Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2020. augusztus 19. 17:40

Debrecen után Szegeden cserél gazdát a legtöbb ingatlan egy év alatt

Százötvenezer tranzakciót kötöttek tavaly a hazai ingatlanpiacon. Ennyi lakás, ház és egyéb építmény cserélt gazdát. A számokból kiolvasható, általában ott pörögnek jól az ingatlanok, ahol munkalehetőség is van. Szegedet ebben a tekintetben csak a negyvenezerrel nagyobb lélekszámú Debrecen előzi meg, míg tavaly nálunk 2960, addig a cívisvárosban 3038 ingatlan tranzakció történt.

Hirdetés

Az elmúlt évben országos átlagban nyolc százalékkal kevesebb üzletet kötöttek az ingatlanpiacon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből. A fővárosban még ennél is nagyobb, majdnem húsz százalékos volt a visszaesés egyetlen év alatt.

A Budapesten regisztrált 29 ezer 305 tranzakció 2014 óta a legalacsonyabb érték. A 2015 óta eltelt négy év alatt nagyjából 30 százalékkal kevesebb ingatlant értékesítettek a fővárosban. Ennek egyik oka az árak látványos emelkedése mellett az is, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy kiköltöznek az agglomerációba.

A vidéki nagyvárosokban – így Szegeden is – kisebb volt a forgalom visszaesése.

A megyeszékhelyeken közel 34 ezer adásvételt regisztráltak, ami 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

(fotók: Iványi Aurél)

 

  • A megyei jogú városok esetében a munkalehetőségekkel szoros összefüggésben megingathatatlan az öt nagyváros, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs és Győr vezető pozíciója.
  • A legtöbb tranzakció Debrecenben volt (3038 ingatlan), Szeged kicsivel lemaradt ettől (2960 ingatlan), míg a sort Szekszárd zárja jócskán leszakadva (470 ingatlan).
  • Az elmúlt évben egyedül Zalaegerszegen nőtt az adásvételek száma a megyei jogú városok közül, de Szombathelyen és Székesfehérváron sem volt számottevő a csökkenés, míg legnagyobb mértékben, 28 és fél százalékkal Debrecenben esett vissza.

A településtípusok közül egyedül a kistelepüléseken nem csökkent az adásvételek száma. Az 5 ezer főnél kisebb népességgel rendelkező településeken összességében 4 százalékkal több adásvétel született a tavalyi év során, míg a kisvárosok is lényegesen jobban teljesítettek az átlagnál, ahol mindössze 2,8 százalékos visszaesés volt tapasztalható.

(fotó: Szabó Luca)

Egy szegedi eladó tapasztalatai

Maguk kerestek vevőt, amikor úgy döntöttek, hogy egy ingatlanhirdetésekre szakosodott portálon kínálják eladásra szegedi, belvároshoz közeli 47 négyzetméteres másfél szobás lakásukat. A névtelenséget kérő forrásunk kérdésünkre elismerte, hogy a 3 százalékos közvetítői díjat kívánják elkerülni a saját hirdetéssel. Az általuk meghirdetett közel 24 millió forintos lakás esetén ez 600 ezer forint lenne.

A hirdetés feladása után naponta legalább tízen érdeklődtek telefonon a lakás iránt. A tízből kilenc ingatlanközvetítő volt. Noha még csak két hete kínálják eladásra szegedi ingatlanjukat két komoly vevő is jelentkezett, akik megnézték az ingatlant, és negyedórás terepszemle után már megvették volna az ingatlant.

Az általunk megszólaltatott ingatlant kínáló több érdekességre hívta fel a figyelmünket. Mindkét vevő 2 millió forintot szeretett volna lealkudni a lakás vételárából, de ebbe az eladók nem mentek bele. Mindkét vevő készpénzzel fizetett volna. Ez már csak azért is előnyösnek tűnt, mert ha létre jött volna az üzlet, nem kellett volna hitelbírálatra várni vagy egy másik ingatlan eladására, amely részben vagy egészben fedezte volna az új megvásárlását. Vagyis az ügylet nagyon gyorsan lebonyolítható lett volna.

Mindkét vevő befektetési céllal vásárolt volna, így szorító kényszer nem volt részükről az ingatlan megvásárlása. Ugyanez igaz az eladókra is. Ezért sem mentek bele a 2 millió forintos ármérséklésbe.

Ha nekünk sürgős lett volna az lakás eladása, egy-két hét alatt találtunk volna rá vevőt, akivel negyedóra alatt megalkudhattunk volna – összegezte ez irányú tapasztalatait a névtelenséget kérő forrásunk. Mindebből úgy érzékeli, hogy pörög a lakáspiac Szegeden. Meglátása szerint nagy kereslet mutatkozik az olyan típusú kisebb lakások iránt, amilyet ők kínálnak eladásra.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Debrecen ingatlan ingatlanár ingatlanpiac lakás lakásár
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés