Kék hírek 2020. augusztus 6. 16:29 Forrás: mti

Telefonokat csempészet a börtönbe egy bv-dolgozó, most ő maga is rács mögé került

Nyomozást indított a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség egy büntetés-végrehajtási felügyelő és társai ellen, mert pénzért cserébe mobiltelefonokat juttattak be a bv-intézetbe egy, a készülékeket továbbértékesítő fogvatartottnak – ismertette a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre azt írta: az ügyészség indítványozta a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjának letartóztatását, a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa pedig a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében és katonai fegyelmi okból elrendelte a kényszerintézkedést.

A gyanú szerint egy nő 2020 júliusa előtt abban állapodott meg egy fogvatartottal, hogy mobiltelefonokat juttat be neki továbbértékesítés és személyes használat céljából. A készülékek bevitelét a bv-intézetben dolgozó munkáltatási felügyelő vállalta, aki öt készülék beviteléért alkalmanként 150 ezer forintot kapott. A készülékeket és a pénzt a fogvatartott megbízásából ismeretlenek küldték el a nőnek, aki továbbadta a felügyelőnek.

Az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség összehangolt akcióban, több helyszínen tartott kutatást.

A két gyanúsított nem élt panasszal a gyanúsítás ellen: a felügyelő nem tett vallomást, civil társa elismerte a bűncselekmények elkövetését, ám érdemi védekezést terjesztett elő - áll a közleményben.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Központi Nyomozó Ügyészség büntetés-végrehajtás letartóztatás Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa