Túl a városon 2020. augusztus 18. 15:01 Forrás: mti

Koronavírus - MSZP: a fizikai munkát végzőket sújtják leginkább az elbocsátások

Az MSZP szerint a fizikai munkát végzők vesztették el legnagyobb arányban a munkájukat a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón. 

Hirdetés

Korózs Lajos kifejtette,

a legfrissebb statisztikai adatok alapján minden tízedik ember vesztette el az állását a járvány miatt, az elbocsátottak között pedig magasabb a nők aránya.

A koronavírus-járvány miatt a fizikai munkát végzők mintegy negyede veszítette el a munkáját, miközben a diplomások esetében az 5 százalékot sem érte el az elbocsátottak aránya - tette hozzá.

A szocialista politikus szerint a legtöbb nemzetgazdasági ágban visszaesést lehet tapasztalni, az álláskeresők száma a másfélszeresére emelkedett, az építőiparban pedig - ahol magas a fizikai munkát végzők aránya - százezrével kerültek nehéz helyzetbe a dolgozók.

Az MSZP mindezek miatt továbbra is követeli az álláskeresési támogatás bővítését, továbbá a rászoruló vállalkozások, szervezetek és nem az oligarchák, strómanok megsegítését - fogalmazott Korózs Lajos.

Megjegyezte, pártja ősszel kezdeményezni fogja az idei költségvetés felülvizsgálatát, mivel abban „egyetlen szám sem igaz már”.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Korózs Lajos MSZP munkanélküliség