Hirdetés
Túl a városon 2020. augusztus 25. 16:56

Szijjártó szerint magánügy, ha egy közpénzfüggő milliárdos luxusjachtján nyaral

Gyakorlatilag folytatta a Chewbacca-védelmet Szijjártó Péter, amikor újságírók azt kérdezgették tőle, hogy nem aggályos-e egy közpénzeken meggazdagodott milliárdos nagyvállalkozó luxusjachtján nyaralni, akkor sem, ha külgazdasági és külügyminiszter az ember. Szinte egy konkrét kérdésre sem válaszolt a sajtónak.

Hirdetés

Szijjártó Péter szerint a munkájáról bármikor kérdezhetik, de a magánélete az tabu, erről ezután sem közöl információkat.

„Egy családi vakáció a gyerekekkel, a feleségemmel, a barátainkkal, az a magánélet része, az magánügy, és úgy, ahogy a magánélet védelméhez fűződnek jogok, ezek engem is megilletnek”

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó azután került nehéz helyzetbe, hogy az Átlátszón képek jelentek meg róla, amint az Adrián nyaral egy luxusjachton, miközben a hivatalos Facebook-oldalán telefonálós fotó jelent meg róla egy szöveggel, ami azt sugallja, hogy lázasan dolgozik a fehérorosz ügyben. A legfőbb gond az, hogy kiderült: a külgazdasági és külügyminiszter az ország 4. leggazdagabb vállalkozója, Szíjj László luxusjachtján nyaralt.

A miniszter azzal nyugtatta a sajtót, hogy biztosak lehetnek benne, betartja a jogszabályokat, ezért ne rágalmazzák azzal, hogy ne tisztelné törvényt. Csak találgatni lehet, de Szijjártó vélhetően arra célzott, hogy nem tartja korrupciógyanúsnak egy közpénzekből meggazdagodott nagyvállalkozó, név szerint Szíjj László luxusjachtján nyaralni.

Amikor a 444.hu felhívta a figyelmét arra, hogy Szíjj László a legtöbb állami megbízást kapó vállalkozó, Szijjártó Péter önismétlésbe kezdett, és arról beszélt, hogy minden munkával kapcsolatos kérésre válaszol, de a családi nyaralása a magánélet részre.

Azt is megkérdezték a külgazdasági és külügyminisztertől: feltünteti-e a vagyonnyilatkozatában a nagy értékű ajándékot, hiszen olyan típusú jachtot bérelni több, mint 60 millió forintba kerül egy hétre.

Erre is csak ismételte magát: évszaktól függetlenül betartja a jogszabályokat, de éles a határvonal a magánélete és a munkája között. Úgy fogalmazott: ami az egyik részében történik az életében, az semmilyen befolyással nincs a másik életére.

A miniszter több kérdésre sem válaszolt, például arra sem, hogy

  • miért döntött úgy, hog Szíjj László jachtján nyaral;

  • milyen viszonyban van Szíjj Lászlóval;

  • mit fog mondani ezek után Szíjj Lászlónak, ha cserébe kér valamit tőle

  • hogyan tudta finanszírozni a magánbevételeiből ezt az utat.

„Sokféleképpen feltehetik a kérdéseket, de egyféleképpen” válaszol – keverte a gépiesen darált válaszába Szijjártó.

És hogy miért Chewbacca-védelem? Mert Szijjártóék a botrány kirobbanása után lényegében kreáltak egy külügyi balhét a német külügyi államtitkár megszólalása miatt, aki azt mondta: Magyarországon még mindig jelen van az antiszemitizmus. Szijjártóék ezt hangosan kikérték maguknak, és bekérették a német nagykövetet.

A 24.hu az ügy kapcsán megjegyezte, hogy Szijjártó Péter hallgat az adriai luxusnyaralása körülményeiről, a HVG pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar külügy sok esetben PR-akciónak használja a diplomaták berendelését és szőnyegszélre állítását.

Íme, Szijjártó Péter miniszter elképesztő produkciója:

Ezt nézze meg!
Lebukott Szijjártó, megint köze sem volt egymáshoz a propagandának és a valóságnak
Egyszerűen egy ügyről: úgynevezett „NORMÁLIS ORSZÁG”
Szijjártó-ügy: kiszámolták, mennyibe kerül egy hétre egy olyan luxusjacht, amin Orbán jobbkeze adriázott
Gáti Péter: Orbán az Adrián
Ceglédi Zoltán: Szijjártó, a fillérba… fillérszeretkező, na
Itt az új Fidesz-logó!
Orbán Viktor is az Adrián nyaralt a Balaton helyett 

(Nyitókép forrása: 444)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Adria luxusjacht Szíjj László Szijjártó Péter külügyminiszter