Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2020. augusztus 24. 16:23

Még mindig őrzi a 72-es olimpiai fáklyát Zöllei doktor

Képriport
Ígéretesen indult Zöllei István sportkarrierje, hisz számtalan elismerést kapott az évek során. Ám amire a legbüszkébb, hogy 50 évvel ezelőtt Torinóban tagja volt az Universiade-n résztvevő magyar kosárlabda-válogatottnak, 1972-ben pedig azok közé az élsportolók közé választották, akik a müncheni olimpia lángjával futhattak Magyarországon.

Hirdetés

Zöllei István 10 éves korában kezdett el kosarazni. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Gyakorló iskolájában Lang Elemér csábította el a palánkok alá. Gyorsan kiderült, hogy van érzéke a játékhoz és meghívást kapott a Városi Sportiskolába is. Azonban a kezdeti időkben nem csak a kosárlabda vonzotta, hanem rendszeresen járt atlétikaedzésre is. Végül azonban maradt a kosárlabda. A SZEAC-ban, majd annak jogutódjában, a SZEOL-ban játszott. Már serdülő korában tagja lett a korosztályos válogatottnak és végig járta a ranglétrát, tagja volt az ifjúsági, valamint az utánpótlás válogatottnak is és végül 1970-ben a felnőtt válogatottba is meghívót kapott. Ebben az évben rendezték meg Torinóban az egyetemi sportolók nemzetközi viadalát, az Universiadét is. Mivel Zöllei István ekkor már a szegedi orvostudományi egyetemre járt, így meghívást kapott a kiutazó magyar válogatottba.

A másik kiemelkedő év a sportolói karrierjében 1972 volt, amikor az Athénból Münchenbe tartó olimpia lángot vivő sportolók közé választották. „Akkor még igazi sportolók vitték a lángot, ami óriási megtiszteltetés volt. Nem úgy, mint például az atlantai olimpián, amikor bárki pénzért megvehette a helyét a lángvivők között” – mondta. Illusztris volt a névsor, rengeteg kiemelkedő Csongrád megyei sportoló mellé került be ő is. „Óriási megtiszteltetés és elismerés volt ezek közé a sportolók közé bekerülni és részt venni az eseményen”

Sokan várták a lángot vivő sportolókat az útvonal mentén, hogy fotózkodjanak velük

Íme, a 72-es lángvivők: Antal Andor, Tóth László, Varga István, Wolford László, Dobcsányi János, Simonics József, Szabó Miklós, Nagyváradi Tibor atléták, Nacsai István úszó, Imre Ferenc, Halmai Emil, Sinkó György, Kovács Kálmán, Bakos Piroska atléták, Tóth Margit röplabdázó, Halász Erzsébet kosárlabdázó, Dobó Károly kézilabdázó, Tompa Györgyné tekéző, Hingl László kenus, Vass Ferenc labdarúgó, Rácz Ágnes atléta, Mocsai Lajos kézilabdázó, Balázsi Péter atléta, Kertai Péter könnyűbúvár, Kovács László kajakos, Molnár Dezső, Nagy Róbert tájékozódási futók, Meszesán Imre súlyemelő, Horváth József birkózó, Apró László vívó, Zöllei István kosárlabdázó, Pósa Aranka atléta, Láng Imre kosárlabdázó, Hódi Katalin atléta, Csillag István birkózó, Flórián Imre kajakos.

„Az edzések, a meccsek a versenyek a küzdeni akarást, a kitartást és az állóképességet erősítették bennem. Ezt később a mindennapi életben, vagy a munkám során is nagyon jól tudtam hasznosítani” – folytatta a történetet Zöllei István.

A beszélgetés során számos régi Népsport és Délmagyarország került elő, amelyekben többször is szerepelt, mint a forduló, a hónap vagy éppen az év játékosa, de „Jó tanuló, jó sportoló” emlékéremmel is kitüntették. 1968-ban és 1971-ben őt választották az év szegedi játékosának. A Délmagyarországban akkor így írtak róla: „Energikus, nagy munkabírású, ponterős játékos. A mérkőzések többségén nemigen adta 20 pont alatt, közelről, távolról egyaránt biztosan talált a gyűrűbe. Egész évi jó teljesítményét tehetsége mellett nagy szorgalmának is köszönheti. Magánemberként is példaként lehet említeni. Eredményei bizonyítják, jól megfér egymás mellett a tanulás és a sport.”

Azonban hiába a szép sportolói karrier, úgy döntött, nem akar profi sportoló lenni és inkább az orvosi pályát választotta. „Az egyetem elvégzése után úgy éreztem, a sportolást és a munkát egyszerre, magas szinten nem tudom folytatni és így döntenem kellett!”. Ráadásul abban az időben alakult át a bajnokság és jöttek a hétközi fordulók, amelyeket a munka mellett már nem lehetett volna kimagasló szinten teljesíteni.

Az Universiade belépőkártyája

Zöllei Istvánnak két gyermeke is örökölte mind a sport, mind a tanulás szeretetét. Fia, István Szegeden kezdett el vízilabdázni. Egyetemi tanulmányait Amerikában, a Harvard Egyetemen végezte, ahol egy ideig játszott az Észak-Amerikai Vízilabda bajnokságban. Az egyik évben még a bajnokság legértékesebb játékosának is megválasztották. Ő jelenleg New Yorkban él. Lánya, Lilla pedig édesapja nyomdokaiba lépett és szintén kosárlabdázott, a SZEOL NB I-es csapatának tagja volt. Annak a csapatnak, amelyik a Ronchetti-kupában is vitézkedett. Ő szintén Amerikában végzett, az MIT-n szerzett informatikus-mérnök diplomát.

Zöllei István 1975 novemberében játszott utoljára. A kosárlabdától nem szakadt el teljesen, ha nem is rendszeresen, de mind a mai napig figyelemmel kíséri a külföldi és a magyar bajnokságokat. „Az a része nekem nem szimpatikus, hogy vásárolt játékosok alkotják a csapatok zömét, kevés olyan játékos van, aki az adott városban született és nőtt fel.”

A mostani kosárlabdáról szólva még annyit elmondott, amikor ő játszott, akkor nem volt annyi csere és többször is előfordult olyan mérkőzés, amikor az első perctől, az utolsóig a pályán volt. Példaként említett egy 1968-as Csepel ellen összecsapást, ahol a szegedi csapat öt kezdő játékosa játszotta végig az egész mérkőzést, csere nélkül. Most pedig egy csapatban 5-6 csere is van, és pár percenként váltják a játékosokat.

Zöllei doktor azóta is őrzi a fáklyát

A beszélgetés során még egyszer előkerült az a bizonyos 1968-as Csepel elleni meccs, mint kiderült ezen az összecsapáson dobta pályafutásának legtöbb pontját, összesen 39-et. „És akkor még nem is volt hárompontos kísérlet” – tette hozzá mosolyogva.

A sportolói és orvosi karrierjével kapcsolatban annyit mondott mindkettőben érhetett volna el egy kicsit többet, de így sem elégedetlen. Fiatal korában több alkalommal kapta meg a „Jó tanuló, jó sportoló” elismerést, azonban véleménye szerint ezt az eredményességet csak bizonyos határig lehet fenntartani, egy idő után az egyik a másik rovására megy. Ezért is döntött 1975-ben, hogy szögre akasztja a mezt és csak az orvosi pályájára koncentrál. Ezt a döntését egy pillanatig sem bánta meg, hisz orvosi pályafutása során is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. „Summa cum laude” minősítéssel diplomázott, majd dolgozott a szegedi egyetemen, illetve több kórházban is töltött be vezető pozíciót. Évek során több külföldi egyetemen is járt tanulmányúton, 148 cikke jelent be tudományos folyóiratokban. A világ különböző tájain rendezett kongresszusokon 305 előadást tartott. 2001-ben a Szegedi Tudományegyetemen pedig PhD fokozatot szerzett. Idén a Magyar Sebészeti Társaság a Magyar Sebészetért Emlékérmet adományozta neki.

Azért néha-néha még fog kosárlabdát a kezébe, legutóbb éppen az újszegedi víztorony mellett kiépített új kosárlabdapályán dobált egy kicsit. Azonban már nem igazán hiányzik neki ez a mozgásforma „70 évesen már nem olyan jók az ember ízületei, hogy ilyen sportot űzzön”. Így marad a tenisz.

FeS

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: kosárlabda olimpia Zöllei István
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés