• Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Szegedi szülőket várnak közös kóruséneklésre: A zene az kell! – egy esti koncert margójára
Művház 2020. augusztus 8. 13:44

Szegedi szülőket várnak közös kóruséneklésre: A zene az kell! – egy esti koncert margójára

Csütörtök este ismét örömzenétől volt hangos az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia nagyterme. A Szegedi Szülők Kórusa és vendégeinek koncertje a már hagyományos Nyáresti Csütörtök Esték programjában hangzott el.

Az este nemcsak azért volt különleges, mert a hosszú hetek és hónapok kényszerű távolmaradását követően ez volt az első lehetőség arra, hogy nyilvánosan is együtt énekelhessenek, hanem azért is, mert az éneklésen túl a kórus is bemutatkozhatott a hallgatóságának. Az est folyamán felcsendülő dalokba, művekbe ágyazva hangzottak el a kórushoz kötődő történetek.

A Szegedi Szülők Kórusa lassan 3 esztendeje töretlenül munkálkodik azon, hogyan lehet ismeretlenül, egy közösségből, a későbbiekben egy baráti társaságból közös értékrend és érdeklődési kör mentén szolgálni a maguk és szűkebb emberi közösségük – családjaik, barátaik, egyházközösségük, városrészük – kikapcsolódását, érzelmi feltöltődését.

Ahogy egyik alapítójuk fogalmazott: „Kórusunk alapvetően egy olyan emberi közösség, baráti társaság, akiknek tagjai egy internetes felhívásra jelentkezve kezdeményezték a közös éneklést: nem is akárhogyan, hiszen zenei előképzettségük fokát nem összemérve, inkább egymást kiegészítve, egy olyan társaság alakult, ami képes egymástól nagyon eltérő személyiségeket is összekötni és egyszerre megszólaltatni. A zene lett a mi közös fonalunk”.

A Kórus vezetője Berényiné Ale Krisztina, zenetanár, karvezető, így fogalmazott arról, miként került ebbe a szerepbe: „Isten útjai kifürkészhetetlenek. Bennem ez a gondolat merült fel, amikor éppen az énektanári pálya elhagyását fontolgattam és egy énekelni vágyó kedves társaság közepén találtam magam. Szívesen vállaltam a kórusvezetést, hiszen kikapcsolódni jártunk össze, ügyes-bajos anyai dolgainkat megosztani egymással, tanácsot adni, olykor receptet cserélni. Feltöltenek a próbák, öröm látni a tagokat kedvenc dalaik éneklése közben és mindez megerősített abban, hogy a zene építő ereje minden nehézséget legyőz”.

Bár az év eleji járvány átalakította az idei évre tervezett programjaikat, büszkék arra, hogy több jótékonysági eseményen is megjelenhettek, melyek révén Szeged alapítványait, a nagycsaládosokat, illetve óvodákat is segíthették.

A segítségnyújtás baráti társaságuk alapelve. Céljuk minél több, dalolni vágyó kisgyermekes szülő felé felkínálni a kóruséneklésben való kiteljesedést, stresszoldást,

melyről így fogalmaztak: Az éneklés olyan utakat, lehetőségeket nyit meg lelkünkben, melyekre a hétköznapok sűrű zakatolása közben is támaszkodhatunk.

Csütörtök este magyar és angol spirituális dalok mellett, elhangzottak ismert musicalek betétdalai, de felcsendült egy népdal is. Vendégeik, Magyarossy József és kísérője Gera János eljátszották Zorán és Balázs Fecó egy-egy szerzeményeit. Rendszeres kísérőjük Guba Tünde Bettina előadásában zongorán megszólaltak a nagy közönség által ismert dallamok is olyan szerzőktől, mint Sosztakovics, Yann Tiersen vagy Christina Perri.

A csütörtök esti élményeiket az énekkar egyik tagja így foglalta össze: „Megint zenéltünk. Együtt, közönségnek, vendégekkel, kísérővel kiegészülve. Mi feltöltődtünk, azt reméljük a közönség is legalább ennyire. Olyan jó volt megint valamit teremteni! Egy hangulatot, egy kis varázslatot. Az idei évben különösen fontosak az ilyen alkalmak. Nem tudjuk, mit hoz az év vége, de ha tehetjük, adventi koncerttel is készülünk! Nekünk is hatalmas töltekezés és ezt szeretnénk tovább adni!”

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: énekes kórus Szegedi Szülők Kórusa család