Túl a városon 2020. augusztus 7. 10:06

Koronavírus: két beteg meghalt Magyarországon, 13 százalékos a hivatalos halálozási arány

Huszonnéggyel, 4621-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a kormányzati információs portál.

Az elhunytak száma 602-re emelkedett, 3464-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 555. Az aktív fertőzöttek 34 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 44 százaléka budapesti.

Érdekesség, hogy miközben a betegség halálozási aránya világszerte 3,75 százalékos, addig Magyarországon ugyanez az adat 13 százalék.

Ha a világátlaggal számolnánk, akkor Magyarországon nagyjából 16 ezer azonosított betegnek kellene lennie. Korábban több szakértő is azt nyilatkozta, vélhetően jóval többen kapták már el a betegséget, mint amennyi a hivatalos statisztikában szerepel.

Kórházban 72 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint 7092-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 355 ezer 467.

A járvány továbbra is jelen van, és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van. A cél, hogy a vírust a határon kívül tartsák és a további szigorításokat, korlátozásokat elkerüljék. Ezért léptek életbe a beutazási korlátozások, amelyek célja, hogy megakadályozzák a fertőzés behurcolását külföldről és a járvány magyarországi fellángolását.

A sárga és piros besorolású országokból hazatérőknek, valamint mindazoknak, akiknek a járványügyi kontaktkutatás következtében elrendelik, hatósági házi karanténban kell maradniuk.

Az operatív törzs a hatósági házi karantén betartásának fokozott ellenőrzésére kérte a rendőrséget. Ha valaki az országba visszatérve mentesülni szeretne a hatósági házi karantén alól, ezt negatív PCR-teszt esetén teheti meg, amelyet a saját költségén kell elvégeztetnie.

Az általános szabályok változatlanok: továbbra is viselni kell a maszkot az üzletekben, a tömegközlekedésben, és továbbra sem tartható 500-nál több résztvevővel zenés, táncos rendezvény - tették hozzá.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (2074) és Pest megyében (695) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (379), Komárom-Esztergom (315), Zala (265), Csongrád-Csanád megye (150), Borsod-Abaúj-Zemplén (143) és Győr-Moson-Sopron megye (103), a sor végén pedig Békés megye áll (18).


 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: halál halálozás koronavírus statisztika