• Kezdőlap
  • Hírek
  • Ziccer
  • Szegeden még nem, de több Balaton parti településen összefuthatnak a szurkolók a Fradi Kamionnal
Ziccer 2020. augusztus 14. 16:29 Forrás: mti

Szegeden még nem, de több Balaton parti településen összefuthatnak a szurkolók a Fradi Kamionnal

Bemutatták a Fradi Kamiont, amely pénteken el is indul balatoni kitelepülésekre. A járműben egy minikiállítás kapott helyet, valamint egy szurkolói bolt is üzemel benne.

„Még közelebb szeretnénk kerülni a szurkolókhoz, akiknek biztosan sok örömet fog szerezni ez az egyedülálló kamion” - mondta a bemutató ünnepségen Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke.

A sportvezető elárulta, a hazai mérkőzések idejére még keresik a kamion állandó helyét, de erre augusztus 31-ig mindenképpen várni kell, addig ugyanis a Balatonon kezdi meg az országjárást. Előbb Siófokon, majd Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Balatonalmádiban lesz látható.

A 20 méter hosszú, 2,5 méter széles, 4,5 méter magas kamion vezetőfülkéjén a „Fradi” felirat mellett egy sas, míg a vontatmányon a címer, a támogató Groupama és az egyesület 1899-es alapítási éve látható.

A belsejében egy minikiállítást lehet megtekinteni olyan ereklyékkel, mint a futballbajnoki címért járó serleg, vagy éppen az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang korcsolyája. Emellett egy szurkolói bolt is üzemel majd benne.

Az eseményen kiderült, a belső kialakításhoz egy tonna faanyagot, 200 méter acél zártszelvényt, több száz méter vezetéket és 3500 csavart használtak fel. Az impozáns külső és belső megjelenést 600 négyzetméternyi fóliával biztosították.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ferencváros kamion