Szegeden 2020. augusztus 13. 16:50

Közlekedéskönnyítő járdák a Bartók téren

Képriport
Taktilis érzékelőkkel felszerelt járdasarkokat építettek az utóbbi három héten a Bartók tér több pontjára. A beruházás főként az idős és a rosszul látó embereket segíti a közlekedésben.

Korom István a Bartók téren lakik, és naponta tapasztalja, hogy a forgalmas környéken milyen sok az olyan idős ember, akik a magas útpadkák miatt nehezen közlekednek. A civilben közösségfejlesztéssel foglalkozó férfi édesanyjának is szeretett volna segíteni azzal, hogy olyan járdarekonstrukciót kezdeményezett, amelynek segítségével úgymond „lekerekítik” az út és járdák találkozását.

Szondi Ildikó, a városrész önkormányzati képviselője egyéni képviselői alapjából biztosított pénzt a beruházásra, amelyet kiegészítettek az út- és járdarekonstrukciós alapból.

Az egymillió forint összköltséggel elkészült úgynevezett taktilis érzékelők a felszín bordázatával vezetik a rosszul látó vagy bizonytalan mozgású járókelőket, és a kerekeken húzott csomagjaikat is könnyebben tudják átgördíteni a padkákon.

Most négy ilyen sarok készült el a Bólyai utca és a Bartók tér találkozási pontjainál, de szeretnék a Mars tér felöl eső sarkokat is így átalakítani. A beruházás három hétig tartott, de a fejlesztések nem állnak le, ugyanis Szondi Ildikó és Korom István a játszótéren is nagy változtatásokat tervez. Többek között két új játékot szerelnek fel ide a közeljövőben.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bartók tér gyalogos Hekáné Szondi Ildikó járda közlekedés