Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. augusztus 5. 11:00

Sinkovics Gábor: A macska haldoklik


Hirdetés

Elemér, hallod, Elemér... én vagyok. Ne tedd le. Kicsit dumálhatnánk. És dumálhatnánk így négy év után, vagy öt? Már nem is emlékszem, mikor beszéltünk legutóbb. Csodálkozol, hogy felhívtalak? Ennek egyszer meg kellett történnie, hiszen barátok voltunk, vagy valami olyasmi. Hogy pontosan mikor, és miért siklott ki a mi döcögő tehervonatunk, arra már nem emlékszem.

Egyszer csak eltűntél.

Emlékszem, meghalt a Pápa, és te egy évig gyászoltad, vagy legalábbis erről hablatyoltál nekem, amikor újra előbukkantál. Színjáték volt. Olcsó színjáték. Templomba járó ember vagy vasárnaponként, ott ülsz valamelyik padsorban, hallgatod az Úr igéjét, miközben hozzám egyszer az alkalmi szeretőddel jöttél ki egy bulira, és mi csak lestük, hogy ki ez a nő melletted, miközben nagyon is kedveltük a feleségedet. Férfiak vagyunk, igaz? Összekacsintunk ilyenkor, nem? Ez olyan macsós dolog. Valahogy nem értettem a fene nagy buzgalmad közepette, hogy ezt miért nem titokban csinálod egy panzióban, kölcsönlakásban, tudom is én árokparton. Aztán azt sem értettem, hogy jómódú ember létedre miért pakolod zacskóba az éttermekben a felszolgált, megmaradt kovászos uborkát, vagy ecetes paprikát. A néhány falat nokedlit, vagy a félig lerágott sült csirkecombot. Az meg egészen megdöbbentett, hogy egyszer (és ezt milyen büszkén mesélted legalább harmincszor, istenem...) bementél egy McDonald’s-ba a két ikerfiaddal. Hívattad az üzletvezetőt, és azt mondtad neki, előző nap itt kajáltatok a családdal, estére mindenkinek felfokozott hasmenése lett, versenyt futottatok a vécékagylóig, és nem szeretnél te nagy balhét, meg újságcikket, meg feljelentést, meg az ENSZ-hez, esetleg a Nőtanácshoz fordulni, elég ha most telipakolják nektek ezt a szép nagy szatyrot sajtburgerrel, ilyen-olyan hamburgerrel, sült krumplival.

Itt vagy még?

Ne tedd le, ez most nem provokáció, vagy a bűneid felsorolása, csupán az érdekelne, hogy miért gondolod, miért gondoljátok, hogy ti, ti vagytok a jók, a hazafiak, az erkölcsösen és tisztán gondolkodók?

Ti, az úgynevezett jobboldaliak.
Már ezt a szót is utálom. Meg azt is, ha azt mondja valaki, hogy baloldaliak. Mi ez az elmebaj? Mi ez a ragályos kór, ami mérgezi, gyilkolja az embert?

Az árok ott van, és egyre mélyebb.

Egyik partjáról mutogatnak, kiabálnak át a másikra. Előbb-utóbb majd elkezdenek köveket dobálni, nyílvesszőt kilőni, Dakota tomahawkot áthajítani. Ezért nem beszéltünk mi sem évekig. Mert te istenítetted nemzetünk tanítóját, népünk bölcs vezérét, és az ő engedelmes, habzsidőzsiben élő pártját. Tisztelem a hazafias érzelmeket. Tisztelem, ha valaki büszke a magyarságára, ha piros-fehér-zöld zászlót lenget futballmeccsen, vagy lógat ki az erkélyen. De a te és a hozzád hasonlóan gondolkodó emberek fanatizmusa már-már felfoghatatlan, irracionális valami a számomra.

  • Nem látod, mi történik körülötted?
  • Nem olvasod, hallgatod a híreket?

Már persze azt a megmaradt néhány csatornát, ahol még valós hírekkel szolgálnak, nem pedig a központosított, lebutított álomvilággal. Együtt jártunk meccsre annak idején, majszoltuk a párizsis zsömlét, köpködtük a szotyit, ittuk az olcsó sört, rekedtre kiabáltuk magunkat, és azt gondoltuk, ez a szent őrület majd kitart az öregkor legeslegutolsó napjáig.

Mi lett ebből is? Hová tűnt a lelkesedésünk, a mámorunk, az extázisunk?

A te bálványozott vezéred elérte, hogy megundorodjunk az egésztől. A klubok élére odatette az embereit, és pontosan olyan az egész, mint amikor a honvédség állt a Honvéd, a belügyminisztérium a Dózsa, a szakszervezetek a Vasas, az élelmezésipar a Fradi mögött.

Központi akarat, központi támogatás.
Rákosi és Kádár is elégedetten bólintana.

És már senkinek fel sem tűnik, hogy a sportágakat is felosztották maguk között, a te fideszes hódítóid, népünk megmentői, felvirágoztatói, ezek a szerény körülmények között élő, igaz magyarok. A korcsolya, a kézilabda, a birkózás, és most legutóbb a tenisz került nyíltan politikai irányítás alá.

Hallod, Elemér?

  • Vagy beszélgessünk Vidnyánszky Attiláról?
  • A Színművészeti Egyetem einstandolásáról? A várható, ősmagyaros színészképzésről?

Régen szerettél színházba járni. Felvetted a vicces szabású öltönyödet, felnyaláboltad az asszonyt, aztán a szünetben felhörpintettél egy sört.

Minden, minden kell nekik.
Mindent bekebeleznek.

És te tapsolsz hozzá – mi pedig fásultan tudomásul vesszük.

Már nem jó itt élni. Ez van, Elemér. Szörnyű ezt kimondani, az árok betemethetetlen, és csak mélyül. És köpnek át egyik oldalról a másikra. És pofán vernék a túloldalon állókat. A hatalommániás, végtelenül cinikus és bosszúálló vezér ilyen világot teremtett. Mindig ellenséget keresett, ellenségképeket gyártott, és ez lett belőle.

Magyar gyűlöl magyart. Magyar pocskondiáz, lenéz, ellenségnek tart magyart.

Ilyen országot akartál, Elemér, amikor rájuk szavaztál? Ilyen oktatáspolitikát, amiben a te okos ikergyerekeidnek megmondja a tanár a gimnáziumban, egyetemen, hogy miként kell élni, hogyan kell gondolkodni? Rosszkedvem van, Elemér, talán ezért is hívtalak fel. Nincs meló, sem nekem, sem az asszonynak. Még egyszer, most harmadjára utalják a munkanélküli segélyt, szép kerek összeg, kilencvennégyezer forint, aztán szeptembertől nincs ez sem. Csak az alkalmi munka, ha jut, ha lesz egyáltalán. Közben a te kormányod azt harsogja, szinte fröcsköli bele az arcunkba, hogy nem hagynak senkit magára. Miért nem lehet legalább fél évig, minimum fél évig folyósítani azt az átkozott munkanélküli segélyt? Erre miért nincs pénz? Mondjál erre valamit, Elemér. Hallgatsz. Persze, hogy hallgatsz. Stadionokra, futballcsapatokra itthon, Szerbiában, és most már talán Ausztriában is jut pénz, a haverod, a gázszerelő minden idők legsikeresebb kétkezi melósa a XXI. század Pióker Ignáca majd ezt is megoldja. Tudod, elgondolkodtam rajta, hogy esetleg jelentkezem katonának, vagy iskolaőrnek, esetleg lemegyek a határra, és kutyával, vagy csúzlival, esetleg hangos jajveszékeléssel távol tartom a betolakodókat, az ellenséget. De öreg vagyok már ehhez.

Rosszkedvem van, Elemér, haldoklik a macska. Időnként hangosan felsír, néha megpróbál felkelni az állandó fekvésből, de néhány lépés után eldől balra, mint aki xanaxra ivott Puerto Ricó-i rumot.

Itt vagy még, Elemér?

Belefáradtam, belefásultam ebbe az egészbe. Néztem a tüntetőket, az Index szétverése miatt utcára vonulókat, és ha nem lett volna rajtuk maszk, tudom, hogy megláttam volna az elkeseredett dühöt. Iirigykedve figyeltem őket. Belőlem már eltűnt ez, elveszett. Már nincs kedvem a gyűlölködéshez, már nincs kedvem pofán vágni senkit. Nevetni akarok. Meccsre menni. Koncerten önfeledten ugrálni. Jeroen van Veen zongoramuzsikáját hallgatni egy nagy pohár, szódával hígított Irsai Olivérrel, és azt gondolni, csak álmodtuk ezt az egészet, csak álmodtuk a hatalommániás embert az ő ellenségkép-gyártását, az ország megosztottságát. Csak álmodtuk, hogy járvány volt, hogy munkanélküliség lett, hogy szép lassan elfogy a pénzünk.

Csak álmodtuk azt is, hogy rosszkedvünk volt.

Hallod, Elemér?

Egyébként, és ezt most csak barátilag kérdezem: gyűjtöd még zacskóba a kovászos uborkát? Ne tedd le...

Ne.., ne..., ne...!

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Sinkovics Gábor vélemény
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés