• Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Tram-train: nyolcezer tárgyat és egy Árpád-kori települést ástak ki a régészek a nyomvonalon
Művház 2020. augusztus 5. 09:08 Forrás: MTI

Tram-train: nyolcezer tárgyat és egy Árpád-kori települést ástak ki a régészek a nyomvonalon

Mintegy nyolcezer tárgy került elő a hódmezővásárhelyi tram-train nyomvonalán végzett feltárásokkor, a legrégebbi leletek a bronzkorból származnak – közölte Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze.

A beruházás régészeti szakfeladatait 2016 óta látja el a múzeum, a közgyűjtemény munkatársai részt vettek a megelőző dokumentáció elkészítésében, majd ellátták a közműkiváltások és a pályaépítés régészeti megfigyelését. Nyolc helyszínen kisebb régészeti feltárást is végeztek, tapasztalataikat tízezer fotó és több száz oldalnyi dokumentáció őrzi.

A közlekedési beruházás lehetőséget adott a város keresztmetszeti régészeti megfigyelésére és a már ismert lelőhelyekről alkotott kép pontosítására is. A leletanyag legnagyobb része már korábban bolygatott területről került elő.

A legrégebbi darabok a bronzkorból, a legújabb régészeti korú leletek pedig az újkorból származnak, kilencven százalékuk a török korban, valamint az azt közvetlenül megelőző és követő időkben került a földbe

– közölte Csányi Viktor.

A záró munkálatokat a Nagyállomás környékén végzik a szakemberek, ahol

a feltárás megerősítette, hogy ott az Árpád-kor végétől egészen az Anjou-korig település működött.

Ezt igazolják a most megtalált Árpád-kori cserépfazék- és bográcsperem-töredékek is.

Fekete András restaurátor egy római kori tál darabjait illeszti össze (fotó: MTI/Rosta Tibor)

A leleteket folyamatosan dolgozzák fel a Tornyai-múzeum munkatársai, és a megtisztított, majd dokumentált tárgyakból jövőre rendez kiállítást a közgyűjtemény, amelyen a tram-train építése idején megtalált legérdekesebb leletek mellett bemutatják a megfigyelések során dokumentált régészeti jelenségeket is.

(Nyitóképünkön egy  török kori fazék cserépdarabjai láthatók; fotó: MTI/Rosta Tibor)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: régészet tramtrain régészeti feltárás régészeti lelet Tornyai János Múzeum