Hirdetés
Túl a városon 2020. augusztus 28. 10:38

Ceglédi Zoltán: Nem jó emberek

Túl korán túl magasra: Lázártól Szijjártóig jól látható, mit okoz.

Hirdetés

„Félreértés azonban ne essék: a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező (...) A szolgálatnak és így a munkaidőnek nálunk kezdete van, vége nincs, ezért a Miniszterelnökség sajnos valóban nem egy családbarát munkahely (...) a Miniszterelnökségen minden munkatársammal együtt, a jövőben is azon dolgozunk – ha kell, akkor nem napi 10, hanem 12 órán át –, hogy Magyarország Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országa legyen”.

2015-ben az akkor épp csúcsra jutó, Orbán Viktor után a második legfontosabb kormánytagnak számító Lázár János adta hírül a fentieket közleményében. Arra a hírre reagált, mely szerint a miniszterelnöki tárcánál tízórás munkanapot vezettek be.

„Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem. Azt kértem a helyettes államtitkároktól és a főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét, akiknek a teljesítményét és a munkáját ebben a helyzetben nélkülözni tudják. És zárójelben tettem hozzá, hogy akkor ezt véglegesen meg is köszönhetik. Érdekes módon egyetlen egy név felírására sem került sor ezekre a listákra (…) Szakszervezetesdit eddig sem játszottunk a Külügyminisztériumban, ezután sem fogunk. És ha valakinek ilyenhez van kedve, az szintén megkapja a lehetőséget arra, hogy ezt a játékot a minisztériumon kívül játssza”.

Ezekkel a szavakkal pedig minap Szijjártó Péter külügyminiszter rakta helyre szintúgy minisztériuma dolgozóit, akik egy járványveszély idején biztonságosabb munkavégzést, vagy az épp a Szijjártó kormánya által bezárt iskolákból hazaküldött gyerekeik otthoni felügyeletét szerették volna megoldani.

(fotók: Szijjártó Péter Facebook-odala)

Sajnálom, hogy ennyire egyszerűnek tűnő konklúzióm van, de ezek az alakok egyszerűen nem jó emberek. Vagy hogy rögtön cizelláljak: pályájuk addigi csúcsára érve valószínűleg a folyamatos emelkedés elhitette velük, hogy különbek azoknál, akiket lehagytak. Hogy van bennük valami olyan extra, olyan, most figyelj, különleges anyagból gyúrt élcsapat részei, hogy joggal nézik le, vetik meg és használják célszerszámként vagy igavonó baromként a hierarchiában alattuk állókat. Talán Lázár ma már a nivázgatások közben megérzi lassan, hogy ez nem így van, de Szijjártó még egészen biztosan ott tart, hogy fel sem merül benne: az a minisztériumi főosztályvezető, aki évtizedek óta dolgozik ezen a szakterületen, valószínűleg jobban is ért a szakmához. Eleve ritka alkalom, amikor adott szakpolitika legkiválóbbja lesz a tárcavezető. Nem, hiszen a miniszter, az jellemzően politikus. Vagy bűnbak és balek és stróman, mint Kásler, de ebbe ne is menjünk most bele.

Van a 2010 után csúcsra jutó fideszesekben egy ilyen elállítódás. Valahol még értem is. Szijjártó alig egy, Lázár szűk négy évvel idősebb nálam, egész eddigi felnőtt életük azzal telt, hogy előbb táskahordozók, serpák voltak, majd növekvő méretű felelősséggel megszórt politikusok lettek – és még bőven a harmincas éveik második felére kiemelten fontos kormánytagok, tárcavezetők. Hihették azt, hogy ez az ő különlegességüknek szól, a folyamatos emelkedés okozhat olyan tévképzetet, hogy ab ovo különbek a többi embernél. Akinek például nincs semmije, és annyi is ér.

(fotó: Lázár János Facebook-oldala)

Mindez pedig egyre jobban látszik a kormányzati döntéseken. Nevezzünk meg egyetlen empatikus kormánytagot! Nos? Kiről feltételezzük Orbán Viktor környezetében, hogy őszintén és lelkiismeretből törődik az emberekkel? Aki egy kormányülésen olyat szól, hogy „ez igazságtalan lenne” vagy hogy „ezzel sok ember életét tesszük kilátástalanabbá”? Van ez az elfuserált hatékonysági mítosz, hogy tudniillik a Fidesz csinálja jól, mert kiszámolta, hogyan kell jól kormányozni – no de a jelenleg ismert hiány és visszaesés, a drasztikusan csökkenő felvételizői létszám és a járványszerű kivándorlás, ezek is mind számok, és nem az Orbán-kormány sikerét mutatják.

Szó se róla, a közvélemény-kutatások egyelőre igen, de ez meg inkább azt jelzi, miként viszonyul az ellenzék ehhez a magatartáshoz, mit (nem) kínál cserébe. Egészen biztosan hasznos lenne, ha megpróbálkozna egy időre a szavazók gyalázása („birkanép” meg „krumpliért szavaznak”) és a nem kormánypárti közszereplők állandó fideszezése („ha nem azt mondja, hogy szavazz az összefogásra orrbefogva, akkor megvette a Fidesz”) helyett a szerethető empátiával. Egy ideig agresszív kiabálás nélkül lehozni egy Egyenes beszédet. A valódi problémákat meghallani és képviselni. Ma erre a független, illetve a parlamenten kívüli szereplők sokkal inkább veszik a fáradtságot. A többiek meg inkább tercelnek egy részvét nélküli országgá erjedéshez.

Pedig én pont itt fognám meg Orbánt. Lehet ma bármilyen népszerű a Fidesz, azt lényegesen kevesebben gondolják a jachtos-tarajos külügyérről, hogy jó ember lenne. Az azóta mélyre elásott Pokorni Zoltán korai kritikája ma ezerszeresen ül az urizáló, látszatra sem ügyelő, hirtelen nagyemberkedő fideszes generációról. Lehetne ezt használni, kábé az összes, indokolatlanul szűk zakóval és árcédula alapján („a több a jobb”) vásárolt órával feszítő ifjú műarisztokrara ellen. Pláne, ha komolyan gondoljuk a kormányváltást, mert az azt is jelenti, hogy utána ezt folytatni tilos. Én nem azért szeretnék másik kormányt, hogy normálisabb haja legyen a külügyminiszternek. Hanem azért, hogy normálisabb, jobb vezetők döntsenek a sorsunkról. Olyanok, akik a másikat is emberszámba veszik.

Ceglédi Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ceglédi Zoltán jegyzet Lázár János Szijjártó Péter vélemény