi érvelést ennek rendelnek alá.”

A Jobbik megtámadta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, de a jogorvoslati kérelmüket a Kúria nem találta megalapozottnak.

A Jobbik azt közölte: „Példátlan módon a Fideszt kiszolgáló szervek nem engedik, hogy a Jobbik, mint a legerősebb ellenzéki frakcióval rendelkező parlamenti párt, elinduljon a választáson október 11-én, vagyis megtiltják, hogy hivatalosan támogassuk az ellenzék jelöltjét, Bíró Lászlót”.

Jakab délután azt írta a Facebookra: 

„Nem hátrálunk! A jobbikos Bíró László ott lesz a szavazólapon! Az elmúlt órákban összeült a Jobbik elnöksége, majd telefonon konzultáltam valamennyi ellenzéki párt elnökével. A döntés megszületett, nem hátrálunk! A fideszes Nemzeti Választási Bizottság után a fideszes Kúria sem engedi, hogy a Jobbik hivatalosan is támogassa Bíró Lászlót az időközi országgyűlési választáson október 11-én.”

Hozzátette: „Bíró Lászlót az összes többi ellenzéki párt hivatalosan is jelöli, a Jobbik pedig aktivisták százaival fogja győzelemre segíteni az ellenzéket és Bíró Lászlót. A Jobbik logót letilthatják a szavazólapról, a jobbikosokat viszont nem tilthatják ki az utcákról! Bíró László ott lesz a szavazólapon, a jobbikosok ott lesznek az utcán!”

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: ellenzék Fidesz időközi választás Jakab Péter Jobbik Bíró László Borsod 6-os választókerület
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés