Hirdetés
Hirdetés
Művház 2020. augusztus 27. 11:53

A szegedi régészanyu, amikor éppen nem ás, meseregényt ír a gyerekeiről

Édua, Dénes és Mátyás. Az elvarázsolt testvérek a mesehősei a szegedi régész, Löffler Zsuzsanna új meseregényének. Gyermekei ma már büszkék arra, hogy mesehősök lettek édesanyjuk első könyvében.

Hirdetés

„Azon a napsütéses, nyári napon, amikor három gyereket egyszer csak belevarázsoltak egy mesébe, sokáig nem történt semmi szokatlan. A délutáni melegben a gyerekek nyugodtan üldögéltek a szegedi vadaspark egyik padján, nem is sejtve, hogy életük legnagyobb kalandja vár rájuk”

– így kezdődik Löffler Zsuzsanna régész kalandos gyerekkönyve, amelyben a három testvér Sárkányperembe, Tűzkő várába pottyan hirtelen.

– Három gyermekem van. Az egész úgy kezdődött, hogy kicsi koruktól fogva nagyon sokat énekeltem és meséltem nekik. Szinte automatikusan dőltek belőlem az egyszerű versikék. A kicsik pedig imádták azokat. Később bevitték magukkal az óvodába is, ahol mindenkinek nagyon megtetszett. Akkor jött az ötlet, hogy leírom ezeket, és összekötöm valamilyen szöveggel. Az lett a vége, hogy ezek a kis versikék végül elmaradtak, a többiből meg összeállt egy önálló meseregény – idézte fel a könyv születését Löffler Zsuzsanna.

(fotók: Szabó Luca)

Az első, most megjelent kötet mellett már újabb kettő lapul odahaza, az íróasztalfiókban, közben pedig már készül a negyedik kötet is, az ötödiknek azonban még csak a terve született meg – árulta el Zsuzsanna.

– Minden attól függ, hogyan fogadják az olvasók az első kötetet, ha sikere lesz, akkor komoly esély van a folytatásra.

Márpedig úgy tűnik, jól fogadták a néhány hete megjelent könyvet az olvasók, a Facebookon máris kisebb rajongói kör alakult ki Az elvarázsolt testvérek körül.

„Olvastuk, imádjuk! Kellően laza, humoros és izgalmas! Gyermekemet olvasás közben többször hallottam felnevetni. Tegnap este nem lehetett addig aludni, amíg véget nem ér a történet. Visszatérő gondunk, hogy a (gyerek)könyvek eleje unalmas... Ez nem volt az”

– írja Évi a szerző Facebook-oldalán.

– Az én gyerekeimnek is sok gondja volt azzal, amikor elkezdtek egy mesekönyvet, hogy nagyon lassan alakult a történet, és mire igazán érdekes lett volna, megunták, letették. Ezért én már az első oldalakon igyekeztem izgalmassá tenni a történetet, és egy nagyon rövid bevezető után azonnal becsöppennek a gyerekek az első nagy kalandba.

Két szálon is fut egyszerre A három testvér kalandjainak története: az egyik, ami a két nagyfiúval történik, a másik Éduáé, aki a történet idején még sokkal fiatalabb volt testvéreinél.

– Mikor elkészült az első rész, és közösen elolvastuk, a kislányom azt mondta, nagyon fél a sárkányoktól és nem akar a fiútestvéreivel menni, inkább megvárja őket itthon. Ezért neki egy külön szálat szőttem a mesébe.

Zsuzsanna gyerekei – Édua, Dénes és Mátyás – egyébként saját, civil nevükkel szerepelnek a regényben. Hogy mit szóltak hozzá, hogy mesehőst csinált belőlük az édesanyjuk?

– Megkérdeztem, szerepeltethetem-e őket a saját nevükkel. Egyedül a legidősebb fiú gondolkozott rajta egy kicsit, ciki-e mesehősnek lenni? Végül úgy volt vele, Dénesből még sok van az országban, legyen. A karakterek pedig olyanok, mint ők maguk a valóságban. Valójában az élet írta ezt a történetet, nekem csak formába kellett önteni.

Nekünk, szegedieknek különösen kedves a meseregény helyszíne is, hiszen a kalandok a vadasparkban játszódnak.

– Mikor a gyerekeim kicsik voltak sokat jártunk együtt a vadasparkba. Sok szegedi kisgyereknek van életre szóló élménye az ottani állatokról, a parkról, így könnyebben bele tudják élni magukat a történetbe, mert sokaknak ismerős a helyszín.

Kicsit kalandos volt a könyv megjelenésének története is. Löffler Zsuzsanna a szöveg egy korábbi változatával először egy pályázaton próbálkozott, ahol nem nyert ugyan, de több jó ötletet is kapott a bírálóktól, ezért átírta a könyvet, majd keresett egy hivatásos lektort, aki azt a tanácsot adta, ne pályázatokra, hanem egy könyvkiadónak küldje el inkább a meseregényt.

– Így került a kézirat végül a Manó Kiadóhoz, ami a Líra csoport gyermekkönyvkiadója. Egy héten belül kerestek telefonon, hogy ki szeretnék adni a könyvet. Ezután már felgyorsultak az események, de végül a járványveszély mégis közbeszólt és közel egy évet csúszott a megjelenés.

A Rátkai Kornél illusztrálta kötet végül idén július közepén került a hazai könyvesboltok polcaira Az elvarázsolt testvérek és az utolsó boszorkány címmel. Zsuzsanna gyerekei pedig ma már büszkék rá, hogy mesehősök lettek az édesanyjuk könyvében.

– Ha van örömzene, akkor ez a könyv örömírás. Az, hogy ki is adták, csak hab a tortán – mondta a szegedi régész-meseíró.

Rafai Gábor

A szerzővel beszélgetést hallhatnak, láthatnak ma este 19 óra 25 perctől a Szeged Televízió Körút című közéleti, kulturális magazinjában.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: irodalom kortárs irodalom könyv mese mesekönyv regény Löffler Zsuzsanna
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés