• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Mindent rendben talált a hatóság az új kishajókikötőn fennakadt rengeteg uszadék ügyében, megszüntették az eljárást
Szegeden 2020. augusztus 11. 21:45

Mindent rendben talált a hatóság az új kishajókikötőn fennakadt rengeteg uszadék ügyében, megszüntették az eljárást

Sem bűncselekmény, sem szabálysértés, sem jogsértést nem történt.

Hatalmas uszadékok, rengeteg szemét akadt fenn Szeged új úszóműves kishajókikötőjén a Partfürdőnél, erről még júniusban írtunk. Akkor az északi oldali mólót a szakemberek szétszedték, biztonságba helyezték, anyagi kár nem keletkezett, és emberélet sem volt veszélyben.

Az esetről akkor több lap, valamint az RTL Klub híradója is beszámolt, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya pedig hivatalból közigazgatási hatósági eljárást indított annak tisztázására, hogy történt-e szabálysértés, mulasztás az ügyben.

Az eljárás eredményéről Jávorszky Iván, a Szegedi Partfürdőt is üzemeltető Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta a Szeged.hu-t, hogy

a hatóság tanúkat hallgatott ki, részletesen kivizsgálta az estet, majd arra a megállapításra jutott, hogy sem bűncselekmény, sem szabálysértés, sem jogsértést nem történt, ezért az eljárást megszüntették.

Rengeteg szemét gyűlt össze az új kikötőnél júniusban

Az utóbbi száz év egyik legszárazabb időszaka után – februárban, márciusban és áprilisban alig esett – viszonylag sok eső hullott a Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtőjén Romániában. Ez kimosta az árterekből a szemetet, amit más folyók mellett a Maros is összegyűjtött, és hozta magával a Tiszába. A Tisza és a Maros vize a Szegedi Partürdőtől egy kicsit lejjebb keveredik csak össze teljesen, ezért is akadt fönn olyan sok, a Maros által hozott hulladék és uszadék a kishajókikötőn.

Jávorszky Iván még júniusban a felhalmozódott uszadékkal kapcsolatosan azt mondta, annak érdekében, hogy a jövőben meg tudják óvni az úszóművet, a hordalék és az árvíz levonulta után megoldják, hogy többet ne fordulhasson elő ilyen probléma.

A hosszú előkészületek után idén tavasz óta a Szegedi Partfürdőn működő kishajókiktőről szóló cikkeink itt találhatók.

(A cikkben idézett Jávorszky Iván által vezetett Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont üzemelteti lapunkat, a Szeged.hu-t is.)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Jávorszky Iván kikötő Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. áradás kishajó kikötő műanyag szemét partfürdő szemét Tisza uszadék fa